Gondolkodom tehát írok

Neki csak játék, pikk-pakk,

miközben ketyeg a tik-tak.

Ébren álmodni jobbról,

mesébe illő jósosról.

Tehetnél érte, de minek?

Ha nem tudod mi éri meg?

Vagány a magány így ketten,

egyedül maradsz mégis fejben.

Nincs neked urad, vagy mégis?

de aki nem gyáva az lép is…

Önkéntes rabság, így illik,

ez kísér el majd a sírig…

A tudat tágul, szűkül az értelem,

felszabadít rabságunk felismerése  -

ezért kinevetem a korlátainkat.

Szabadság terhe, hogy érthetem,

hogy ha játékaink  félreértések tere -

feledteti önfeledt szárnyalásainkat.

Nincs jobb a könnyed szórakozásnál,

ami megihlet betűvel az ajkamon –

hogy cselekedjen velem rímeket.

Szénalapom gyémánttá váltása már

mutatja megújulásra való hajlamom -  

ha a törékeny előtt rugalmas hajt fejet.

De  a kiismerhetetlenséggel védeni

a lelkem, hogy bárki megismerjen,

az túlzón se több - mint kevesebb.

Engedem magam kevesebbnek vélni,

az épp valósnak hitt felismerésekben -

a csalódás helyett a meglepetés üssön.

Ha kérded, mit szeretek benned:

a válasz egyszerű lehet,

de mégis összetett,

kerek,

egész,

megfogalmazhatatlan játék.

Csókkal rakott máglyánkon,

felkel a nap, s bearanyozza:

létünk.

Ha kérded, mit szeretek bennünk:

végtelen sodró lendület,

bohém, összeszedett,

kerek,

egész,

felfoghatatlan szándék.

Szívünk taván ringó bárkánkon,

egymásba kapaszkodva,

nézünk.

Ha kérded, mit szeretnék majdan:

tápláljuk együtt a hitet,

ha néha összeveszet,

kerek,

egész,

elfogult játékparádék.

Csitulj le kérlek a vállamon,

újra el-, elandalogva,

amíg élünk.

Néha büszke vagyok bevallani Neked,

Sóhajtásainkból édes puszik lesznek,

csókcsatáinkból kéjes „nyuszipercek”. 

Cirógatva kérlelsz, búja bájba bújva,

ily jót adva nékem,  újra számba búgva.

Lüktet az izgalom, tetőfokra hágnék,

tüzes a szív nagyon - emlőd tolja hátrébb.

Lassabban kínozlak, Te gyorsabban kéred,

Alant masszírozlak, s elolvad a lényed.

Hús kerül a húsba, forróságba mártás.

Úgy terül az újban boldogságba szállás.

Ziháló nyugalom, átölelő csendek,

Így alszunk békében, (mi) álomlelő szentek.