Paradicsomi töltetek

" Képzelj el egy életet, ahol a sorsod forgatókönyvét te írod meg, ahol az történik veled, amit pozitívnak tartasz, amit te magad akarsz, ahol te magad alkotod, állítod össze az életet. Képzelj el egy életet, ahol az álmaid valósággá válnak, ahol nincs félelem, ahol a szeretet uralja egész lényedet, és így boldogságban élsz, ahol belső békéd kiteljesedése gyönyörrel tölti be léted, függetlenül más emberek magatartásától, mert nincsenek kétségeid, bizonytalanságaid, hiszen te vagy a varázsló. Azt teszel, amit akarsz: egy varázsló képességével, erejével megteremtett meseéletet. És most nem virtuális életre gondolok, hanem a valós életre. Azt állítom, hogy te máris varázsló vagy, azt állítom, hogy most is egy olyan életet élünk, ahol mi magunk határozunk meg mindent, ami velünk történik, akkor is, ha mi ezt nem tudjuk. "

Emberi és isteni szeretet

"Ha a gyönyörrel teli univerzális szeretetet kalitkába zárjuk, azt emberi szeretetnek nevezzük. Az emberi szeretet szeretetet követel, és ha nem is követel, akkor legalábbis elvárja azt. Az emberi szeretet az értelmen keresztül az igazságossághoz is kapcsolódik, vagy ragaszkodik, ezért az emberi szeretet akár gyűlöletté válhat. A gyűlölet a ragaszkodás negatív formája, lényegében véve megfojtott szeretet, egy szeretethulla. Viszont ez is ugyanolyan erős kötődés. Minden kötődés rossz, de negatív formája romboló is. Elsősorban az őt hordozó lényt rombolja.
Az isteni szeretet soha nem vár szeretetet, de nem vár el semmi mást sem. Ez azért van, mert az isteni szeretet képes azonosulni, teljesen másként működik. Csak a saját létéért létezik, senki és semmi másért. Ilyenkor az ember nem úgy szeret, mint családtag, vagy emberi lény, hanem úgy, mint lélek. A lélek szeretetete ember fölötti, ezért vagyunk képesek vele hihetetlen módon minden élőlényt egyformán szeretni. A lélek szeretete az isteni szeretet, ez nem cselekvés, mint amikor egy ember szeretetet gyakorol, ez egy állapot. Egy állapot, amelyben nincs kritika, csak megértés, nincs gyűlölet, csak részvét, nincsenek másokkal szembeni negatív érzések, csak együttérzés. A mások iránti szeretet pedig annak az érzésnek az újraélése, amit régebben szeretteink, és saját magunk iránt éreztünk, csak most egy lényegesen magasabb, sokkal tágasabb síkon tapasztaljuk ezt. Nincs az én, aki szeret, csak a minden iránti elfogadás. Az isteni szeretet " ragályos " , akit istenien szeretnek, az maga is képessé válik istenien szeretni. " 

 " A megvilágosodást nem lehet elérni, Dan. Csak ráébredni lehet. És amikor felébredsz, minden megváltozik és semmi sem változik meg. Ha egy vak ember rájön, hogy lát, attól megváltozik a világ? "...
 " Először a hegyek hegyek, a folyók pedig folyók.
   Aztán a hegyek többé nem hegyek, a folyók pedig nem folyók.
   Végül a hegyek hegyek, a folyók pedig folyók.


Sokan hallottak vagy olvastak már hirtelen és drámai megvilágosodásról szóló történeteket, ahol mintha villanykapcsolót kattintanának fel a főhős agyában. Szerintem a megvilágosodás sokszor jobban hasonlít egy fokozatosan feljebb, aztán lejjebb, majd megint feljebb tekert fényerőszabályzóhoz - két lépés előre, egy hátra, hogy aztán idővel egyre több fény árassza el a szívünket és elménket.
A megvilágosodás után ugyanúgy ki kell vinni a szemetet, és elindítani a mosást. Ahogy a szellemi tanító, Ram Dass mondta egyszer: " Amikor kozmikus boldogságban lebegünk, akkor sem engedhetjük meg magunknak, hogy elfelejtsük az irányítószámunkat. " Az érzések, gondolatok és emberi kapcsolatok parádéja ugyanúgy folytatódik, csak már más szemszögből látjuk a világot - és ez a lényeg.
Amikor megpróbáltam kicsikarni Szókratészból a megvilágosodás definícióját, ő így felelt: " Jó, mondok neked egyet. Képzeld el, hogy fénysebességgel ugrálsz oda-vissza a boldogság csúcsa és a bánat mélye között! " Azzal elsétált. Bár csak a hátát láttam, gyanítom, hogy közben derűsen mosolygott.
A megvilágosodás pillanataiban a problémák nem tűnnek el, csak a hozzájuk fűződő viszonyunk változik meg. Többé nem körölöttük forog az életünk; természetes akadályok csupán, mint egy kidőlt fa a hegyi ösvényen. Ahogy átmászunk rajtuk, mélyen beszívjuk a levegőt, és észrevesszük a leveleken megcsillanó napfényt. Figyelmünk magasabb szintre lép, hogy meglássuk a szépséget ott, ahol korábban csak a saját elménk örvénylő tartalmát vettük észre. Egyszer csak örömünket leljük a kedvesség apró megnyilvánulásaiban, és igyekszünk a legjobbat kihozni az életünkből és ebből a világból, bármilyen körülmények között találjuk is magunkat. Látóterünk kitágul, szemünk magasabbra tekint. Fejünk a felhők fölé emelkedik, de a lábunk szilárdan áll a földön.
Talán nem létezik más, csak ez a pillanat - de ez éppen elég.

A szemet könnyű becsapni, a szívet lehetetlen!

Andy García

https://www.youtube.com/watch?v=0wGfn5SCgNA

A kisgyerek nagyon kínlódott, hogy felhúzza a csizmáját. Meglátta ezt az óvó néni és odament segíteni. Bizony nagyon megizzadt,
amire a kisfiú lábára felráncigálta a csizmát, ám alig hogy letörölte homlokáról a verejtéket,
a kisfiúcska azt mondta: - Óvó néni fordítva van a lábamon a csizma!
Az óvó néni látta ám, hogy a gyereknek igaza van, gyorsan lehúzta róla és ismét nagy kínlódások 
közepette most már helyesen felcibálta a kissrác lábára. Nehezen, de sikerült.
Ekkor a kisfiú megint megszólalt: - Ez nem is az én csizmám...
Az óvónő egyre idegesebb lett, őrült tempóban lerántotta a gyerek lábáról mindkét csizmát,
közben a kisfiú folytatta a mondatot...hanem a bátyámé, csak ő már kinőtte és ma reggel rám adta az anyukám.
Az óvónő már kéket-lilát látott, de uralkodott magán, ismét ráadta a kisfiúcska lábára a lábbelit,
pedig még mindig nagyon sok tuszkolást igényelt a művelet.
- Na végre! - gondolta az óvó néni, majd megkérdezte: - Marcika, hol van a sapkád?
- A csizmámban.