Kicsilány írni kezd...

Gondolatok
Kicsilany47•  2023. október 16. 21:10

Poet.hu

Nemrég volt egy éve és kilenc hónapja, hogy regisztráltam az oldalon. Azóta megismerkedtem virtuálisan és személyesen kedves, a verseket, az életet szerető, értő emberekkel. Sok biztatást és támogatást kaptam a tagtársaimtól. Ezen az oldalon találkoztam a Szerelmemmel. Nekem ezt jelenti a Poet.hu.
Egy 15 éves ifjú hölgy hat napja regisztrált az oldalon. Tegnap jelent meg az első verse. A véletlen, vagy a balsors úgy intézte, hogy egy hetek óta markolat nélküli pengeként kommentelő tagtárs látómezejébe került. Egy ifjú hölgy, aki keresi az útját, a válaszokat, az élet értelmét, rövid szóváltás után ma törölte az oldalát. Nem olvashatjuk a verseit, nem ismerhetjük meg a gondolatait, nem láthatjuk a fejlődését, és ő sem fog olvasni minket. Nem tudta megtapasztalni, milyen érzés az, ha egy támogató közösséghez tartozhat, melynek tagjai jótanácsokkal, építő jellegű kritikával segítik, mint a fecskepár a repülni tanuló fiókát. „Szar a versed.” Neki ezt jelenti a Poet.hu.

Kicsilany47•  2023. október 16. 15:25

Szeretnél beszélgetni? Meghallgatlak.

Kedves Dávid, foglalj helyet, ha van hozzá kedved, beszélgethetünk.

Kicsilany47•  2023. március 10. 11:42

Jótanács

viharban bolyongóknak

Húzódj be, Vándor, hideg eső elől
az eresz alá vagy kemence mellé,
szárítsd meg gyorsan viharvert kabátod.
Egy tányér leves, pár jó szó, és eldől –
ha az élet lelked kockára tenné –,
vélt ellenséged a felebarátod.



2023. március 10.

Kicsilany47•  2022. november 28. 11:00

Zúzmara

Sokan nem szeretik a telet, mert hideg van. De ha ránézünk a naptárra, nincs min csodálkozni. Annyi történt, hogy a novemberi tavaszt felváltotta a decemberi tél. Előkerültek a kötött sapkák, sálak, kesztyűk, és csizmába bújtak a fázós lábak.

A kiserdő az utcánkban már majdnem teljesen kopasz, csak itt-ott látni pár makacs falevelet, melyek még ragaszkodnak az ágakhoz. Ma reggel csodaszép zúzmarás volt minden. Holle anyó mifelénk még nem rázta a párnáját, de egy fagyos fuvallat, ami végigsöpört a fákon tüskés mázat hagyva maga után, idecsempészett egy kis téli hangulatot.

Mikor szoktunk le róla, hogy észrevegyük a tél szépségeit? Ha hideg van, a fűtés számla miatt aggódunk. A hóesésről rögtön a hólapátolás és a vacak közlekedés jut az eszünkbe. Mikor lett a karácsonyi készülődés egy kötelező mosolyfesztivál és türelmetlen bevásárló dömping? Miért nem követjük a természet példáját, és lassulunk le egy kicsit télen? Miért nem figyelünk egy kicsit befelé? Miért nem követjük a gyerekek példáját, és ássuk elő magunkból a régen elfelejtett gyermeket? Építsünk hóembert, készítsünk angyalkát a hóba, csúszkáljunk a befagyott pocsolyákon, szánkózzunk a domboldalon, díszítsük fel a lakást és a lelkünket az ünnepekre. És utána is. A munkát akkor is el kell végezni, a csekkeket akkor is be kell fizetni, az utakat akkor is le kell takarítani, ha ezeket nem tesszük meg, és mindenen morgolódunk. De ha megtesszük, talán egy picit jobb kedvvel futjuk a kötelező köreinket.

Én azt vettem észre, a gyerekek értékelik, ha egy felnőtt benne van az ilyen bolondságokban. Ha le mer szállni az "én vagyok a komoly felnőtt" piedesztálról – ahová saját magát állította, ki tudja miért –, és mer újra gyerek lenni. A közös élmények, a közös bohóckodások felejthetetlenebb ajándékok, mint a ma még fontos, holnapra már elfeledett méregdrága kütyük. Az együtt töltött idő az, ami megmarad kedves emlékként. A sok nevetés, a csillogó szemek, a szívből jövő, meleg ölelések, a közös játék, a jó hangulatú közös ebédek, vacsorák.

A zúzmara csodaszép a fákon. Az emberek szívén már nem annyira. Ne engedjük, hogy egy jeges fuvallat megdermesszen minket belülről. Habár kint röpködnek a mínuszok, és sajnos egyre keményebb az élet mindenkinek, mi akkor is, „csakazértis” őrizzük meg a belső melegségünket. Talán így melegebb lesz a világ is. Egy icike picikét.

 


2019. december

Kicsilany47•  2022. november 16. 10:53

Rejtett csodák

Ködbe burkolózott ma reggel a város. Derekasan küzdött a hőmérő higanyszála, de alig tudta feltornászni magát 0° fölé. Legalábbis a mi utcánkban. Mondjuk ez nem mérvadó, mert az erdő mellett mindig pár fokkal hűvösebb van, mint bent a városban. Ez nyáron nagyon jó, télen nem annyira, a fűtés miatt, de nem panaszkodom. Én is elővettem a télikabátomat, mert az őszi-tavaszi átmeneti kabátot már kevésnek éreztem. Sapkát, kesztyűt húztam, csizmát még nem, és elindultam dolgozni. Próbálkozott a napocska, hogy megmutassa magát, de a ködfátyol szívósabbnak bizonyult, nem adta meg magát, így furcsán derengő napsütésben tekertem az irodánk felé.

A kishíd előtti zöld területen apró csodát láttam. Szorgos pókok szőtték be hálójukkal a fűszálak tetejét, amit eddig nem lehetett látni. De ma igen. A pára lecsapódott a fonalakra, a kukucskáló napsugarak megcsillantak a sok száz apró gömbön, az egész úgy nézett ki, mint egy csillogó gyöngyszőnyeg. Csodaszép látvány volt. Ahogy tekertem tovább, a híd korlátjánál hasonló szépség fogadott. Az acél elemek közötti részt szőtték be gondos póklábak. Mintha kiterítették volna száradni a gyöngyszőnyeget. A pókfonalak eddig is ott voltak, de ha nincs ez a ködös-párás reggel, sose látom meg ezeket a rejtett csodákat. A repülő rovarok érdekképviselete biztos nem osztaná lelkesedésem, hiszen rájuk nézve ezek mégiscsak halálos csapdák, de nekem nagyon tetszett a látvány. És a köd is eloszlott délelőtt.



2019. november