Pályaválasztás

    Hanna ábrándozva nézett ki a terem ablakán. Az udvaron álló hársfa levelei lassan megadták magukat a csípős, őszi szélnek, és tarka szőnyegként terültek szét az aszfalton. Szerette az őszt, nem az elmúlás jutott róla az eszébe, hanem a születés. Az örök körforgás, aminek mindenki a része.
    – Boros Hanna! Válaszolnál végre?
    Az osztályfőnök hangja visszazökkentette a valóságba.
    – Elnézést, mi volt a kérdés?
    – Hova mész önkéntes munkára?
    – A Segítő Kezek Alapítvány gyermekotthonába.
    – Segítő kezek? Az nekem is jól jönne. – A szomszéd padban ülő srác hangosan felröhögött, és félreérthetetlen mozdulatot tett a kezével.
    – Poplig Máté! Senki sem kíváncsi a megjegyzésedre!
    – Igenis, tanárnő – mondta vigyorogva.
    – Tehát Segítő Kezek. A szüleid beleegyeztek?
    – Igen, támogatják a döntésemet.
    Ez persze nem volt igaz. Amikor a vasárnapi ebédnél bejelentette, hogy szociális munkásnak szeretne tanulni, bankár apjának a kezében megállt a kanál.
    – Kislányom, büszke lehetsz magadra. Ez mégis hogy jutott az eszedbe?
    – Szeretnék segíteni az embereknek.
    – Igazán dicséretes, de örömmel venném, ha olyan foglalkozást választanál, amiből meg tudsz élni. Ebből nem fogsz – mondta kimérten, és tovább kanalazta a húslevest.
    A csengő hangja véget vetett az osztályfőnöki órának. A diákok felszabadultan tódultak ki a teremből, elkezdődött a várva várt hétvége. Hanna belebújt a kabátjába, nyaka köré tekerte a sálját, és elsétált a gyermekotthonba. A portásnak megmondta, hogy miért jött, majd felment az igazgatónő irodájába, aki lelkesen üdvözölte:
    – Nagyon örülök, hogy minket választottál. Nem sokan jelentkeznek hozzánk. Foglalkoztál már sérült gyerekekkel?
    – Még nem.
    – Akkor ez jó gyakorlás lesz.
    – Én is így gondolom.
    – Ma moziba megy egy csoportunk. Lenne kedved elkísérni őket?
    – Igen.
    – A mozijegyedet nem tudom kifizetni, sajnos szűkös a költségvetésünk.
    Hanna belenézett a pénztárcájába. Még volt annyi zsebpénze, hogy futotta belőle mozijegyre és egy hamburgerre.
    – Nem probléma, meg tudom oldani.
    – Jó, akkor menjünk!
    Lesétáltak az aulába, ahol egy tucatnyi gyermek izgatottan várta a nagy kalandot. Miután az igazgatónő bemutatta a csoport kísérőinek, villamosra szálltak, és meg se álltak a közeli plázáig. Alig léptek be az épületbe, az egyik hatéves forma kislány szólt, hogy pisilnie kell. Hanna kézen fogta, és elkísérte a mosdóba. Útközben a kislány hirtelen megállt, és elvarázsolva nézte a vitrinbe kitett plakátot.
    – Ezt a mesét fogjuk megnézni?
    – Igen, az a címe, hogy A szépség és a szörnyeteg.
    – Jaj, már nagyon várom, még sose voltam moziban.
    Amíg a mosdóban várakoztak, egy hasonló korú kislány lépett melléjük, és kíváncsian nézte őket.
    – Anya, neki miért olyan fura a szeme?
    – Ne foglalkozz vele, csak egy fogyatékos – vetette oda foghegyről a nő, miközben telefonált. – Ne kiabálj velem! Nem neked mondtam! Szóval ott tartottam, hogy …
    Hanna nem hallotta a mondat végét, mert a nő kiviharzott a WC-ből, maga után húzva a kislányt, aki integetett nekik az ajtóból, majd ő is eltűnt.
    A mese nagyon tetszett a gyerekeknek, és jó hangulatban utaztak hazafelé, de Hanna magában őrlődött. Később, amikor a Meki felé sétált, azon tűnődött, talán mégis az apjának van igaza, nem neki való ez az egész.
    A Meki előtt egy pillanatra megtorpant. A bejárat mellett egy hajléktalan férfi ült összekucorodva. Rongyokba bugyolált lábánál egy kalap, mellette kartonpapír. Nem a szokásos kunyerálós szöveg volt rajta, csak egy név és két szám: Máté 7:12. Van egy ilyen nevű próféta. Nem is, evangélista. Hétvégén át kell néznie ezt a tételt.
    – Mi az kislány?
    – Tessék?
    – Nagyon elgondolkodtál.
    – A feliratot néztem.
    – Tudod mit jelent?
    – Nem.
    – Én se tudtam, de egy szociális munkás hölgy megmondta. Ő írta rá nekem a papírra.
    – És segített?
    – Igen. Azóta többet adnak az emberek. Mondott egy másikat is, valami korintusi levélből, de arra már nem emlékszem, csak a végére, hogy a legfontosabb a szeretet.
    – Igen. Az a legfontosabb.
    Hanna belenyúlt a pénztárcájába, kivette a maradék zsebpénzét és beledobta a kalapba.


(2020. november; Trivium Egyesület 10 szavas játék - novemberi novellák)