Kicsilány írni kezd...

Kedves Dávid, foglalj helyet, ha van hozzá kedved, beszélgethetünk.

Őszi erdő kavarog,
vihar készül hamarost,
nézi hallgatag tömeg,
lábikrájuk megremeg.

Célkeresztben riadt őz,
ne gondolkozz, csak vetkőzz!
Néma sikoly, döbbenet,
miért teszi ezt veled?

Tollával ejt új sebet,
átkozza, ki mást szeret,
elporlasztja az időt,
élteti a hitszegőt.

Hiába zeng bölcs tanács,
tovább izzik rőt parázs,
indulata lángra kap,
de utána mi marad?

Homályos a szemgödör,
ki tudja, bent mi gyötör...
Rég feledett ölelés,
de jó is volt... csak kevés.

Kopasz erdő rejtekén,
rozsda nő a toll hegyén,
befedi már sok levél,
mit letépett őszi szél.


2023. október 13.

Kedves Ági!

Nézem a folyót. Nézem a fotódat a fán. 1962-2007 Most olyan idős vagyok, mint te akkor. Nem tudom a neved, de így neveztelek el magamban. Biztos emlékszel a régi reklámszlogenre: Csókolom, Ági van? Te is ittad, én is ittam, bár tizennégy évvel idősebb vagy nálam, akkor már nagylány voltál, szóba se álltál volna egy olyan pisis kislánnyal, mint én, aki akkor itta, amikor te.

Nézem a folyót. Nézem a fotódat a fán, és próbálom megfejteni. Miért van itt? Miért vagy itt? Miért pont itt? Miért ma láttalak meg? Válaszok nincsenek, csak gondolatok. Valaki egyszer azt mondta nekem, senkit nem érdekel a lélek, de ez nem így van. Engem érdekel. És ha csak egyetlen ember van ezen a földön, akit érdekel, akkor nem lehet azt mondani, hogy senkit. Mert valakit igen. Most én vagyok ez a valaki, aki ugyan mások szemében sokszor senki és semmi, de az már nem számít.

Személyesen nem tudlak megkérdezni, csak így, levélben. Megbékéltél a sorsoddal? Milyen életed volt? Férj, gyerekek? Vagy a főnököd szeretője voltál? Elhagyott a szerelmed? Mi vitt rá, hogy megtedd az utolsó lépést? Itt álltál? Vagy egy kicsit odébb? Ugyanazt láttad, amit én? Ugyanazt érezted, amit én?

Gyakran kijövök ide, ha bánt valami. Mindig azt mondom magamban: vidd el folyó a bánatom! Más nem tudja, de neked most megírtam. Már nem tudsz elárulni. És az az érzésem, nem is árultál volna el. Te nem olyan voltál. Téged árultak el. Ahogy engem is. Látod, ez közös bennünk. Pedig megígérte, hogy örökre velem marad…

Nézem a folyót. Nézem a fotódat a fán, és eszembe jutnak a régi emlékek. Míg a halál el nem választ. Amikor kimondja az ember Isten színe előtt, arra gondol, majd sok év múlva, ha már öreg lesz, és abban bízik, ő megy el előbb, mert nem tudna egy napot sem a másik nélkül élni. Aztán jön egy hülye vírus, ami nem hallotta Andris ígéretét, és felzabálja a tüdejét. El sem tudtam búcsúzni tőle…

Évekkel ezelőtt jót nevettünk kutyasétáltatás közben, mert Csimbi pont itt könnyített magán, ahol először szeretkezünk. Bárcsak a gyerekeinkkel is kijöhettünk volna ide…

Gyermekkoromban gyakran fürödtünk itt a barátaimmal. Andris mindig lefröcskölt, és lenyomott a víz alá. Úgy éreztem, megfulladok, de előbb engedett el, utána addig csiklandozott, amíg nem pukkadoztam a nevetéstől. Hülye fiúk, igaz?

Nézem a folyót. Nézem a fotódat a fán, és arra gondolok, aládugom a levelemet. De előbb kirakom a zsebemből a köveket. Inkább úszom egyet. Olyan kellemes a víz… És Andris is ezt akarná.

Ismeretlenül ölel: egy másik Ági

2022. március ; a Szófa Lány a parton című pályázatára írtam

Oly sok cicamica sétál ma az utcán,

az ott éppen emészt, mégis megd.gnám.

A szívem keserű vagy a reggeli kávé?

Az én terhem nagyobb vagy talán a másé?

Álarcban vagy anélkül telnek a napok,

még mesél a tegnap, de holnap hol vagyok?

Új szemüveg kéne, nem ilyen sötét,

újra olvashatnám Baudelaire egy dögét.

Játszok egy partyt, szólót vagy párost,

megyek az erdőbe, unom a várost.

Életet ígérnek a pattanó rügyek,

az út szélén kurvák és ártatlan szüzek

őrzik a tüzet vagy éppen eloltják,

őszinteségüket magukba fojtják,

semmit sem adnak, mindig csak kérnek,

nevetve bólogat felém a beléndek,

fülembe kúszik vidám gyerekkacaj,

nyugtat vagy bosszant e féktelen zsivaj?

Hosszú volt az utam, recseg már a térdem,

oly távolinak tűnik a gyermeki énem...

Ha egy darabkáját meglelném magamban,

már nem számítana, mit egykor feladtam,

várnának kalandok, új álmok és vágyak,

bátran nekivághatnék a nagyvilágnak.

Szikla szélén pihen a megfáradt lélek,

a jövő még ködös, emlékem temérdek.

Valamikor végre rendet kéne rakni,

ami fontos, marad, a többit ki kell dobni.

Friss tavaszi szellő lengeti a fákat,

kicsit elfelejtem a fehér pirulákat,

lassan megnyugszom, már csak a föld morog,

és újra rácsodálkozom: még mindig forog.

2023. március 7-9. Mentoromnak írtam köszönetképpen

viharban bolyongóknak

Húzódj be, Vándor, hideg eső elől
az eresz alá vagy kemence mellé,
szárítsd meg gyorsan viharvert kabátod.
Egy tányér leves, pár jó szó, és eldől –
ha az élet lelked kockára tenné –,
vélt ellenséged a felebarátod.



2023. március 10.