Gondolkodom tehát írok

Szakadva kopogja új dallamát,

 a tűsarkú ritmus az utca zaját;

könnyedén ledér könnye leér.

Szemében is ott a vihar szele,

szikrákat gyújtóval csihol keze;

cigit szív el nehéz szívvel.

Fantom fóbiás reggeli kóma,

az ezt követő erotika torna;

csupán rutin a sikló gumin.

Szövege sem túl szofisztikált,

kiskora óta csak szopizni járt;

palimadár tyúkot talál.

Kéje ha apad ragad magány,

egyedül marad a nagyajkú lány;

mert a csendes terhes.

Csalafinta flintám rántom,

Olcsó lotyó morgó golyó,

Dörren dől el a nő az ágyon..

Heves leves ez lett veszte,

Álma mára vágya tárgya,

Dacos kapocs kiengedve...

Végső béke béklyó vége,

Feszes csecses elernyedve.

Zsenge zseton ez a bére.

Magány vára zárja mába,

Otthonában gondja tornya,

Holnap bérét nyögve várja.

Régen kincskereső voltam,

Ma már kincsek őre lennék.

Régi rendek elve jól van,

Mi a jelenünkbe kell még.

Lépten-nyomon csapda árok,

Törött erkölcs, lomha agy,

Néha hiszem hogy találok,

Néha kitartásom megapad.

Ne tekintsek a múltba?

Jelenünk jövője szép?

Kifestőkönyv létem durva,

Kéj lángjai tépik szét...

Tán „csodálom” azt ki kevés,

Élvhajhász bizsukkal él,

S néki öröm a velük levés,

Üres kobakjában fúj a szél...

Bennem is van ösztönállat,

Tesztoszteron nevelte vad,

De ha csak ez az érték mára,

A lélek kincse hol marad?

Mikor elalszik ez az állat,

Felébred a testetlen valóm,

Mutatna Ö is kincset százat,

Ha akadna erre is befogadó.

Addig leszek én is árva,

Kincskereső értékek őre,

Aki egyszer megtalálja,

Ki kincs ruhában és ha pőre.

Mi a szép az éjszakában?
Némaság hangtalan szavában?
Mi a szép a ráncos bőrben?
A fájdalommal teli könnyben?
Miért félek félni újra?
Lépten-nyomon lépni furcsa.
Csak állok és gondolkodom,
Így vidáman szomorkodom!