Kicsikinga blogja

Játszadozó kicsi szellő,

Jó hírt hozzál, ahogy illő.

Menyegzőre vár a világ,

Öltözködik fű, fa virág.

Pipiskednek apró rügyek,

Szirmot bontó kicsi hölgyek,

Kérőjét már mind úgy várja,

Ki majd eljő nemsokára,

                S

Dús illatú langyesővel,

Szép aráit meglocsolja…

Csodálatosan kék az ég, szellő is alig rebbenti meg a fákat, „akik” sorfalat képeznek az út mentén.

„ Jövök Édesapám! Jövök, csak még mindent jól megnézek, hogy elmesélhessem Neked!

Gyönyörű a táj!

A sárgán virító repce csak úgy vakítja a szemet, a gyúrótábla simaságú szépen megművelt földeket, mintha vonalzóval rajzolták volna meg!

Mindenen látszik, hogy szorgos kezek munkálják, óvják! Mégis szereti a magyar ember a földjét - jut eszembe csak úgy kósza gondolatként -, és örömmel tölt el az ablakból látott igenlő válasz!

Feszített víztükrű tavak tükrözik vissza a dúslombú fákat! Mint egy megelevenedett képeslap!

A rendezett, tiszta, nett kis falusi porták fölött, méltó helyükről őrködnek a szebbnél szebb templomok!

Meg is kérdezem kedves „sofőrömet”, hogy én tényleg Magyarországon vagyok?

Bizony ott - szólal meg csendesen, és mosolyogva.

Jövök Drága Apukám!

Gólyafészek!!!!! Még egy!!!!! A villanyoszlop tetején!

Kedves kis házak sora, ahol orgonabokrok ontják dús illatukat. A kerítések mögött kutyák sziesztáznak. Ebéd után vagyunk.

Nyugalom, és béke…

Az egyik kapuban kezét kötényébe rejtő néni áll, kedvesen, kíváncsi tekintettel néz minket, és biztosan alig várja, hogy elmondhassa majd a szomszédnak a nagy hírt, hogy vendégek jöttek valahova.

Boldogan megy vissza a házba mosogatni.

Mi azonban tovább megyünk…

Egyre szebb minden!

„ Csak most születtem, most látom én…” - énekelem Édesapámnak.

Ez az Ő országa, „akiért” élt, és dolgozott, tett, tett egész életében!

Igazad volt Apukám! Csodaszép!

Tisztaság, rend, és dolgos kezek nyoma mindenhol! De szép lehet itt élni!!

…

Mohával borított lépcsősor aljánál áll meg az autó, hogy még egyszer, utoljára, felszaladhassanak emlékeim a kis kapuig, ahol mindig ott álltál mosolyogva, csupa melegséggel, szeretettel a szemeidben…

...                                                     

A kicsi kapun keresztül látom, hogy az ablakban már teljesen kifakulva, de még mindig ott lobog a háromszínű zászló, bátorságot, becsületet, tisztességet, és bölcs, szerető szívet hirdetve…

„Itt vagyok Drága Édesapám”!

Hálás szívvel köszönöm, hogy ilyen széppé tetted a találkozásunkat!

Édesapám temetésének napján.

Ma délután kettőkor ott hagytam a gyermekkoromat egy sírhalomnál...

Felnőttem.

A templomban sokan voltak. Leghátul álltunk, Édesapám kezét fogom, és csak Őt figyeltem. Szálfa egyenesen állt, „újrafordított” kabátjában, ami minden Karácsonykor az Ő ajándéka volt Édesanyámtól.

Sötétszürke crombi kabát fekete bársony gallérral, és kézelővel. Sálja alól kiviláglott hófehér inge, és nyakkendője.

„De szép az Apukám” mondják szemeim a sokaságnak, és egy kicsit szorosabban fogom meg a kezét, amit azonnal észrevesz, rám néz, és elmosolyodik. Ez annyit jelentett számomra, hogy minden rendben van. Ennél jobban nem is lehetett volna rendben semmi, mint az Ő tekintetében! Soha sem tartottam attól, hogy baj érhetne bárkit is, ahol Ő volt!

Nem is volt az biztos! Egy kis időre csak, amikor megszólalt az orgona, és Édesapám szeme különösen csillogott.

Természetesen én is Vele „csillogtam”, mert tudtam, hogy amit Ő tesz, az mindig helyes, annak úgy kell lennie!

„Dicsőség mennyben az Istennek…”- énekelte sok-sok ember, de a legszebb hangon csak Ő tudta ezt tenni. Némán!

Elegánsan térdet hajtott, és elindultunk hazafelé.

Csikorgott, ropogott a szép, kékesen ezüstszínű hó a talpunk alatt.

Mentünk egymás kezét fogva, csendesen, és valami különös egyetértésben, amit azt hiszem úgy hívnak, feltétlen bizalom, barátság.

Én bíztam Benne, Ő bízott bennem.

Bár a zsebéig sem értem föl, és jóformán lábujjhegyen mentem mellette, mert szerettem volna éreztetni Vele, hogy Ő is biztonságban van velem!

Csak a Hold világított,  a levegő friss volt, és élesen hideg, mégsem fáztam, mert boldog voltam, hogy Karácsony van, és amíg hazaérünk, sok-sok szép történetet fogok hallani!

Igaz meséket, amiben mindig a jóság volt a főszereplő, „aki” a végén mindig elnyerte jutalmát.

Már csak ezért is érdemes volt eldöntenem „zsebigérőkoromban” , hogy jónak lenni a legjobb a világon, hiszen Apukám mondta, Ő mesélte, és, amit Ő mondott, ahhoz soha kétség nem férhetett!

                                      ***

Már nem volt messze az állomás, hiszen látni lehetett a mozdonyok hófehér gőzfüstjét, időnként egy-egy sípszó is hallatszott.

Én már nagyon igyekeztem, szinte szaladtam Apukám lépteinek ritmusát fölvéve, ami miatt pöttyös kis ruhám vállpántjai időnként külön életet éltek, és az induláskor akkurátusan befont copfjaim is önfeledten élvezték boldogságukat, ugyanis már régen nem szorította őket a masni.

Sok dolgom volt, mert hol az egyik pánt csúszott le, hol a másik, hol az egyik szalagért hajoltam le, hol a másikért, miközben megpróbáltam a zoknijaimat is viszonylagos rendbe erőltetni.

Nem számított nekem akkor semmi, hiszen utazunk, UTAZUNK APUKÁMMAL!

Nem csak úgy, hanem igazából, mint útitársa, társasága, tehát igyekeztem az alkalomhoz illően rendezni ziláltságomat. Igen kevés sikerrel…

Micsoda gyönyörűséges helye a világnak, mit a világnak az egész Univerzumnak egy állomás!

Egy suhintásnyi lendülettel elindult a vonatunk…

A hangok, mint a legszebb zene úgy szóltak fülemnek, a kalauz bácsi kedves mosollyal, és olyan „gusztusosan” lyukasztotta ki a kis kartonból készült jegyünket, hogy ott helyben eldöntöttem, én is kalauz leszek!!

Nagyon boldog voltam! Nagyon!

És a java még csak most jön!

A „GURULÓ”!

Az étkező kocsi, ahol kellemes illattá elegyült az, amit amúgy a hétköznapokban ételszagnak minősítettek.

Nem nekem! Mert én ott úgy éreztem magam, mint a mesében!

És jött a mi „hozhatom a szokásosat hangedlink”, mire Édesapám kedvesen mosolyogva mondta, hogy „Bizony, köszönjük szépen”!

Az a szokásos az, ham and eggs volt finom mustárral, citromos teával!

Én voltam a legboldogabb ember a világon, és a legéhesebb! Kicsi voltam, de nagyon jó partner az evésben!

Köszönöm szépen Drága Édesapám! Azóta sem ettem finomabbat!

                                         ***

Most már csak Te szállsz fel a vonatra, nélkülem utazol…

Legyen selyemsíma az utad, és boldog mosollyal várjanak azon az állomáson, ahova érkezel!

Erőtlenül állok egyedül, a bánat, az elhagyatottság könnyeivel a szememben és kiáltanék, hogy várjál, mert még nem igazítottam meg a masnikat a hajamban, a zoknijaim is lecsúsztak, és „jaj, milyen kár, hogy nekem mindig szaladnom kell, persze, hogy mindenem zilált lesz, de nem baj, hiszen annyira, de annyira jó, hogy velem van”…

Volt…

                      Jó utat Drága Édesapám!

Ki a létet a semmiből

Mindig visszahoztad,

Nem volt olcsó árud

Másnak adott szavad.

Egyetlen vagyonod

A becsület volt maga,

Legnagyobb luxusod,

Kabátod fordítottja.

Hazádat szeretted

Igaz hittel, szívvel,

Imádba rejtett,

Tiszta könnyeiddel.

Te voltál tanítóm

Az élő történelem,

Közös sétáinkat,

Soha nem feledem.

Melletted mindig

Biztonságban voltam,

Egész életemet,

Tőled tanultam.

Esti sétáidat már

Nélkülem teszed,

Szívesen fognám még,

Szorosan a kezed.

Megbecsülök mindent,

Megígérem Neked,

Büszkén viselem,

Nekem adott neved.

  ÉDESAPÁM

http://www.youtube.com/watch?v=FH7VIxB0t0A

 2011.május 3-án reggel, örökre elment!

 Drága Édesapám!

 Már az öröklétben ketten!