Gondolkodom tehát írok
SzemélyesBalsors
Neki csak játék, pikk-pakk,
miközben ketyeg a tik-tak.
Ébren álmodni jobbról,
mesébe illő jósosról.
Tehetnél érte, de minek?
Ha nem tudod mi éri meg?
Vagány a magány így ketten,
egyedül maradsz mégis fejben.
Nincs neked urad, vagy mégis?
de aki nem gyáva az lép is…
Önkéntes rabság, így illik,
ez kísér el majd a sírig…
Észvesztő
Utam járatlan,
lelkem tanácstalan.
Kaptam kéretlen,
én az alkalmatlan.
Műveletlenségből
fakadó IQ hiányom
miatt, mi sértő
már csak lehányom.
Séta a múltba
Hajnalban kuss van,
csak én romantikázom.
A fény megcsillan,
az öreg teaházon.
A városban szellő,
suhan lépteim alatt.
Rohan az idő,
közben itt marad.
Alkonyul már,
pedig most kel a nap.
Szívem mért fáj?
Múlj el a harag.
Az agyamban kuss van,
de mégis vitázom.
A fény megcsillan,
de miért tétovázom?
A számon lepergő
könnyem megéget.
Úgy rohan az idő,
már nem ölellek Téged.
A holdsugár jár,
majd felkel a nap.
Szívem már nem vár,
mert benne maradsz.
Meghasonló
A hülyékre hallgatok,
mert az okosokból sok van.
Én nem hiszek az általános
relativitásokban.
Megkattantam régen,
felháborodik az elme,
mi az, hogy nekem minden
eleve így el van rendelve?
Elrendelem, hogy mégsem,
hogy ez egy nem igaz állapot!
Elégszer kértem, és nem
kérek többet bocsánatot!
Nem érdekel a szótagszám,
nem érdekel a forma!
Nyugodtan csináld, szólj csak rám!
De ez úgyis csak szellemi torna!
Katonásan is megy ha akarom,
de izgalmasabb ha másképp.
S ha mégis velem jössz utamon,
az nekem lesz ajándék!
Zárszóként zárd a szívedbe,
tunyulni mindig könnyebb!
De ha bátran kilépsz a hidegbe,
Készülj a jeges szelekre, jönnek...
Felzaklattál
Lopott csókjaidtól zaklatott,
mélyen rejlő érzések árja.
Álmomban karom tarthatott,
de az ébredés ezt kizárja.
Vitába szállsz oly angyalin,
összekuszálsz, s kusza vagy.
Nem elég akarni fancsalim,
ha a megfáradtság visszatart.
Hitegettem magam, én Veled,
merész álom volt nem vitás.
Ég Veled, nem szívom véredet,
buta kis állomás, senki sem hibás…