Gondolkodom tehát írok

Irodalom
Kobudera•  2013. november 7. 20:24

Kedves Jövendőbelim

1.       1. fejezet: Ismeretlen férfi naplója

 

 Majdnem éjfél, s a percek mérhetetlen súllyal nehezedtek a jelenre, miközben a szobában lassuló lélegzetről árulkodó hang visszhangzott. A monitor egyenletes csipogása egykedvűen jelezte az életfunkciókat, de a férfitest mozdulatlansága, mely már így van két hete, mióta a kórházba szállították, leginkább egy szarkofágban fekvő fáraó végső nyugalmát sugározta a négyes szobában.

 Ezalatt az aznap éjszakára beosztott nővér unalmas egykedvűséggel meredt szolgálati monitorjára, és megitta kedvenc kapucsínójának utolsó kortyát, majd szokásos ellenőrző körútjára indult. Cipőjének kopogása megtörve a csendet találkozott a kilincs elforduló hangjával, amikor belépett a négyes kórteremben fekvő férfihez, akit miután végigmért, magában megállapította milyen kár egy ilyen helyes pasiért. A kórlapon ismeretlenként van jelölve, nem találtak nála semmit, vajon hogy lehet, hogy nem kereste még senki?

Finoman közel hajolt az arcához, majd a fülébe súgta: - Ébresztő, meghoztam a reggelit!

Majd kuncogva a szemhéjára fújt, s így folytatja: - Ki az ágyból lustaság, lekésed a randinkat!

 Valahogy úgy gondolta az emberek így is értik, amit mond, és ki szeretne sajnálkozó hangokat? Ráadásul mennyivel jobb dolog vidáman kelni. Persze számított rá, hogy nem fog varázsütésre felébredni, pedig akkor indítványozhatná az életöröm terápiát.  Néha maga sem tudta honnan vannak ilyen különös gondolatai, főleg ha visszaemlékszik a régi életére ahol nem is tudta igazán megbecsülni a pillanatokat. Mindenesetre teljesen megújult régi önmagához képest, egy különös felismerés során, s azóta ott ahol csak tud, segít amennyire Tőle telik.

Mosolyogva  megigazította a férfi takaróját és megállapította magában, végtére is ha nemcsak kívülről lenne ilyen helyes még el is menne arra a randevúra. S miközben leellenőrizte a műszereket, egy csomagot pillantott meg, amin ez állt különös betűkkel:   Első randevúnk alkalmából!

Heves szívverések közepette, csodálkozva a kezébe vette a puha papírba csomagolt tárgyat, melynek tapintása könyvszerű mivoltáról árulkodott.

Leült a beteg ágya melletti székre és heves szívveréssel finoman elkezdte kihajtogatni a papírt. Érezte, hogy az imént kiejtett szavak, és a csomagolásra írt üzenet között valamiféle kapcsolat lehet, s beleborzongott. Mintha jeges ujjak érintették volna meg a hátát, de körbenézve nyugtázta, hogy csak a képzelete játszik vele.

A papír alatt egy különös mintát fedezett fel a könyvszerű napló borításán, mintha két emberhez tartozó kéz fonódna egymásba. Ez alatt aranyló betűkkel volt olvasható:    Kedves Jövendőbelim

 

Kobudera•  2013. május 12. 15:54

Visszatérésemre

Kitalált vers:  mintha írta volna: Petőfi Sándor 2006-11-01 Makó

 

Előtűntem, mint szürke szamár a ködből,
Mélyet szippantva ebből a viharvert őszből,
Fiatal lelkem nyögi az öregség súlyát,
Szép Magyarországom sóhajtja búját.

Ó, hogy látom újra a könnyem is kicsordul,
De nem az örömtől, hanem ahogy csorbul!
Mi van itt? Rettenet! Búzakalász-népek,
Haragos hullámokkal zizegnek a szélnek.

A béke nagykabátján sűrűsödő lyukak,
A jövőbe vezető bizonytalan utak.
Ez lettünk hát, ez?! Száguldó Halálszekér?
Lassan amerre szem ellát feketébe ér.

Jaj Neked Nemzet, én már búcsút intek,
Lefekszem újra, s a múltba tekintek.
Vagy nem is, inkább csak alszom,
Ha sokat nézlek bizony megharagszom