Gunagriha: Sorsnavigátor

Ametisz•  2017. március 15. 21:34

" Képzelj el egy életet, ahol a sorsod forgatókönyvét te írod meg, ahol az történik veled, amit pozitívnak tartasz, amit te magad akarsz, ahol te magad alkotod, állítod össze az életet. Képzelj el egy életet, ahol az álmaid valósággá válnak, ahol nincs félelem, ahol a szeretet uralja egész lényedet, és így boldogságban élsz, ahol belső békéd kiteljesedése gyönyörrel tölti be léted, függetlenül más emberek magatartásától, mert nincsenek kétségeid, bizonytalanságaid, hiszen te vagy a varázsló. Azt teszel, amit akarsz: egy varázsló képességével, erejével megteremtett meseéletet. És most nem virtuális életre gondolok, hanem a valós életre. Azt állítom, hogy te máris varázsló vagy, azt állítom, hogy most is egy olyan életet élünk, ahol mi magunk határozunk meg mindent, ami velünk történik, akkor is, ha mi ezt nem tudjuk. "

Emberi és isteni szeretet

"Ha a gyönyörrel teli univerzális szeretetet kalitkába zárjuk, azt emberi szeretetnek nevezzük. Az emberi szeretet szeretetet követel, és ha nem is követel, akkor legalábbis elvárja azt. Az emberi szeretet az értelmen keresztül az igazságossághoz is kapcsolódik, vagy ragaszkodik, ezért az emberi szeretet akár gyűlöletté válhat. A gyűlölet a ragaszkodás negatív formája, lényegében véve megfojtott szeretet, egy szeretethulla. Viszont ez is ugyanolyan erős kötődés. Minden kötődés rossz, de negatív formája romboló is. Elsősorban az őt hordozó lényt rombolja.
Az isteni szeretet soha nem vár szeretetet, de nem vár el semmi mást sem. Ez azért van, mert az isteni szeretet képes azonosulni, teljesen másként működik. Csak a saját létéért létezik, senki és semmi másért. Ilyenkor az ember nem úgy szeret, mint családtag, vagy emberi lény, hanem úgy, mint lélek. A lélek szeretetete ember fölötti, ezért vagyunk képesek vele hihetetlen módon minden élőlényt egyformán szeretni. A lélek szeretete az isteni szeretet, ez nem cselekvés, mint amikor egy ember szeretetet gyakorol, ez egy állapot. Egy állapot, amelyben nincs kritika, csak megértés, nincs gyűlölet, csak részvét, nincsenek másokkal szembeni negatív érzések, csak együttérzés. A mások iránti szeretet pedig annak az érzésnek az újraélése, amit régebben szeretteink, és saját magunk iránt éreztünk, csak most egy lényegesen magasabb, sokkal tágasabb síkon tapasztaljuk ezt. Nincs az én, aki szeret, csak a minden iránti elfogadás. Az isteni szeretet " ragályos " , akit istenien szeretnek, az maga is képessé válik istenien szeretni. " 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Pera762022. augusztus 12. 20:09

Na. Jó újra itt lenni. :)
Megvan a Sorsnavigátor, egy ideje meg az előadásaira is elmegyek, hetekre feltölt.
Ilyenkor anyóssal is toleránsabb tudok lenni. :))

skary2022. augusztus 12. 17:03

nahosztán...jó rég láttalak errefelé

Ametisz2022. augusztus 12. 16:50

@DonGiovanni: Köszönöm, hogy felvállaltad az érzéseid, megértelek.
Minden embernek ott van önmaga nézőpontjából nézve a maga igazsága. Úgy gondolom több minőségű igazság van. Az egyszerű igazság, ami tapasztalaton és tudáson alapszik, az napról-napra változik. Az egyetemes igazság örök, ez arról ismerszik fel, hogy összhangban van lelked emlékezetével. A végső igazság abban nyílvánul meg, hogy Örök Éned, Isten egy darabkája emberi testben. Mindenkiben ott van az isteni minőség, ízében a tudatos dimenzió hőfokának összeolvadásában finoman érződik a "végtelen"
Ui: Örülj, és legyél büszke magadra, hogy végig tudtad olvasni :) Köszönöm a figyelmed.

DonGiovanni2022. július 30. 23:38

Jajjj ezt még végigolvasnom is szörnyű volt

Ametisz2018. április 18. 14:42

http://www.noiportal.hu/main/npnews-7501.html

Ametisz2017. május 11. 00:11

https://www.youtube.com/watch?v=Oc5sdFgAPoM

Ametisz2017. április 15. 23:32

@regedalnok: Köszönöm...Isten ott van mindenkiben...
https://www.youtube.com/watch?v=JwYWCOyZMao

regedalnok2017. április 8. 05:47

@Ametisz: köszönöm, meg is hallgattam, hát kivállóc

Ametisz2017. április 7. 23:24

@regedalnok: Köszönöm. ...a legújabb előadását küldöm szeretettel.
https://www.youtube.com/watch?v=pQhongMiBfQ&t=6s

Ametisz2017. április 7. 23:22

@Bugatti350: Köszönöm István...Végtelenül összetett folyamatok zajlanak az isteni szeretet-lélek mély hullámán. Érlelődik, alakul, dolgozik, vigyáz ránk, átölel, azonosul vagy éppen segítségért kiált sok-sok cseppmolekula...és ezekkel csak annyi a teendőnk, hogy a komponenseiben tisztán, őszintén érezzük szívirányzékkal önmagunkat. Ezt az érzést sosem szabad elveszíteni...
...lássuk amit látnunk kell, halljuk amit hallanunk kell, tegyük amit tennünk kell...
Ölelésem

regedalnok2017. április 7. 05:31

Illyennel eddig nem találkoztam, érdekes.

Bugatti3502017. április 7. 05:12

Nincs az én, aki szeret, csak a minden iránti elfogadás.

Így igaz, kedves Timi! :)
Ölelésem!

Ametisz2017. április 6. 23:44

@Mikijozsa: Köszönöm Miki, és örülök, hogy így gondolod. Természetesen mindenki azt teszi önmagába az előadásai által, amivel azonosulni tud. A szemléletmódunkat mindig hozza az élet megtapasztalása úgy, ahogy a " világomba belecseppent " Ő - Gunagriha. Először a plakátját pislantottam meg kéken-fehéren a városban és ahogy jött, tovább is engedtem...nem egyszer, hanem többször. Majd ezekután bementem a " gondolkodjunk reálisan :) ) nagyker áruházba és megakadt a szemem egy csokikat kínáló display állványon. Ott nézett farkasszemet velem az a " Soha ne add fel " feliratú csoki, amit úgy éreztem meg kell vennem. Sajnos egy ideig még ki tettem 1-2 zord körülménynek, míg végül hazavittem. A napi szemkontakt helyén küldte nekem az energiát, és egyszer csak a youtube beadta: Gunagriha: Soha ne add fel ....és végre "megismerkedtünk" A csoki szavatossági ideje azóta lejárt, de még mindig ott van azon a törzs helyen...nekem jóérzéses szent hely....ezért is paradicsomi töltet, de sok minden van még ami azóta jött hozzá.
A lényeg: Az embernek amivel, akivel dolga van, ahova el kell jutnia, ami kell neki ahhoz, hogy megtapasztalja önmagát, az ott lesz, mert hozza az élet, csak szívből-lélekből éljen.

Mikijozsa2017. április 6. 07:32

Ez nagyon bölcs ember lehet, láttam a youtubőn sok előadása van :) tetszik a beszéde

Ametisz2017. április 5. 22:51

@Rozella: Köszönöm Róza...mindenki önmaga tudja, hogy ami felé köszön a lelkében hol talál érintő áramvonalat...
1 kis isteni szeretet+1 kis csoda érzés+1 kis léleklátó érintés=a szív finom kedves suttogásában a spiritualitás :)

Ametisz2017. március 31. 16:56

@Pera76: Köszönöm a mosolyt Era :) ...tudod te is, hogy minden rossz mumus érzés amit mások felé vagy önmagunk felé irányítunk az visszaköszön. Kócoljuk be azt, hogy az élet szép :)

Ametisz2017. március 31. 16:53

@MKKlara: Köszönöm Klára...A " láthatatlan " mindig dolgozik, hiszen "olyan nincs, hogy semmi sem történik..."
Az utolsó mondat egy olyan egységkép, mely hatalmas erőt jelent a testben-szellemben-lélekben...rengeteget lehetne erről írni...a leglényegesebb szó amit megfogalmaznék hozzá... -kölcsönös alázat...

Ametisz2017. március 30. 00:29

@csillogo: Köszönöm Marika a gondolataid...és igen én is így érzem...
A legfontosabb... minden rajtunk, a mi reakciónkon múlik. Mit engedünk önmagunkba, hogy reagálunk a történéseinkre. Az életünk egy olyan természetes folyamat része kell legyen, amiben tisztán, őszintén igazi önmagunk vagyunk...mint amikor lélegzünk és vele együtt a szívünk ritmusa a lelkünkbe hozza azt az érzést, hogy mindig-minden-mindennel összefügg....fantasztikus folyamatok zajlanak a testünkben, mely kihat a szellemünkre és a királyi pozíciós lelkünkre is. Ha ezt befogadtuk, akkor jön, hogy nyitni kell és tovább kell érezni önmagunknál. Amikor megnyitjuk isteni szeretettel a lelkünket, mindenkiben látjuk a fényt, de az intuíciónkkal, a belső hangunkkal pontosan tudni fogjuk, kikkel fogunk tudni őszinte kapcsolatot kialakítani, kivel van dolgunk, kivel nincs, ki az aki segít megtapasztalni önmagunkat....és ki az aki a lelkünk csatornáján összhang-egységgel ránk kapcsolja a jóérzéssel szépet...
Ölellek...és mégegyszer köszönöm...

Rozella2017. március 16. 10:08

igen nagyon szép gondolatok, belehallgattam a videókba is...Ahogy én látom: a szeretet -mivelhogy érzés- és nem tudatos magatartás, nem kényszeríthető ki akarattal, ahogy a mosoly sem. Kikényszerített "szeretet" és mosoly nem létezik, az sosem őszinte! A szeretet a szívben lakik, bennünk van, nem akarat kérdése, hanem adomány, ajándék. Ha megtartjuk magunknak, boldogtalanok leszünk, ha át tudjuk adni őszintén szívből szívbe.. akkor akár boldogok is lehetünk, de Istenként szeretni csak Isten képes...

Pera762017. március 16. 09:58

De azért az anyósokat nem muszáj szeretni, ugye? :))
Amúgy tetszős ez a cikk, köszönöm, hogy olvashattam...

MKKlara2017. március 16. 09:36

"azt állítom, hogy most is egy olyan életet élünk, ahol mi magunk határozunk meg mindent, ami velünk történik, akkor is, ha mi ezt nem tudjuk. "

Bizony, igy van ez... :) ...és nagyon tetszik az utolsó mondat is:

"Az isteni szeretet " ragályos " , akit istenien szeretnek, az maga is képessé válik istenien szeretni. " "

csillogo2017. március 16. 08:47

"A lélek szeretete az isteni szeretet, ez nem cselekvés, mint amikor egy ember szeretetet gyakorol, ez egy állapot."
Ez az állapot: a béke szigete kéne legyen, a boldogság ezen a szigeten él. A választásunkon múlik, mit engedünk meg másoknak, hogy tönkretegyék, besarazzák... elvek harca folyik és ütközik - szűnni nem akarón...
Köszönöm Timi, hogy megosztottad!