A megtalált bátorság 1. rész

Egyszer régen, nagyon régen, amikor az öregapám – aki olyan öreg, mint a vén diófa az udvarunkban – kisfiú volt, élt a falujukban egy öreg katona. Nagy bajuszú, nagy szakállú, mosolygós szemű ember. Senkitől és semmitől nem félt, mindenkivel kedves volt, és ha igazán, szívből nevetett, azt a falu mind a négy sarkában hallani lehetett. Ő mesélte ezt a történetet öregapámnak, én pedig tőle hallottam.

Ez az öreg katona nem volt ám mindig öreg. Legénykorában a király seregében szolgált, és nem volt nála derekabb, bátrabb vitéz kerek e világon. Tudták a feljebbvalói, hogy rá mindig lehet számítani a csatában. A bajtársai szerették, mert sose hagyott hátra senkit, a legnagyobb veszélyből is kimentette a sebesülteket.

    Egyszer, a nagy háborúban, amikor a környező királyságok mind akartak egy jó nagy darabot szeretett hazánk földjéből, ez a bátor katona ismét az első vonalban harcolt. Nem volt olyan félelmetes küldetés, amit ne vállalt volna el. Nem volt olyan veszélyes bevetés, amiben ne vett volna részt. Egy titkos akcióban, amiről csak egy maroknyi ember tudott, súlyos sebesülést kapott. Egy orvlövész a szívére célzott, de szerencséjére vagy az őrangyalának köszönhetően a golyó lecsúszott a keresztről, amit mindig a nyakában hordott. Még a nagyapjától kapta, sok-sok évvel ezelőtt, amikor először ment háborúba. Az idős bácsi indulása előtt elvitte a keresztet a templomba, ott megáldatta a plébánossal, úgy adta oda neki.
    – Kisunokám – mondta a nagyapja –, az élet nehéz. Háborúban különösen. Sok nehézséggel kell majd szembenézned. Félelemmel, fájdalommal, betegséggel. Mindig lesznek olyanok, akik elárulnak, de mindig lesznek olyanok is, akik segítenek. Találkozni fogsz a kétségbeeséssel, de találkozni fogsz a reménnyel is. Ugyanazon az úton jár a gyűlölet és a szeretet is, de te döntöd el, az útnak melyik oldalán sétálsz. Én már öreg ember vagyok, sok mindent láttam, hallottam, tapasztaltam az életben. Én is voltam háborúban, így tudom, mivel jár. Most nem lehetek melletted, hogy megvédjelek, de minden nap gondolok rád és imádkozom érted, hogy épségben hazatérj. Ez a kereszt megóv téged minden bajtól és szerencsétlenségtől. Amíg a szíved és a lelked tisztaságát, becsületességét megőrzöd, és helyén van az eszed, addig nem lehet baj. A Jóisten vigyázzon rád, áldása kísérje utadat, és soha ne veszítsd el a hited!
    Sokáig megvédte a kereszt, soha nem sebesült meg a csatákban, de azon a végzetes éjszakán a lecsúszott golyó mélyen a testébe fúródott, majd megállt a szíve mellett. A társai visszavitték a táborba, ahol megoperálták, de sok vért vesztett, az orvosok nem bíztak benne, hogy megéri a másnap reggelt. Az élete egy hajszálon függött. Hét nap hét éjszaka lázasan feküdt az ágyában, hánykolódott, forgolódott, rémálmai és nagy fájdalmai voltak. Hol félrebeszélt, hol imádkozott, hol a nagyapját szólongatta. Aztán a hetedik napon kinyitotta a szemét, felült az ágyában, enni, inni kért, nem is látszott rajta, hogy nemrég még a halállal keringőzött láztól gyötört testtel.