Kiss_Edit blogja

Kiss_Edit•  2011. február 18. 21:58

Így szeretek... ez vagyok!

 

Amikor hazajöttem sehol nem találtam a helyem. Száz dologba kezdtem, de mindent félbe hagytam. Rohangáltam a lakásban, minden kiesett a kezemből, és természetesen ott is hagytam. Semmit nem lehetett rám bízni, nem adtam át az üzeneteket, vagy kétszer is átadtam. Állandóan beszéltem, vagy órákig meg sem szólaltam. Éjszakákon át vívódtam, és megpróbáltam szétválasztani, ami egy és oszthatatlan: lélek, szív és értelem.  Megkérdeztem: mi van velem és mi ez az érzés, ami uralja egész lényemet, befolyásolja tetteimet, meghatározza a napjaimat. Ez mondtam: „Az!” Az a különös, megmagyarázhatatlan, ami szóval elmondhatatlan, ésszel, értelemmel felfoghatatlan. Az, amitől meglódul a szíved, megizzad a tenyered,  nyomást érzel gyomortájon, és ki tudja még hol, és ez a valami a legváratlanabb helyen és időben rántja görcsbe a tested. Hullámzik rajtad fel és le, úgy, hogy közben a füledben érzed a véred dobogását.  

Akkor, amikor elhitetik veled, hogy a másik is ugyanezt érzi, a folyamat feltartóztathatatlan, és odaadsz mindened, amid csak van.

Ülünk a szobában egymással szemben, és nézem őt. Nem azért, hogy mi van rajta, hogy jól áll-e neki. Nem. Csak úgy! Keresed a jeleket, amiket sok évvel ezelőtt találtál benne! Keresed, és megtalálod! Újra! Az emlékezet kinyílik, mint egy képeskönyv, és eléd jönnek olyan dolgok, amikről azt hitted már nincsenek. Mosolyogsz magadban, és megállapítod, hogy mégiscsak jó ez így! Akkor ez most mi? Szeretet? Szerelem? Vágyakozás régi beteljesületlen érzések után? Elégtétel korábbi kudarcokért? Testi vagy lelki vonzalom? Esetleg egy igazi: „nélküled nem megy?” Valójában mindegyik. Az alkotórészek időről-időre változnak, és más-más százalékban alkotják az egészet. Ha arra keresed a választ, milyen az egyes ember szerelme, valójában azt kérdezed, milyen maga az egyén. Így szeretek: ez vagyok! Pontosabban még ennél is bonyolultabb, hiszen ott van a másik, és ő is „hozott anyagból” gyúrta össze a maga érzelmeit. A szerelem nem csak róla, és rólam szól. Benne van minden, és mindenki, aki csak életünk során formált bennünket. Szüleink, testvéreink, régi, korábbi szerelmeink, és nem utolsó sorban az a kultúra, amiben élünk. Rengeteg múlik azon, hogy megtanítottak–e szeretni. Kötődni tárgyakhoz, emberekhez, vágyakozni valami után, vagy azonnal megkapni. Vagy megtanítottak-e bízni, hinni, megbocsátani, bocsánatot kérni, hízelegni, vagy nemet mondani. Megtanítottak-e hallgatni és meghallgatni.

Voltál-e szerelmes olyanba, aki felszabadított, és azt mondta, maradj olyan, amilyen vagy, minden görcsöddel, gyerekségeddel, mert úgy vagy neki érték, ha nem változol. Ha voltál, akkor megkérdezem, hogy mikor? 15 évesen? 20 évesen? Vagy 40-en túl? Esetleg 50-en túl? Látod, ez az, ami nem mindegy, hogy mikor!! Gondolkodtál már azon, mi az, amit feláldoznál egy szerelemért, egy olyan szerelemért, amilyenre már 20 évesen vágytál? Tudod, milyen átkozottul nehéz kérdés ez? Az egyik embert a szerelem szembeállítja mindennel, ami fontos: családdal, erkölccsel, hivatással, hazával, a másik meg;  épp a szerelemmel kapja meg mindezt. És mégis! Ezer kompromisszum árán fenntartani, ami már biztos, mert túl nagy áldozatot követelne azoktól, akikért felelősek vagyunk, akiknek mi fontosak vagyunk! Mert így neveltek bennünket! Vigyázz hát a boldogságra, hiszen azt keresed egész életed folyamán! Van, aki hamar megtalálja, van, aki későn, esetleg soha! 50-en túl?? És, vigyázz az időre!! Mert nem biztos, hogy sok időd marad arra is, hogy boldog légy!

A szerelemről akartam írni, de látom magamról írtam. Mert a szerelem szeretet, ami bennem van, az ÉN vagyok! Akkor hát mi a szerelem?

Könyveket olvasunk, dallamok, és versek között keresgélünk, hogy megfogalmazzák, vagy legalább is segítsenek megfogalmazni. Juhász Gyula így kezdi négy soros versének minden versszakát: „Én nem tudom, mi ez….” Igen, mert a szerelem nem fér bele zeneművekbe és versekbe, de a világ összes regényébe sem! A legnagyobb költők sem írtak még olyan verset, ami után letették a tollat, és azt mondták: kész, megírtam, ilyen! Az orvosok, kutatók, biológusok is  hozzáteszik a maguk tudását, és leírják a hormonokról, az agyról, az egészséges és kóros folyamatokról mindazt, ami műszerekkel, vegyszerekkel bizonyítható. És mindez nem elég! Szeretet, szerelem, titkos, vagy legális, beteljesült, vagy reménytelen; mindenkinek más jutott! De míg élünk szükségünk van rá, keressük, és ha megtaláljuk, olyan formába öntjük, ahogy nekünk jó! És ha megtaláltad, sem biztos, hogy vele együtt a boldogság is megtalál. Mert szerelem, és boldogság, nem mindig járnak kézen fogva. Egy biztos! Az igazi egyetlen szerelmedhez mindig, és örökké hű maradsz, akkor is, ha esetleg még (vagy már) nem a tiéd!

 

És most akkor mi van?

Állok a megcibált széttépett lelkem romjai felett, és megpróbálom újra összerakni magamat. Oly sokszor sikerült már, most is fog! Beletelik majd egy kis idő, rámegy még néhány álmatlan éjszaka és néhány kiló, de találok kapaszkodókat. A zene, a gyerekeim, a munkám…. Mind mind örömforrások! Vagy pótcselekvések? Valószínűleg ez is igaz! Mert nem helyettesítik a….. mit is….???

 

                                        Kiss_ Edit