Mesélek...

Kicsikinga•  2011. augusztus 28. 12:11

Valamikor régen, nagyon régen egy gyönyörű havas, novemberi estén a Sváb-hegyi kórházban megszületett egy kislány.

Anyukája késő esténként odavitte az ablakhoz,ahol együtt nézték a szép tájat, a holdsütötte havas fákat, és a szűz hót. Anyukája énekelt neki.

A kislány nem sírt, csak akkor lett nyugtalan, ha "késett" a menetel.

Mikor megtörtént, abban a pillanatban megnyugodott, és még nagyobb csend lett, mint addig volt.

Amikor hazamentek már a Karácsonyi készülődés volt nagyon szegényes, de patika tisztaságú, és puha, meleg - "kegyelemből kapott" - otthonukban.

Vanília és citrom illat helyett szép zongora szó, és csodás énekhangok ringatták el az érzékeket.

ADVENT ideje volt.

A kislány nem sírt, nem volt semmi gond vele, de este szinte pontosan 8 órakor nyugtalan lett, és akkor az Anyukája odavitte az ablakhoz, ahol már egy szép kis kert havas bokrait, és hatalmas hópelyheket lehetett látni.

Hogy ne felejtsem, a kislány a Kinga nevet kapta a keresztségben a kórház kápolnájában. Nagymamája vállalta a keresztmamaságot. Nevét, szülei elkötelezett magyarságuk, és egy nagyon szép legenda miatt adták gyermeküknek.

 

Kinga szépen cseperedett, már öt éves korában olvasott, és írt, mert nagyon szerette a Karácsonyra kapott egyetlen ajándékot a könyvet, annak az illatát, amihez fogható nincs még egy.

Kicsi korától kezdve szerette a fákat, a madarakat, a felhőket, a szelet, mindent, ami csodának számított neki, és még ma is úgy gondolja.

Tavasszal naponta kiment a kertbe megnézni, hogy mikor kezd a fű nőni, és boldog volt, mikor egyre több nárcisz lepte el a parányi kis területet, amit teljesen a sajátjának érzett. Az volt az ő birodalma, de alattvalók nélkül, mert ő volt az, aki szolgált. Ásott vetett, öntözött, és boldogan röptette ujja hegyéről a katicabogarat. (Azóta is ez az egyetlen bogár, amit meg mer nézni, és megfogni!)

“Szállj el, szállj el katicabogárka vidd el az én bánatom...”

 

Bentről a nyitott ablakon keresztül gyönyörű zongorahangok hallatszottak olyan lágyan, mintha  szellő suhant volna át a billentyűkön.

                                     Chopin!

Már felérte az ablakot, és benézett a szobába, benyújtott egy szál sárga virágot Édesanyjának, aki boldogan tette a zongorán levő vázába, és még szebben játszott tovább.

"Halljátok?" - kérdezte Kinga a virágokat, és a kert összes lakóját, "ugye milyen szép?" legyünk csöndben, és hallgassuk. A nap szépen sütött, már kellemes langyos meleg volt a lépcsőn, ami a kertbe vezetett.

Nagy kőkorlátos, kővázás lépcső volt. Kinga minden nap ott "vonult le királyi udvarába", és az egész kis birodalmat csendre intve hallgatta a csodálatos zenét.

 

" Kinga! Kislányom ébredj, hisz már hűvös van, és késő!" - ocsúdott mély, és szép álmából a lépcsőn Kinga, akit elaltatott a csend, a béke és a finoman szóló zene.

 

Hideg novemberi reggel, születésnapja van.

A szoba melegéből- amit egy szép cserépkályha ontott önzetlenül-, nagy örömmel nézte az egyre sötétedő felhőket, és orrát néha-néha megcsapta, egy nagyon ismerős, nagyon várt illat,a hó illata!

Reggelente már hajnalban odaszaladt az ablakhoz, és kérve kérte ,hogy jöjjön .

 

Mikulás este.

Az ablakba kitett kis cipőket meg kellett nézni.

Nem volt abban semmi más, mint közösen kapott szép Zelk Zoltán verses könyv a “Tilinkó”.

Jószagú, finom újszagú könyv, és mennyi vers!

Kinga ujjongva közölte örömének totálissá válását, mert kint hatalmas pelyhekben hullt a HÓ! Órákig állt az ablak előtt kezeit hátul összekulcsolva, és fáradhatatlanul.

Megvárta, míg a föld szépen betakarózott puha fehér paplanjával, és azután ő is. Elaludtak.

Reggel a kert olyan volt, mint a mesékben.

Pár nappal később az iskolában “Fenyő ünnep” volt, ahol Kinga énekelt.

“Kisfenyő az erdőn él odakünn,

Tél ezüstje csillan a sok pici tűn..."

              

A teremben alig látták a kicsi lányt, de hangját hallották, és látták, ahogy könnyeit törölgeti, miközben énekel.

Elgondolta, hogy mennyire fázhatnak a fák, és ő ez ellen nem tud semmit sem tenni.

Mindent úgy tudott sajnálni, hogy majdnem megszakadt a szíve.

Hazafelé szolidaritásból még kesztyűjét sem akarta fölvenni, és különben sem szerette, mert egyujjas volt, és borzalmas szúrós fonalból kötötte a nagymamája, akit annyira szeretett, hogy nem feltételezett Róla gonosz szándékot, “de azért nem kellett volna ezt tennie velem” állapította meg kicsit durcásan.

Sok-sok év telt el így, és ő soha nem felejtette el a kis udvart, a lakóit.

Soha többé nem adatott meg neki, hogy saját kis birodalma legyen, de a madarak, a fák, a virágok, a szellő, mind, mind legjobb barátai maradtak. Ha egy széles, kőkorlátos lépcsőt látott, akkor erős vágyat érzett, hogy ráfeküdjön, és a képzelt, békés csendben, gyönyörű zongoraszó mellett elaludjon.

Kinga felnőtt(?).

Egy újabb “megszületés”.

Már kevésbé hiányolta azt, hogy az ablakhoz vivén, Anyukája énekeljen neki. Már nem azért érzett nyugtalanságot esténként.

Testében, lelkében különös bonyodalom támadt, amit ő nem tudott rendbe tenni. Furcsa bizsergések, és valami meghatározhatatlan utáni vágy kerítette hatalmába.

Figyelmesebben kezdte nézni a család minden tagját, hogy vajon Ők is így érzik-e magukat, de nem mert kérdezni. Különös áldozatvállalással viselte rászakadt “baját”, és akkor azt mondta : “ á, nem baj, majd elmúlik”.

Nem sejtette, hogy egyszer azért fog majd imádkozni, hogy ne múljon el SOHA.

Kinga ugyanis szerelmes lett.

Nem tudta, hogy ezt a “betegséget, ami annyira tud fájni” SZERELEMNEK hívják.

Senkinek nem merte elárulni, hogy mennyire szenved. Talán megértették volna, hisz ez a “kór” már több embert is megtámadt bizonyára.

Csak a régi jó barátainak –fáknak, madárkáknak- beszélt “Róla”. Nem kellett őket megkérni, hogy ne árulják el akkor már szeretettel ápolt titkát. Édes-keserű napokat élt meg, de boldog volt.

Kinga beteg lett. Úgy tűnik, hogy a szerelem tényleg veszélyes kór, mert évekig nem tudott meggyógyulni.

Végül bele kellett nyugodnia, hogy Kinga királylány nem csak a nevét, hanem a sorsát is odaadta azzal a keresztvízzel.

 

November van, egyre korábban sötétedik.

Az ablak elé már maga megy, és a szoba finom puha melegében könnyezve hallgatja -- egy felnőtté válni soha nem tudó Kinga--,

                                    Chopin-t.

 

 http://www.youtube.com/watch?v=EvxS_bJ0yOU

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

nagyagnes2011. október 4. 23:35

Az első mondat után, tudtam, hogy Te születtél meg.Szinte láttalak a göndör fürtjeiddel, ahogy a katicákat, röpteted. Nagyon megfogott a régi jó könyv illata, nekem is volt hasonló élményem. Meghatóan szépen írsz Drága Kinga!

Kicsikinga2011. szeptember 1. 15:19

Fogok ám mesélni, és örömmel, hiszen hogy is tudnék ellenállni a szeretet szavainak, amit nagyon-nagyon szépen köszönök!

sunil2011. szeptember 1. 13:56

Kedves Drága Kinga, ami ennyire szép, az nem is érhet véget sohasem! - Folytasd még, és mesélj, mesélj, mesélj!!!-:)
Szeretettel:sunil

Kicsikinga2011. szeptember 1. 11:11

Ez bizony igazán kedves Tőled Laci! Köszönöm szépen!
Azt is, hogy eljöttél, és elolvastad egy kis darabkáját az életemnek!

Kicsikinga2011. szeptember 1. 11:10

Drága Biancám, örülök, ha örülsz! Én köszönöm, hogy eljöttél!
Hatalmas szegénységben élő család egyetlen vagyona a szeretet, a könyvek,és a zene volt! Étel az ritka vendégként ült asztalunkhoz...
A folytatásban erről is írok...

Laca5905042011. szeptember 1. 04:16

Drága Kinga, gyönyörűen írsz magadról. Most már tudom, hogy novemberben születtél. Csak azt nem tudom hanyadikán, pedig írnék egy szép születésnapi verset Neked. Ölellek, Laci.

Bianca2011. augusztus 30. 21:34

Kicsikingám, szívmelengető gyönyörű írásoddal az én gyermekkoromat is visszahoztad. Hálásan köszönöm! Sok szeretettel Bianca

Kicsikinga2011. augusztus 28. 21:35

Igazán megörvendeztettél kedves László, mert az egyik legkedvesebb Chopin művet hoztad el nekem!
Nagyon szépen köszönöm!

Kicsikinga2011. augusztus 28. 21:34

Nagyon örülök drága Zsuzsám, hogy eljöttél, és ez bizony egy darabka a cserepeimből!
Ölellek szeretettel!

helszlo2011. augusztus 28. 20:42

A történethez én is kapcsoltam (magamban) egy Chopin művet . Úgy érzem, illik hozzá!
http://www.youtube.com/watch?v=hiGiF9pkv wo

10082011. augusztus 28. 17:12

Drága Kinga!

Szépek ezek a visszaemlékezések! Lehetne belőle írni egy önéletrajzi regényt... Bár lehet, hogy azt teszed, csak én nem tudok róla (?)
Remekül írsz, nagyon olvasmányos.
Mi úgy látszik nem tudunk felnőni :)
Szeretettel gratulálok mesés elbeszélésedhez
Zsuzsa

Kicsikinga2011. augusztus 28. 16:33

Nagyon örülök, hogy eljöttél drága Ametist!

Ametist2011. augusztus 28. 16:17

Lírai hangulatú, nagyon szép írás:)

Kicsikinga2011. augusztus 28. 14:45

Nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat drága LIne, amiért még meg is hatódtam. szeretettel ölellek!

LIne2011. augusztus 28. 13:32

Drága Kingám! Folytasd a történetet, szeretettel olvaslak;
Eta.

Kicsikinga2011. augusztus 28. 13:14

Gabikám, aki tulajdonképpen zotya68 vagy ,köszönöm szépen, hogy itt voltál! Jólesik, amit írtál!

Kicsikinga2011. augusztus 28. 13:12

Drága Ildikóm, ez bizony örökre bennünk marad, és van ám folytatása is! Nagyon örülök, hogy eljöttél! Most megöleltelek!

zotya682011. augusztus 28. 13:04

szépetírtál,kedveset :)

rildi2011. augusztus 28. 12:56

Igen, ez a szerelem nem múlik el soha! Értem...érzem...:)
Ölellek Kingám! :)

Kicsikinga2011. augusztus 28. 12:48

Nagyon szépen köszönöm drága Emőke! Igazán köszönöm, és képzeld el, hogy sírok, mert ma szinte minden percben visszanézek a múltra, ami már olyan, de olyan régen volt!
Remélem, hogy jól vagy!! Ugye jól vagy kedves kis Mamamaci!

Mamamaci402011. augusztus 28. 12:45

Kár hogy vége a mesének....nekem mostanában lett saját birodalmam...ismerem ezt a kórt...emőke és ravel....gyönyörűen îrtál magadról:-)