znejutka blogja

Őszi szellő lágyan táncol
szivárványlevél szoknyákon
melyek sejtelmesen ülnek
még, a búsuló faágon.

Sajnálják, de búcsúzni kell,
a játékos szél rájuk vár,
kéri őket keringőre
és a táncukat lejtik már.

Kotta sem kell nekik hozzá,
mégis könnyedén libbennek,
a szomorú, gyűrött fának
még egy utolsót intenek

Ők is tudják nem tévedés
itt az idő most kell menni,
természetnek, mely megfáradt
kikeletig megpihenni.

Visszajönnek majd tavasszal
amikor minden újra él,
erősek és zöldek lesznek
őket nem fújja el a szél!

Észrevétlen érkezik, halkan, csendben,
bukónap bíborjától, sosem rebben.
A fénykabátját sötétre cseréli,
fekete bársonyát, égre teríti.
Majd éjjeli lámpások következnek,
utat mutatnak a szerelmeseknek.
Sötét kabátján, gyémánt fénye csillog,
égbolton, öreg hold sarlója villog.
Békés nyugalom lopakszik nyomában,
tücskök zenéje szól a félhomályban.
Szíved érinti dallamos üteme,
Te ráébredsz, milyen gyönyörű az este!