Paradicsomi töltetek

Két táncos még nem egy pár.
Kell egy harmadik is : a zene.
A muzsika teszi őket táncospárrá.
Amíg nem szól, csak álldogálnak külön és sután.
Egy férfi és egy nő még nem pár.
Egy házaspár és sok gyerek még nem egy család.
És sok ember együtt még nem közösség.
És sok zenész nem zenekar.
És a sokmilliós tömeg még nem nép.
Kell még valami láthatatlan, ami összeköti őket.
Amit a láthatatlan Lélek nem tart össze, az a láthatóban szétesik.

" Nem az számít, ki mit gondol - rólad...
Az számít, ki szeret - téged.
Nem az a fontos, aki arcával mosolyog csak Rád,
Az a fontos, aki lelkével teszi.
Nem az számít, aki mindent tud rólad,
Az számít, aki szíved ismeri.
Nem az a fontos, aki szemével néz téged,
Csak az, aki szívével lát.
Ne törődj azzal, aki csak kapni akar tőled,
Azzal foglalkozz, aki adni is akar.
Nem az a fontos, aki a hiányt nézi benned,
Csak az, aki kincseidet látja.
Ne azzal foglalkozz, aki saját képére akar formálni...
...csak azzal aki a sajátodra. "

Csitáry-Hock Tamás

A kősziklákat mindig irigyeletem,
kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
állják a villámot, ha rájok sújt,
s a harmat csöppjét, ha fejükre hull.

Számukra soha nincs " talán ", se "hátha "
mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
mint zord, erős és önhitt férfiak,
és hófúvásos, sivatag-nagy télben
fejükön csipkés jégből a sisak.

A kősziklákat mindig irigyeltem.
A kemény szót most megtanulom én is,
de szívem bánja, mit kimond a szám,
ajkamon éles az ige, mint a kard
de belül egy hang kérdez: igazán?

A lélek ernyedt, tompa, szárnyszegett.
Már megtanulok én is síkraszállni,
s nem hajigálni kő helyett kenyeret,
s lenni kőszirt, mely int és fenyeget,
kőszikla, mit meg nem ingat semmi.

Kőszikla, min a csákány eltörik.
Ó, de belül fáj keménynek lenni.

Ami köztünk van
az nem egy
képzelődés

Nem is szomorúság
de nem is öröm

Nem is egy vélemény alkotás
vagy lelkesedés
de nem is egy bánat

Azok csak jönnek és mennek

Ami köztünk van
az állandó

A most és a jelen

Uram! Mind, ki hisz vagy ki nem hisz, mit árt?
Ha kétlők pörölnek, se tesz semmi kárt!
Nem ismer, ki énjébe nem szállt le még,
A lángban se hisz, lám, a tönk, míg nem ég.
Mit kívül mutatsz, az mint árny suhan el,
A vágyunk lehet csak, mi lényedre lel.
A szellem s a lét ősi kútfője vagy,
Mi tőled kiindul, beléd tér, te Nagy!
Igazság ered tőled és fut beléd,
Amit látsz : csupán fény meg árnyék a lét.
Vad árból kis ér lesz, kis érből vad ár,
Közöttük folyó s pára körtánca jár;
Kezed fogja szent rendbe és fejti szét,
Mint földet s egét, mint a partot s vizét.
Sziromként pereg szét napod mindahány,
De számodra nincsen se nagy, se parány,
Se múltad, se mád nincs, nem ér hő, se fagy,
A minden te voltál s a Minden te vagy.
Mit ér hát a hitlen kevélység s a hit?
Halandó nem áldhat, nem átkozhat itt.
Mit ember teremtett, ha rossz az, ha jó,
Mint kis polyvaláng, semmivé illanó;
Ha töprengve fürkész az ész, mégse lát.
Csupán kik szeretnek, találnak reád!