Lélekdarabok titkos életekből
Beverly vár
Jelenet
Beverly vár
1
,,Ott volt már az ő távolléte... "
/Kosztolányi Dezső/
Beverlyt a férfi édesanyja beengedte a házba. Leült a konyhában, úgy vélte,ez a legmegfelelőbb hely,hogy meglepje kedvesét. Ezért utazott ide az ő városából. Meglepetést akart okozni és örömet szerezni. Megigazította térdén a szoknya gyűrődéseit, majd szórakozottan körülnézett. Néhányszor már szemügyre vette a konyhát,de valamivel le kellett foglalnia magát. Az asszony mindennel megkínálta, de ő udvariasan visszautasította. Beszélgettek is egy keveset. Bev érezte,hogy nagyon kedveli őt,és ez boldogította belül.
Azután az asszony felajánlotta neki,hogy várja meg a fiát a szobájában. Beverly kapott az alkalmon, megelőzve a formális beszélgetésekben előbb-utóbb törvényszerűen beálló kínos csendet. Ismerte a járást,udvariasan jóéjszakát kívánt és elindult a szűk folyosón.
A szoba még a maga kicsinységében is furcsán üresnek és színtelennek tűnt a férfi nélkül. Bev tekintete egy percre megakadt a karnisra aggatott díszeken. Ő is így szeretné díszíteni majd a saját lakását,ha végre sikerül elköltöznie otthonról. Elszakította a tekintetét - és a fantáziáját - az apró díszektől, és felmérte a terepet. A szobában amolyan Brett-féle rendetlenség uralkodott. Nem drasztikus, és teljesen a férfira vall, de furcsán otthonos. Óvatosan összepakolta az ágyra szórt könyveket és művészeti albumokat, majd egy kupacban az asztalra tette. Összehajtotta a ruhákat, a székre rakta őket, azután megágyazott, s levetette a ruháit. Kifárasztotta a vonatút. Az egész őrült napot mintha maga mögött hagyta volna vele. Ezt az érzést szerette talán a legjobban (a férfin kívül) abban, ha idejött. A kiszakadásban nyert békét.
Végignyúlt az ágyon. Már fehérnemű sem volt rajta, a lámpa meleg fényében gyönyörűen festett a maga meztelen valóságában. Édes meglepetés lesz a fáradt férfinak.
Az órára nézett. Tíz. Késő van.
(Sokat dolgozik.)
Az oldalára fordult és kirángatta táskájából a kopott CD tokot. Bekapcsolta a lejátszót,és boldogan hallgatta a lágy zenét. Magára húzta a takarót, barna haja meleg zuhatagként terült szét a párnán.
Várta a férfit. Kellemes itt. Jó várni. Fáradt, és pihenni is jó...
Elaludt.
2
,, ... s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd. "
/Radnóti Miklós/
Brett elfordította a kulcsot a zárban, és fáradtan belökte a kaput. Beverlyre gondolt, barna hajára és puha bőrére, és arra hogy biztosan békésen alszik a saját városában. Messze innen...
Elhessegette a gondolatot, de az visszatért, még mielőtt elérhetett volna a bejárati ajtóig, és befészkelte magát a férfi fáradt agyába.
Utált itt lakni. Utálta azt a szűk szobát, csak akkor tudta könnyebben elviselni, ha ott volt Bev. A nő puha, meleg valósága megváltoztatott mindent. Nagyon hiányolta. Fáradt volt.
Újabb zárkattanás,azután lerúgta a cipőjét, és átosont a sötét nappalin. A ház csendes volt és mozdulatlan. Brett gyakran gyűlölte ezt a felverhetetlen mozdulatlanságot, de most jól esett neki. Rátört a magány érzése. A táskáját ledobta a szobája előtt a fal mellé. Talán így kint felejtheti ezt a rohadt napot. Nem hajlandó most már dolgozni. Pedig kéne.
Az órájára nézett. Fél tizenegy. Megint milyen késő. Beverly valahol messze alszik egy másik világban. Brett képzeletében tisztán látta maga előtt a békésen alvó nőt, mégis olyan elérhetetlennek tetszett, hogy a férfinek belesajdult a szíve.
Ó,Bev,bárcsak ott lehetnék...
Felsóhajtott, s megpróbálta lerázni magáról a látomás súlyát. Nem ment. Beletörődött,hogy a sajgás egész éjjel vele marad, inkább benyitott a szobába, hogy gyorsan lefeküdjön. Lelkiekben már felkészült s dzobában uralkodó katasztrofahelyzetre, és most megdermedt. Valaki rendet csinált, és most ott aludt az ágyában. Brett csak állt pár percig, az ajtófélfának támaszkodva. Egy szerelmes férfi. A békésen alvó kedves láttán melegség öntötte el. A CD lejátszóból halkan szólt a zene, egyetlen árva szaxofon. Brett óvatosan leült az ágy szélére, nehogy felébressze a nőt. Kikapcsolta a zenét, majd odahajolt Bevhez és csókot lehelt az arcára. Azután csak nézte.
Sohasem volt még olyan érzése, hogy hazavárják. Az alvó Beverly látványa, s ez a teljesen új élmény elindította benne a vágyakozást valami után, amit most hirtelen nem tudott volna megfogalmazni.
Levetette a ruháit, s meztelenül bebújt a nő mellé. Átölelte a derekát és nézte az arcát. Bev mintha egy percre felébredt volna, álmosan, csukott szemmel odabújt hozzá. Brett gyöngéden a mellkasára vonta a lány fejét, és selymes, barna haját simogatta. Érezte,hogy felébred benne a vágy iránta,de már megszokta, hogy ez megtörténik, valahányszor Beverlyhez ér.
Jó volt itt pihenni a kedves mellett.
Eszébe jutott,hogy reggel Beverlynek el kell mennie, és haragudott magára ezért a gondolatért. Egyszer talán majd nem kell elmennie...
Köszönöm,hogy ilyen széppé teszed a valóságomat, gondolta, s gyöngéden magához ölelte a szeretett nőt. Elszenderedett, és nem akart felébredni.
_______________________________________
2009.VIII.13. Miskolc
Imrének. réges-régen.
,,Csak meg ne lopj! Csak el ne pártolj!
Ha gyenge vagy, végem van akkor.
Ágyban, párnák közt, uccazajban
iszonyu lenne fölriadnom. " /Pilinszky János/
The Sense of Your Touch
Jelenet
The Sense of Your Touch
,,Hmmm, desire " /Ryan Adams/
,,Is my imagination running away
Or is all this really happening to me? "
A LÁNY gyors léptekkel leszaladt a lépcsőn. Nem akart rohanni, de túl lassan menni sem. Az iskola mindenütt csendes volt.
A férfire gondolt, szerencsétlenül kék ingére és arcának finom, kedves ívére. A lépcsőfordulóba érve valaki hirtelen kilépett elé. Ő volt az. Majdnem egymásba ütköztek.
Megtorpant, a férfi is. Egymásra meredtek. A lány érezte, ahogy a közelségük egymásra nehezedik. Arca alig tíz centire volt a férfiétől. Ő kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, s a lány megérezte meleg lehelletét az arcán. A férfi közelsége teljesen megbénította. Kábán érzékelte, hogy a férfi mellkasa minden lélegzetvételnél közeledik az övéhez.
Mondani akart valamit, de a lány gyöngéden az ajkára tette a kezét, s a szavak sóhajba fúltak. A tekintetük széttéphetetlenül egymáshoz bilincselődött. Mélyen belenézett a férfi szemébe és lassan közelebb lépett hozzá. Hallotta a lélegzetét az iskola csendjében. Bárki észrevehette volna őket.
Hirtelen idegenekké váltak. Megszűnt minden, amit korábban megálmodtak, mondtak, vagy amit féltek kimondani. Csak a legmélyebb vágy maradt. amit eddig bezárva, láncra verve tartottak egy sötét cellában. A lánynak úgy tetszett, érzi a férfi testének melegét, szívének halk, heves sobbanásait. Közelebb lépett, s a tér mintha megnyúlt és a semmibe veszett volna. Nem voltak többé korlátok, végre idegenként tekinthettek egymásra.
A lány sohasem hitte volna, hogy így érez a férfi iránt.
A férfi tétován felemelte a kezét, s lassan kisimított a lány arcából egy hajfürtöt. Ő érezte az érintését, kezének finom remegését, mintha az a mozdulat is hozzá tartozna. Mély sóhaj szakadt ki belőle, s darabokra szaggatva a csendet, szétterjedt. Áttörte a burkot is, ahova kerültek, s a falak lassan újra összezárultak körülöttük.
Érezte, hogy az arca valószínűtlenül közel van az övéhez. Mozdulatlanná dermedve álltak ott, vártak valamire, egy érintésre még, ami biztonságot ad a gondolatban...
Ellépett tőle, s a férfi még mindig nem vette le róla a szemét. Nem volt többé szükség bizonyosságra. Mindketten tudták.
Lassan visszazárkóztak régi önmagukba, de ugyanakkor a lány érezte, hogy a férfi sohasem tud majd úgy tekinteni rá, mint azelőtt. Bármennyire igyekszik is visszazárni a lelkébe, az a mély vágy mindig ott lesz a pillantásában, valahányszor a tekintetük találkozik.
2008. IV. 10. matekóra
http://www.youtube.com/watch?v=9XcJpzQuB80&feature=related
A Hídon
Jelenet
Rachel a hídon állt. Karjait melle köré fonta, mintha önmagát akarná átölelni. A hideg téli szél belekapott a kabátjába, és megpróbálta elsodorni a sálát. A lány keményen megvetette a lábát, s nem hagyta, hogy taszítson rajta. Úgy festett, mint akinek valami mély bánata van, és önmagát akarná vígasztalni azzal, hogy ott áll, magányosan, és a folyó felkorbácsolt fordait kémleli. A hullámzó víz visszatürközte a hajók lámpáit és a parti fényeket. Mintha sok ezer szentjánosbogár úszkált volna a felszín alatt. Rachel haját összeborzolta és arcába fújra a hideg szél, ám ő csak állt, rendületlenül, akár egy szobor. A híd védőn magasodott fölé.
Felemelte a fejét, s hagyta, hogy a jeges szél végigkarmolja arcának puha bőrét.
Bárcsak itt lennél...
Itt vagyok, Rachel... fordulj meg.
A nő remegve oldalra fordította a fejét, s meglátta a férfit. A fagy ellenére csupán egy inget és egy farmert viselt. Ruháit nem szaggatta a szél, haja finoman oldalra fésülve, mint amikor Rachel utoljára látta...
- Tom...?
A hangja vékony volt, s valószínűtlenül remegett. A szél magával ragadta, s elsodorta messzire, hogy ő sem hallotta már. Szavai szinte azonnal eltűntek a semmibe, amint kimondta őket.
- Te vagy?
Én vagyok, persze hogy én vagyok... jaj, bébi, hogy nézel ki? Gyere ide...
A nő odatámolygott hozzá, s a karjaiba vetette magát, miközben egy hang a fejében egyre csak azt üvöltötte kétségbeesetten, hogy ez nem valóság, ez nem lehet valóság, eztnem szabad elhinni...
Átölelte a férfit, és akkor egyszer, egyetlen megfoghatatlan pillanatra úgy érezte, hogy mindez valóban megtörténik, és Tom valóban visszatért... és abban az egyetlen pillanatban a valóság egy rejtett kapuján át lelke utat talált az őrülethez.
Azután térdre rogyott a sárban, a levegőt ölelve, maga mellé képzelve halott szerelmét.
2007 tavasza
A hálószobában
NŐ Ha belépünk a hálóba, mindketten azon fogunk töprengeni, hogy vajon
szeretkezünk-e? Szerinted szeretkezni fogunk?
FÉRFI Nem tudom (fejét mélán oldalra billentve nézi a nőt,szerelmes) Csak,
ha akarod.
NŐ Nem tudom, hogy akarom-e. Ez mind ott dől el. Nem tudnánk csakúgy
belépni, kötöttségek nélkül? Amikor ott heverünk egymás mellett,
megtudjuk majd, megmozdul-e a föld. Hogy vágysz-e majd rám.
FÉRFI (megborzong) Folyton vágyom rád.
NŐ De nem kaphatsz meg folyton. Csak, ha én is akarom.
§
NŐ Hajtsd a mellkasomra a fejed.
FÉRFI Nem fogok tudni majd aludni a szíved dobogásától.
NŐ Nem baj. Csak egy kicsit.
a férfi odabújik hozzá, mellkasára hajtja a fejét, csend, mozdulatlanság.
A férfi mélázva, gyöngéden simogatja a nő melleit a pólón át
FÉRFI Milyen kicsik a melleid.
NŐ Szereted őket?
FÉRFI Nagyon. Téged is szeretlek. Azt hiszem, el tudnék aludni a mellkasodon.
NŐ Akkor aludjunk.
2009.XII.25. hajnal
Elengedés
Jelenet
A lány ránézett a férfira. Hirtelen eszébe jutott, amikor majdnem egy éve ott ült az ágy szélén, kabátban, és próbálta meggyőzni a folytatásról, amiben maga sem hitt. Most ugyanazt a reményvesztettséget érezte. És fel akart tenni egy kérdést,
(miért hagytál elmenni,ha szerelmes vagy belém?)
amiről tudta,hogy értelmetlen.
Csak nézte őt. A férfi nem szólt semmit, és nem fordította el a fejét. Megint. Mint akkor - a lánynak az az érzése támadt, hogy tenni akar valamit - mint amikor az ágyán ült. Tudta, hogy a férfi meg akarja ölelni. Most is. Tudta, hogy tenni akar valamit, de nem teszi.
Hirtelen a férfi odahajolt hozzá, és megcsókolta. A lány meglepődött, talán el is akart húzódni, ám a férfi átölelte és újra meg újra megcsókolta.
Számára ennek vége volt, nem akarta hagyni...
Nem akart semmit, ami ez után következhet. Sem újabb titkolózást, sem a rimánkodást, sírást, visszamenekülést...
Felállt és elsétált, a lelke még előbb, mint a teste, hiszen még gyöngéden le kellett fejtenie magáról a férfi ölelő karjait.