Hard reset

Fakonorbert•  2019. szeptember 28. 20:22

Hard reset

Az időnek teljesen olyan a természete, mint a tűznek. Amit csak ér, nem hagyja megváltozatlanul. Csak hinni merem, hogy az Isten úgy teremtette meg a világot, hogy valami hatalmasabb dologgá formál mindent, főleg minket, élőket, minden változással. Az univerzum egyik alap törvénye, talán sose derül ki, mire megy ki a játék. Talán sosem fogy el az éghető anyag a világban, de talán csak egy korszaka, miben az anyag létezik. Különlegesek vagyunk mi élők, hogy érzékelni tudjuk egyáltalán az időt. A lélek és elme egyetemes létezésére a bizonyíték. Haloperdolt szedtem paranoid skizofréniára két évig. Megtanultam milyen, amikor az idő sűrítve vánszorog át a koponyámon, szívemen. Érezzük a tüzet a lelkünk mélyén, és megértjük az elménkkel, hogy nincs már visszaút az időben, percről percre. A falevelekből avar lesz, az avarból élhető talaj, abból talán biztosan örökké új élet. Kedvelem ezt a szófordulatot. Talán biztosan... Az élet ilyen, a szlogenje lehetne. Minden abba az alakba tart, amiből teremtődött az, így pedig az élet a porba. Minden ami marad, csak a remény, hogy a lélek halhatatlan, hogy létezik a lélek, és valami csoda folytán nem törlődünk a világból a halál után teljesen. Mint a tűz, olyan a halál is. Gyakorta megesik, hogy egy élő még éltében elszenvedi a válogatott eszközeit.

A -- Nagy baj van, kicsim. Beszélnünk kell!

Ab -- Na mi van, lökjed gyorsan, szívem! Már aludnom kéne két órája, nem fogom bírni az éjszakást holnap.

A -- Ülj le! Jobb lesz. /Odahúzta neki a széket/

Ab /leült/ -- Kirúgtak. Látom a szemeiden. 

A /Rágyújtott, leült/ -- Még annál is jobb. Megszünik a cég. Ahogy állnak a dolgok a manapság, nem fogok egyhamar munkát találni itt, Baranyában, főleg nem Pécsen. Sorra zárnak be a gyárak, valamit elszabtak odafenn az égiek. Még ott a dohánygyár, a Flextronics, de abból a fizetésből nem tudjuk a devizát törleszteni. A bank még egy hónapot adott, és viszik a házat. Nem fizettek ki ismét. Ígéret sincs.

Ab -- Bassza meg... /Az asztalra vert öklével, kezébe temette arcát/

A -- Méltányosságot kértem a banktól. Beleleszartak a lelkembe is.

Andor és Abigél, a két árva. Már az óvodában se tudták az óvónénik az embergubancot szétszedni, hol az egyik sír visítva a másik után, hol a másik. Megmagyarázhatatlan vonzalmuk egymás iránt esküvőig fajult, ahogy betöltötték a tizennyolcat. Nem is néztek semerre másfelé, mert a lány hatalmas pofonokat osztogatott az urának még nagyon korán, Andor pedig a rossz szokást eltanulva riválisait ritkította. Drog és pia helyett inkább a szerelem mind a kettőnél szertelenebb rítusát művelték, olyan mélységekben, ember legyen a talpán ki azt le tudná írni. Egyszer az életben csoda, vagy borzasztó anomália minek véget kellett volna vetni, csak az Isten a megmondhatója, ki jó szokásához híven kussol. A csend ezen sorok alatt teljesen beszőtte a kis konyhát. 

A -- Van egy ötletem. Nem jó, de nincs más gondolatom jelenleg. Egy hónapig nélkülöznöd kell engem. Találtam munkát Angliában, két év alatt visszatörleszthetjük a házat. Szeretném, ha velem jönnél, ahogy a szállást is elrendezem.

Ab -- Ha befürdesz megint, meghalunk, megyünk az utcára. 

A -- Mehetnék munkásszállóra Esztergomba, vagy Pestre, az is több száz kilométerre van. Ráadásul nem fizetik meg. Kétszázötvenet kéne kicsekkolnunk valahogy minden hónapban, akkorára rúgott már a törlesztő. Nem fog menni másképp. Túl régóta beszélünk róla. Meg kell lépnem. Holnap.

Abigél belül már üvöltött, de jó asszonyhoz híven minden negatív érzését könnyekké formálta ahogy bírta, hagyta, hogy ura átölelje vállát és jól megszorítsa. Nem volt könnyű felnőniük, még a rendes családok kölykei is megszenvedik olykor. De az övék... Mintha bárányokat áldoznánk a Sátánnak, és megszökik a jószág csodák sorozatával.

Ab -- A legrosszabbkor építettük ezt a házat. Tudtam, hogy valami sántít, éreztem, de olyan boldog voltam, nem akartam róla tudomást venni. 

A -- Ne sírj! Megoldok mindent. 

És mikor ezt mondta mindig, minden helyzetből kivágta magukat, mint egy igazi alfa. Ép csontja alig volt már, szakadt ina és izma azért a nőért, és kész lett volna a lelkét is odaadni abban a helyzetben, ha ő lett volna az Úr, kinek asszonya látta. Abigél idegei egyszer csak elszakadtak, Borzasztó vita és veszekedés következett, oly heves, a lelkem lenne az ára hogy papírra vessem. Tört virágcserép, tányér, falon kötött ki a szegényes vacsora... végül a nő álomba sírta magát, Andort pedig éberen tartotta az ideg, minden cigijét elszívta egy óra alatt. Tudta, hogy valami baj van az asszonyával, de ha kérdeze is, sose kapott rá érdemleges választ, csak felhúzta vele. Dührohamaitól és sírógörcseitől volt hangos Mecsek oldala olykor, egészen ritkán, de akkor kő kövön nem maradt. Kegyetlenségektől mocskos életük volt... Kezdődött talán azzal, hogy mikor hét volt a lány, egy elmebeteg nevelő elcsalta a sötétbe, hogy leszopassa. Elővette, már épp lefogta, hogy a szájába erőszakolja... Andor pont megjelent és úgy tökön rúgta a faszit, a golyói még most is keresik a visszautat az aszott zacskójába, ha még él a mocsok. A nőt a ruha teszi igazán izgalmassá, és Abigél jól tudta ezt, sose adta magát oda száz százalékban Andornak. Mindig volt egy kis része a lelkének, amit saját magának tartogatott. Ahogy az almának van egy sárgább oldala. Nem biztos, hogy rossz ízű az a fele, de inkább a pirosabbik felét adta neki mindig. Valami sejtése volt az urának, hogy férges lehet a másik fele, de úgy eltelt boldogsággal mellette, csak ritkán merészelt a nő lelke legmélyére tekinteni. Olyan szerény volt a srác, a földről szedegette a pörkölt maradványait, és még azt is megköszönte az Istennek egy gyors imával. Megvolt már a repülőjegye, egy autógyárat nézett ki magának Oxfordban. Bármit kívánt volna, csak ebben az országban ne kelljen neki maradnia... Az életén kívül csak a folyamatos küzdelmet kapta útravalóul, a semmiből emelkedett ki, a semmin nőtt nyolcvan kiló izommá, semmiből építette a pici házát, mi parányi láng lelkének menedéke volt, asszonya pedig az éke, a koronája. Nem hiányzott neki Abigél összeomlása. Csak egyetlen módon nyugtathatta volna meg, ha a szemei előtt elégeti a repülőjegyeket. Vár majd holnapig, és azutánig, az idő pedig olyan gyorsan száll, már be is reggeledett... Bemászott a takaró alá, odabújt hozzá.

Ab -- Mikor?

A -- Most. Elköszönnék. 

Ab -- Egy hónap.

A -- Annyi. /Megcsókolta/ Túl jó vagy hozzám. Jó lesz egy kicsit külön. Meglátod. 

Ab -- Mikor volt utoljára így?

A -- Mikor a szipusok agyonvertek engem viperával, és a hátadon vittél kórházba. 

Ab -- Régi szép idők... Azért élünk, hogy régi szép időket csináljunk a mából.

A -- Pontosan. Örülök, hogy emlékszel.

Ab -- Sose lesz kész az a könyv. Nem zongoráztam már két hónapja a meló miatt. Elgörbült a gitárod nyaka mert nem hangoltad folyton. Meddig még?

A -- Egy hónap. Talán el kell adnunk a házat, de kapsz helyette jobbat akkor.

Ab -- Menj. Talán jó lesz külön egy kicsit. 

A -- Nekem egy pokol lesz. /Megszorongatta/ De érted mindenre képes vagyok.

Ab /megfordult a férfival szembe/ -- Mit tegyek, hogy maradj?

A -- Mindent megtettél, hogy mindenhová magammal vigyelek. Muszáj mennem. Ne aggódj, az angol nők kibaszottul ocsmányak!

Ab -- Már meg is nézted őket! /Előhúzta parnáját, fejbe vágta a férfit/

A /nevetett/ -- Esélyük sincs. /Kimászik az ágyból/

Ab -- Hideg van odaát. Vegyél kabátot! /Kimászott az ágyból, a a szekényhez sietett, kirámolta/ -- Nem mész, amíg nem találtam egy jó őszit!

A -- Az a malaclopó tök jó lesz. /Felvette gyorsan/

Ab -- Ettél valamit? Gyorsan összeütök egy levest. És az a cipő! Hol a csizmád? Kell neked egy rakat vastag zokni, negyven napja esik Oxfordban! Hol van a táskád? Te tiszta hülye vagy már megint! Mit gondoltál, váltás ruha nem kell? 

És ez így ment egészen délig, mindig kitalált valamit, hogy ne indulhasson el. Mikor kifogyott az ötletekből délutánra, csendesen leült az ágyra, és elsírta magát. Andor adott egy csókot a homlokára, és kisomfordált a bejárati ajtón. Bevégeztetett. Mi van akkor, ha a halál után az Isten majd megkérdezi: "Na milyen volt a Menny, édes gyermekeim?" Új Bibliát írhatnék róla, mennyi minden csak az élők kiváltsága. Ha a túlvilág csak üres fény, mit agyunk híján már képtelenek vagyunk felfogni? Abigél egyedül maradt. Nem ment be dolgozni. Csak az urának vette fel a telefont minden este. Behangolta a zongorát, csak játszott és játszott, gyakran sírva. Nem érdekelte, hogy hajnali négy van, ki dörömböl az ajtón, hagyja már abba. Ha megunta, leült a tévé elé, és hallgatta még onnan is, hogyan szakítja szét a párokat, családokat a gazdasági világválság... Minden akadályt maga elé gördített, miért ne kelljen mennie, és részben igaza is volt. Angolul nem tudott, gerincén a sérv akkora volt, járni is pokoli kín volt néha... Ágy, Zongora, tévé körforgás. Nem evett, inni is csak azért, hagyja békén a jóérzés... Esténként az ágy alól gyógyszert vett elő, folyadék nélkül nyelte le. Szívügye volt, hogy a nő dolga a takarítás. Ha csak meglátta a seprűt Andor kezében, szemöldökét összeráncolta, és kérdőre vonta, nem tetszik-e ahogy rendet tart... A férfi távollétében csak gyűlt a piszok, belepett a por mindent, kis halmokban álltak a használt zoknik, sarokba rúgta használt alsógatyáját, kiburogatva maradt a szekrény, kukacok lepték el a konyhában a mosogatót... Egyszer egy reggel a hasához kapott. Kipattant az ágyból, rohant ki a vécére, hogy kiadja üres gyomra tartalmát. Furán érezte magát a bőrében. Megismétlődött a héten még háromszor. Lepergett a szemei előtt, micsoda táncot jártak a kis házban, mikor kész lett, mennyi boldog órát töltöttek együtt... Kínjában a férfi használt zoknijait szagolgatta, a párnán kereste az illatát. Még babaszobát is építettek, mert tőle akart, az volt minden vágya, csak tőle legyen, az istentől, az egyetlentől, kinek a szüzességét adta... Kirohant az ajtón, ahogy volt, pólóban és melegítő nadrágban, papucsban. Beszállt a trabantba, a veszélyes lejtőn padlógázzal a belvárosba, csak talál egy patikát alapon. Isten útjai kifürkészhetetlenek. Így lett Abigél legbelső szentélyének álma az egyik legnagyobb rémálommá, mit nő elszenvedhet. Ahogy a lakásban felhalmozódott a szemét, a lelkében is egyre nagyobb káosz uralkodott, megtelt gyúlékony matériával, minek már csak egy szikra kellett. Három tesztet vett, mind a három pozitív lett. Otthon fel és alá járkált, várta az estét, hogy elulságolja. Bemászott az ágy alá, megkereste a gyógyszer betegtájékoztatóját. Nem szedhette terhesség alatt. Valahogy begyűrt a konyhában magába egy fél száraz kiflit. A boldogság legmagasabb fokáról a létező legmélyebb depresszió legmélyebb vermébe esett minden órában. A maradék pénzén falfestéket vett, babakocsit, rendelt babaágyat. Meg sem fordult a fejében, hogy lemondjon róla. Ahogy meghallotta kedvese üdrivalgását a telefonban, éjt nappallá téve a babaszobát festegette. Mester festő nem alkot olyat, mint amilyent ő festett már évek óta. Lilával, kékkel és sárgával, sablon nélkül pillangókat, mesefigurákat, örvénylő csodákat olyan részletsségben, mintha megmozdultak volna néha a szemei előtt. Csak annyi lebegett a fejében, el kell mennie a pszichiáterhez, muszáj váltania... Összemosódott már nappal és éjszaka, azt se tudta, ébren van-e vagy álmodik, de fel akart ébredni valahogy mindenképp. Megtörtént. Felelősséget kell vállalnia. Megtette. Hiába várta viszont az új gyógyszertől, hogy elsimítsa az érzéseit, azt a kellemes és kellemetlen bizsergést a fejében, mit a régi gyógyszere adhatott meg... Napról napra úgy érezte, elégeti szívét és agyát az idő, mi egyre lassabban telt. Két hét múlva, egy vasárnap aztán elmaradt a szokásos esti telefonhívás. Hívta, csak hívta hiába, már hússzor hallotta, hogy az előfizető nem kapcsolható, de valahogy nem fogta fel. Egy hét telt el még, azalatt három kilót fogyott az idegtől. Nem használt a gyógyszer. Fel se fogta, hogy egyre jobban nem ura már az érzelmeinek. Egyszer csak megscsörrent a telefon egy éjjel.

        A -- Szia, édesem. Bocsáss meg, hogy...

Ab -- /beleüvöltött sírva a telefonba/ Mégis mi a kurva anyádért nem lehet téged elérni?

        Soha nem beszélt így, életében alig hagyta el káromkodás a száját, főleg nem egymás soha nem volt anyját nem vette a szájára. Érzelmi kitörése eltörte a saját lelkét, akkora erőt fejtett ki pszichikailag. Mindig csak egy kicsi kellett volna hozzá, de a gyógyszer mindig megállította. Áttört a gát, a nő kötelet hallucinált a saját nyaka köré, mely egyre inkább szorult.

A /Lenyelte a békát, visszafolytotta sírását/ -- Lejárt a sim kártyám, bedöglött a telefonom, és előleget kellett felvennem, hogy új telefont és sim et szerezhessek. Nem volt egyszerű, mert lakcím kellett hozzá, de megoldottam. /Sírva fakadt/ -- Sajnálom, mindenre gondoltam, de erre nem! Egy nyomorult lelket nem találtam, kinek a telójáról hívhattalak volna. Eszméletlen parasztok ezek a népek!

Ab /Suttogott, nyálától alig formálva a szavakat/ -- Telefonfülke bazmeg?

A -- Nagy nehezen összekoldultam rá, de magyar számot nem lehet hívni rajtuk.

Ab -- Gyere haza kicsim! Nem bírom tovább egyedül! 

A -- Nem tehetem. Már véglegesítettek. Te gyere ide. Még pár nap, és megkapom a fizut, találtam már albérletet is. 

Ab -- Nem érted. Muszáj jönnöd. Ezek a falak, mintha megmozdultak volna, csak azt látom, hogy Zsugorodik a szoba, és valami nagy lyuk van a közepén...

A -- Óránként hívlak. Nem mozdulj onnan! A konyhába be ne tedd a lábadat, megértetted!? Úristen, én tudtam, hogy titkolhattad... Mit szedsz? Válaszolj!

Ab -- Nem számít. Nem használ.

A -- Órák kérdése és ott vagyok. 


Ab -- Siess! Ott van, az ajtóban! ÚRISTEN! /Kiesett a kezéből a telefon/

Minden pszichiátriai beteg kálváriája ugyanaz, betegségtől függetlenül. Szedd a gyógyszert, és ha szerencséd van, elmúlnak a bajok maguktól. Ha nincs szerencséd, a gyógyszer hatása alatt, az évek alatt a betegség elharapódzik úgy, észre se veszed, mert a gyógyszer elnyomja. Az emberek inkább építenek rakétákat, minthogy a gyógyíthatatlan betegségeket gyógyíthatóvá tegyék. Sosem voltak hallucinációi előtte, pusztán depresszióra szedte a dilibogyót, és jó volt az úgy. Egy sötét alakot látott az ajtóban, mely gurgulázó, szörcsögő hangokat adott ki magából, és minden porcikájában Andorra emlékeztette. A fehér szoba vörösre változott a szemei előtt, olyan szagokat érzett, ember nem szenvedheti el, mert a föld és ég megindul. A sarokba menekült, összekuporodva zihált, mindent az alakhoz vágott mi keze ügyébe akadt, de csak tornyosult előtte, míg ő zsugorodott, egészen hangyányivá. 

? -- Meghal a kínod veled. Vége lesz. Nem kell többé ezt hordanod magadban, kicsim.

Ab -- Takarodj a kurva anyádba!

Megfogta az ágyat az ablak menti végénél, az alakra borította. A konyhába szaladt, az alak követte. Előrántott egy konyhakést a fiókból, az élő árnyékra vetődött olyan erővel, rég nem tudta magáról elképzelni. Hasra esett, a kés pedig kettétört. Érezte, ahogy az alak megragadja hátulról. Abigél suhintott és vágott, egy pillanatra úgy tűnt, elmúlt minden. Már hiperventillált. Elővett a mosogató alól egy papírzacskót, azon keresztül lélegzett egyre lassabban, ahogy a pszichiáter tanította neki. A hálószobába mászott négykézláb. A telefont kereste. Hármat látott, a számokat alig tudta megkülönböztetni egymástól. 

? -- Most vonzalak, most taszítalak. Most vonzalak, most taszítalak. Vonzalak!

Sokan nagyon hasonlóképpen éljük meg életünk első pszichózisát. A világ elől való menekülésünkben egyesek kilométereket képesek gyalogolni, szentül bízva, hogy a hangok egyszer csak elhallgatnak. Mások magukba forulnak, és hallani sem akarnak a világról többé... Így történt Abigéllel is. Érezte, hogy az árnyalak magához húzza, és taszítja aztán. 

? -- Megmutatom, hogyan lehet vége. 

Abigélt átjárta az ősök szelleme, kiesett a kezéből a telefon. Hiába rejtegette éveken át, csak a piros felét akarta adni... Rettegett attól, hogy kolonc lesz belőle, hogy mást ölel olyan hevesen más ágyában majd, és ki tudja még mit képzelt... A telefonért nyúlt, mely megcsörrent. Egyre csak távolodott, a karja pedig mintha egy darab gumi lett volna, nem akart engedelmeskedni. Az időnek mintha fogazatai nőttek volna, kattogva és csikorogva haladt át az agyán, mintha betépett volna valami utcai szertől. 

Ab (Megvárom. Hazaér. Szeret. Így is szeretni fog. Nincs más pina ezen a földön neked, Szilágyi Andor!)

A telefonért nyújtózott gondolata közben. Minden gombnyomásra mintha tüskék szúrták volna át az ujját, üvöltött a fájdalomtól. Sokan hiszik, hogy egyszerű hanghallók vagyunk, vagy torzult a személyiségünk maga. Leginkább úgy írhatnám le a skizofréniát nagy általánosságban, mint szerek nélkül tépni, és csak a negatív tripekket éljük meg huszonnégy órában. 

? -- Buta lány. Megmutatom, hogyan lesz vége. Vár a másik oldal. Hív. Nem érzed? A másik oldal. 

Ab -- Elhagyott. Itt hagyott engem terhesen. /Kiesett kezéből a telefon/

Saját szavai visszhangoztak a fejében. Mindig fel tudott állni a rohamból, soha nem vesztette el a fejét, egészen addig a napig. Úgy felborultak a kemikáliák a fejében, nem tudta megmondani, ki az Isten, pedig huszonnégy évig félték urával együtt. Az utolsó szerotonin molekula kínhalálát halta úrnői homloka mögött. A plafonnak üvöltött lelki fájdalmában, mintha láva járt volna a szemei mögött, mi két karján lefelé csorgott, és átjárta a szívét, aztán visszakeringett a koponyájába. Ilyenek vagyunk mi skizofrének. Egyik pillanatról a másikra eltörhet a valóság áramlása a fejünkben, és irracionálisan kezdünk el viselkedni. Hogy nála hogyan ilyen gyorsan, pillanatról pillanatra... Még ki betegekkel foglalkozik se tudja. Nekem hét hónap kellett, hogy a hanghallás kiteljesedjen rajtam. Mindenki más. Részben logikus a reakciója, senki sem akar egy rémálomban élni egy pillanatig sem. 

Ab -- A másik oldal.

? -- Igen. A másik oldal. 

Mint egy rongybábú, a konyhába mászott. Észre sem vette, hogy vércsíkot húz maga után, hasa borzasztó görcsére majdnem maga alá ürített. 

? -- A másik oldal. Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. Nem látod? Haza jöttem. 

Abigél beletúrt a mosogatófiókba, kezét három helyen el is vágták a frissen élezett kések. Nem érezte.

A -- Ezzel a fejemben nem élek tovább. Elég volt. 

És bár sorstársi igazat adok neki, Andor ezt nem érdemelte meg. A nő háromszor szúrta magát hason, harmadikra benne maradt a konyhakés, nem bírta kihúzni. Oldalt dőlt, kivérzett, mielőtt még a saját vérében megfuladt volna. Nem keresték a szomszédok, még örültek is neki, hogy amúgy lélegzetelállító zongorajátékát nem hallják többet hajnalban. Másnap reggel négykor Andor hazaérkezett. Idegességében beletörte a kulcsát a bejárati ajtó zárába. Lábbal nyitotta. Megmerevedett a sokktól, ahogy beleszagolt a levegőbe, megérezte a vérszagot. Remegő léptekkel kelt át a nappalin, át a hálószobába. Minden lelkiereje elszivárgott, ahogy meglátta a felfordulást, és a konyhába vezető vastag vércsíkot. Térdre esett a tetemet látva, olyan szégyent érzett, mit sokan másoknak kellene érezniük elosztva a világban. Nem szűnik meg létezni a teher egy öngyilkossággal, a szeretteink közt osztódik el, és ha nincs, szétosztódik a világban. Minden erejét összeszedve kihívta a mentőket. Már nem volt mi mást tenni, mint megállapítani a halál beálltát. Elhamvasztották a férfi kérésére. Abigél rettegett attól, hogy a halál után is érzi majd, ahogy rátemetik a földet, hogy a férgek rágják... Andor feltette az egyik polcra a kis virágmintás urnát. Nem lépett ki a házból három hétig. Nem evett, csak inni néha, ha már nem bírta tovább. Nem takarított fel. Csak tengett, lengett, kerülgette a megalvadt vért... Testileg lelkileg megmerevedve leült a szőnyegre, és úgy maradt, üríteni se ment ki. Állandó sírását azzal próbálta csitítani, hogy párja zoknijait szagolgatta, a párnán kereste az illatát. Úgy helyezkedett az ágyban mindig, mintha ott lett volna a kedvese... Egyszer elszakadt a cérna. Fogta a kalapácsot, szétverte a zongorát atomjaira. A kandallóban eltüzelte asszonya furulyáit. Szétverte a gitárját a falon. Próbálta a babaszobában a festést befejezni, több kevesebb sikerrel. Csak festett, és festett napokon át... Végül megérkezett a fuvar az összerakhatós babaággyal. Úgy vette át, és fizette ki, mintha semmi baj nem történt volna a világon. Kettétört a lelke, pont úgy, mint ahogy a csemetefát eltöri a vihar. A futár megérezve az igen erős szagokat igencsak elgondolkodott rajta, hogy a rendőrséget értesítse, de úgy gondolta, inkább nem, nem akart tanúskodni egy igencsak bajos és hosszadalmas procedúrában. Andor gondolt egyet, a kis kamrába vonszolta magát, felkapott három benzines kannát, és lekocsikázott a benzinkútra benzinért. Hazaérvén jó alaposan szétlocsolta a benzint a ház minden sarkába. Lerogyott a babaszobában, az ablak alatt. Jól bezárta, ne zavarja a lángokat a huzat. Elővett egy cigit, rágyújtott, a gyufát pedig elpöckölte a szoba közepére. Egy pillanat, és minden lángokban állt.

A -- /Motyogott/ Remélem egy jobb helyen vagy már, mint mellettem voltál... Hát hajrá! Ezt mindjárt megbeszéljük. Igen. Van miről beszélnünk... Ezt vigyétek el, mocskok!

Elővette bicskáját, nevetve szétkaszabolta a felsőtestét, csak úgy spriccelt a vére mindenfelé. A házat vele elemésztette a tűz, de egy hang nem jött ki a torkán, ahogy elevenen elégett. Az időnek teljesen olyan a természete, mint a tűznek. Amit csak ér, nem hagyja megváltozatlanul. Csak hinni merem, hogy az Isten úgy teremtette meg a világot, hogy valami hatalmasabb dologgá formál mindent, főleg minket, élőket, minden változással. Az univerzum egyik alap törvénye, talán sose derül ki, mire megy ki a játék. Talán sosem fogy el az éghető anyag a világban, de talán csak egy korszaka, miben az anyag létezik. Különlegesek vagyunk mi élők, hogy érzékelni tudjuk egyáltalán az időt. A lélek és elme egyetemes létezésére a bizonyíték. Érezzük a tüzet a lelkünk mélyén, és megértjük az elménkkel, hogy nincs már visszaút az időben, percről percre. A falevelekből avar lesz, az avarból élhető talaj, abból talán biztosan örökké új élet. Kedvelem ezt a szófordulatot. Talán biztosan... Az élet ilyen, a szlogenje lehetne. Minden abba az alakba tart, amiből teremtődött az, így pedig az élet a porba. Minden ami marad, csak a remény, hogy a lélek halhatatlan, hogy létezik a lélek, és valami csoda folytán nem törlődünk a világból a halál után teljesen. 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Fakonorbert2019. október 9. 15:33

Végleges verzióra frissítettem.:)

Fakonorbert2019. október 4. 22:47

@kicsisara: már el is kezdtem hegeszteni a kövi fejezetet. Nem egyszerű folytatni, de nem lehetetlen.:) légy résen és lessél, hátha tudok még neked olvasnivalót adni... Ölelésed fogadtam, már teljesen készen vagyok egy új kihívásra. Pussz!

kicsisara2019. október 4. 08:15

@Fakonorbert: jó reggelt.. frász tudja :) szerintem addig jó amíg próbálkozol, nem adod fel, egy képzelet beli ölelést küldök neked! :)
Lehet elcsodálkoznál a szakma véleményén? :)
Tudod én nem értek, hozzá.. viszont amit nálad olvastam az kiemelkedő volt! És tetszett! Tetszik!
Amúgy meg a Frász tudja :D

Fakonorbert2019. október 3. 23:12

@kicsisara: én hiszem, hogy az isten úgy teremtette meg a világot hogy valami hatalmasabb dologgá formál minket minden változással, amit az idő okoz. Az időnek pedig olyan a természete, mint a tűznek. Hatalmasabbak voltak a világ rendjében azok a firkálmányok hamvakként, ami a talaljt gazdagítja. :) Így ez az írás napvilágot láthatott. Belső parancsra cselekszem, ami sose volt még szikrája sem annak, mit most ezen írás iránt érzek. Frász tudja. Talán csak ölelés kell, nem is visszajelzés, bár kíváncsi lennék a szakma mit szólna az irományhoz.:) eddig ostorcsapáson kívül mást nem nagyon kaptam értük. Talán tudat alatt van némi szimbolika az írásban, mi gyanúsan erre a témára világít... Frász tudja.

kicsisara2019. október 3. 09:01

@Fakonorbert: Szia. Elégettél??? De miért??? Tudom, hogy sokszor úgy érzi az ember, hogy amit csinál az nem jó, de az nem azt jelenti, hogy az igaz is! Tudod amikor írsz valamit ne égesd el.. tedd félre s mikor úgy érzed megszületett benned az az érzés, hogy újra olvasd akkor rájössz, hogy hol és mit kell javítanod.. mondom én akinek a fejében kevesebb a tudás. Hallgass a dokira írj többet.. s hidd el jönnek a visszajelzések!
Számomra az őszinteség nagyon fontos, s kevesen írnak ilyen nyíltan, lehet azok is azok, de burkoltan.
Na de... ennyi.. :)
Szia :)

Fakonorbert2019. október 2. 23:30

@kicsisara: már három könyvet elégettem. Elhatároztam, hogy ezt nem fogom, csak azért se.:) olyan húsz évig csak szart firkáltam, mindent elkövettem mit hobbi író elkövethet, onnan a rutin. :)A jó témák tipikus ismertetőjegyei, hogy akárhogy írja az ember, sosincsenek készen. Na de azért hétvégén nekiállok, lezárván a lyukakat, töréseket, mert van benne szépszámmal minden jóból... ha nem kéne melóznom a francos gyárban, már rég megírtam volna.
Van miből merítenem, sajnos. A doki tanácsolta, ez számomra egy afféle művészetterápia. Csak reméltem, hogy lesz ki "ráfanyalodjon":)

kicsisara2019. szeptember 30. 19:28

@Fakonorbert:
Szia.. ne vedd zokon de nekem nagyon tetszik :)
Az eleje s a vége, ahogy leíród, ahogy mesélsz az elképesztő! Minden tökéletes volt! A betegséget amiről írsz csak hallottam illetve filmekben láttam, olvasva viszont jobban "megismertem" persze ahogy írtad ez lehetetlen..
Tökéletes!

kicsisara2019. szeptember 29. 09:01

@Fakonorbert: köszönöm :)

Fakonorbert2019. szeptember 29. 09:00

@kicsisara: és neked is jó reggelt!:)

Fakonorbert2019. szeptember 29. 09:00

@kicsisara: jönni fog, talán ma, talán a kövi hétvégén... Útközben még csiszolgatom ezt a fejezetet, kommentelek, ha véglegesítettem

kicsisara2019. szeptember 29. 07:10

@Fakonorbert: jó reggelt... várom a folytatást..én köszönöm h olvashattam :)

Fakonorbert2019. szeptember 28. 22:59

@kicsisara: lesz folytatása. :) Ez még nagyon béta verzió, tuti módosítok még rajta... Köszi, hogy kedvedet lelted benne!:)

Fakonorbert2019. szeptember 28. 22:58

@Pera76: Alássan kérem a trágya tördelést megbocsátani, még nagyon idegen nekem a regényforma... Köszönöm, hogy olvastál.:)

kicsisara2019. szeptember 28. 21:50

Szia!
Nagyon tetszett! Végig átéreztem, nevettem, sírtam.
Tökéletes!

Pera762019. szeptember 28. 21:19

Élethű. Súlya van.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom