Igaz mesém...

Kicsikinga•  2011. szeptember 7. 14:23

 

                               „Édes vágy, el ne hervadj,

                                El ne hamvadj, lánggal égj!

                                Édes vágy, hozzánk szállj ma,

                                Szívünk drága társa légy!”

                                                               (Dante)

    

Hétfő van, egy kisváros ébredezik, mint máskor. Komótosabban, és ráérőssebben, itt nincs villamos, nincs annyi „utánafutás-lehetőség”.

A mi Euridikénk nagy nap előtt áll. Dolgozni megy.

A nyári szünetekben mindig így kellett tennie, hogy segíthesse a család patikamérlegen egyensúlyozott költségvetését.

Nem baj, hiszen hamar el fog múlni az az egy hónap, és akkor megint övé a világ minden szépségével együtt. Nem kell elköszönnie a gesztenyefájától reggel, hogy ne haragudj, de ma nem tudunk beszélgetni. Majd délután sietek, és mesélek.

Olyan izgalmasnak találta, hogy ma reggel ő is időt kaphat a fürdőszobába, és nem kell végig várnia mindenkit, ma reggel nem ő készíti a reggelit, és nem ő szalad a papa nyakkendőjéért, a „melyiket is vegyem föl kislányom” kérésre.

Szóval az Orion-rádióból szóló zenét dúdolva fésülte sötét, majdnem fekete haját, és vette föl kis fodros fehér nyári blúzát, majd sietős puszit sikkantva a család kicsit mosolygósan, cinkosan összenéző tagjai arcára, kilibbent az ajtón.

A buszhoz már szaladt, mert megint, már megint el kellett mondani előbb a kis rigónak, hogy hova megy, meg kellett simogatnia az őt mindig váró kóbor kismacskát, persze neki is elmondva, hogy” ne aggódjatok, jövök nemsokára”.

Jött a busz és épp, hogy fel tudott ugrani a lépcsőre. Próbálta szétszaladt fürtjeit rendbe szedni, de kevés sikerrel.

Hosszú út vezetett addig az épületig, ahol majd nyolc órán keresztül sírni fog titokban, hogy neki ezernyi más dolga lenne, mint egy sötét barakkban ülni, és még ki tudja mit?!

„Á, nem baj, most még olyan szép ez a búza-, vagy gaz-tenger? Nem számít. Jó friss szellő van. Nemsokára hazafelé megyek ugyanígy”- nyugtatta magát.

 

Gyomra akkor kezdett furcsán viselkedni, mikor belépett az épületbe, és megkérdezte, hogy hol kell jelentkeznie.
Megmondták.

A „Személyzeti szoba” feliratú helységben fölvették az adatait.

A jó régen ott dolgozó festett hajú hölgy egyfolytában fölpillantott a papírjaiból, és alaposan végigmérte szemrevételezte, azt, akit majd az állományba vesz.

Kis hősnőnket zavarta, de mivel jól nevelték, ezért szó nélkül várta meg, hogy a személyzetis telefonja után valakivel el kell mennie.

Jaj de jó, gondolta, most már végre kimehetek innen.

Jött is valaki, szintén szőke, szintén festett hajú hölgy, de már lényegesen kedvesebb, mert még mosolyt is erőltetett magára miközben ő is egyfolytában méregette. Tetőtől talpig, le, s föl.

Így kuszálódtak gondolatai, az Élet első „küszöbén”:  

Hová kerültem?!  

Mint egy rabszolgapiacon úgy nézegetnek. Mi a csudát kell itt csinálnom, hogy ennyire fontos a kinézetem?!

És akkor egyszer csak MEGSZÓLALT a hölgy, és letegezett. „Elvégre kollegák leszünk, ugye”.

Hát persze gondoltam. Kolléga? Hm. Ezt a szót „kolléga”, Apukámtól szerettem hallani, olyan jó íze volt annak. Itt egy kicsit gyanús.

Gyere, mondta Kolléganőm, most körbeviszlek, és bemutatlak.

„Ez tényleg a rabszolgapiac” gondoltam. Á, nem baj! Mehetünk.

Gyomrában azért nem volt minden rendben, mikor egyik szobából ki-, a másikba bementek, szépen bemutatkozni.

„Ennyi nőt, utoljára az osztályban láttam a gimiben. És mi a csudát néznek rajtam?!” Már majdnem sírtam, mikor az utolsó szoba következett.

Ezen is hamar túlesünk, és akkor már végre talán le is ülhetek.

Zavart ez a mustra.

Beléptünk.

Sorra kezet nyújtottam, és akkor az egyikben benne felejtettem az enyémet, meddig azt nem tudom, de akkor azt szerettem volna, hogy soha ne engedje el. Igaz, hogy a lábaim annyira remegtek, hogy alig találtam meg azt a kis rést, amit ajtónak is szoktak hívni normális körülmények között, de én akkor HOL VOLTAM A NORMÁLISTÓL?

Te Jó ég!

Mi történt velem, mit csináljak most a lábaimmal, hisz még mindig remegnek, a kezemet meg szorosan összezártam, nehogy kiszökjön az a fura, de gyönyörű érzés, amit kapott.

Nos, attól kezdve én nem tudom, hogy hova, miért ültem le csak egyet tudtam, hogy most el kell szaladnom ki, és messze. Már majdnem délután volt és még mindig nem használtam a jobb kezemet (persze nem is volt mire), mert nem akartam elengedni azt a szokatlan simogató és mindenféle érzést kiváltó nem tudom mit.

Most már tudom, hogy az mi volt, de akkor?? "Angyalkoromban"?!

Láttam, hogy a kolléganőim kezdenek mindent fiókokba rakni, átöltözni, készültünk haza.

Haza! De Jó!

Jaj, dehogy jó, ez Szörnyű! Mi lesz most velem, miért kell haza mennem, amikor itt olyan jó volt!

Én nem siettem annyira, pedig tudtam, hogy nagyon várnak már a fák a kis madaram, a kóbor cica, vagyis a „Családom, és egyéb állatfajták”.

Elindultunk.

A nap már narancssárga színű volt, és alig állt magasabban, mint én. A nyárutó szellője olyan volt, mintha simogattak volna.

 „Mi lesz vacsorára, mennyibe kerül, hallottátok” - ilyesmik szűrődtek át a búza suttogását figyelő fülembe, mikor jött Ő, akinek a kezét még mindig őriztem a kezemben.

Elment mellettem, én maradtam hátul alig várva, hogy csönd legyen körülöttem, és csak úgy beszaladnék a búzatengerbe jó nagyot fürödni a hullámaiban.

Ja, hogy itt már nem lehet, itt én is egy kolléganő vagyok. Viselkednem kell.

Búsan szálltam buszra, pedig mennyire vártam reggel, hogy hazafelé mehessek!

Kicsi madárka, kedves kis gesztenyefám, és te nevenincs kiscica kérlek, ne haragudjatok rám, hogy nem volt rátok akkor időm, de látjátok, most mesélek!

Figyeljetek!

Otthon, nem kis feltűnést keltettem azzal a fél másodperces „kézmosással”, ami normális esetben fél óráig is eltartott.

 Jaj, dehogy mosom le, dehogy engedem el a még nem tudom, hogy mit, de NAGYON JÓ, NAGYON FÁJ, NAGYON SZÉP, még mindig nem tudtam mit!

Perceknek tűntek a napok, és hetek, amiket együtt tölthettem Vele. Talán, ha két szót beszélve, de annak nagy értéke volt.

Én esténként Vele aludtam el, és reggel szaladtam a „találkozónkra”.

Az iroda, ahol „dolgoztam” pontosan délben elment ebédelni, de én ott maradtam, mikor egyszer csak nyílt az ajtó és a székem háta mögött valaki megállt.

Nem mertem hátranézni, csak zavartan rajzolgatni kezdtem egy kóbor papírlapon. Kedves kis mesefilmem legkedvesebb figuráját Kukát rajzolgattam nagy igyekezettel, de remegő kezekkel.

„Milyen jól tud rajzolni! Megtenné, hogy nekem is ad egyet?”

„Ezt odaadom szívesen”- mondtam, mert nem hiszem, hogy képes lettem volna meghúzni még egy vonallal többet.

„Köszönöm szépen” volt a válasz, és a „beszélgetésünknek” vége szakadt, mert a kollégák már szállingóztak vissza az asztalaikhoz.

 Most síró szívvel mesélem el „Angyalkorom”, és talán életem legszebb pár percét, ami a mai napig bennem maradt, tisztán, a maga romlatlan bájával, és MINDENNEL! Most már tudom, hogy Mindennel!

Egy szép nyárvégi estén történt.

Ne kérdezzék, hogy miért, és hogyan, de aznap Vele mentem haza. Holdsütötte a követ, amin lépkedtünk, és ez a legmegbízhatóbb információm, mert én nem mertem másfelé nézni csak lefelé, tehát minden lépésünkre emlékszem, ahogy a fénycsóvára ért a lábunk EGYSZERRE!

Ez akkora öröm volt az én kislány szívemnek, hogy még most is érzem.

Egyre jobban éreztem valami olyasmit, amihez foghatót addig soha. A bőröm fájt, a testem remegett, és minden annyira furcsa volt. Nem tudtam mi lesz.

Megálltunk, és akkor életemben először valaki magához ölelt.

Két karja között megszűnt a remegés, csak finom dohányillatot éreztem azon a zakón, ahova a puha ölelés vont engem.

Már nem tudtam, hogy mi történik velem, nem tudtam, hogy hol vagyok, semmi sem számított, csak még közelebb lehessek Hozzá.

                                 „Édes vágy, el ne hervadj,

                                  El ne hamvadj, lánggal égj!

                                  Édes vágy, hozzánk szállj ma,

                                  Szívünk drága társa légy!”

                                                                  (Dante)

 

 

 A történet folytatódott sok-sok év után...

Hogy hogyan?

Nemsokára elmesélem, ha nem untatlak vele Benneteket!

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Kicsikinga2018. február 22. 12:22

@judit.szego:
Istenem, de rég volt!
Bocsáss meg, hogy csak most hat év után köszönöm meg ittjártadat, és kedves szavaidat, szeretett Juditkám!

judit.szego2012. május 27. 18:25

Drága Kingám! Fagyos szívet melengetni, csak Tehozzád kell eljönni....
Mesélj még!

Kicsikinga2011. szeptember 14. 20:11

Drága Perám, talán nem bántad meg...
Igaz történet!
Régi, igaz történet...

Pera762011. szeptember 14. 17:35

Ezt muszáj volt elolvasnom...

Kicsikinga2011. szeptember 13. 13:19

Nagyon köszönöm kedves kis Elena!
Én is ölellek szeretettel!

elena152011. szeptember 13. 12:10

Nagyon szép kis történet.Örülök,hogy megosztod velünk ami veled történt.Mindig szívesen olvasom más emberek életét és hallgatom figyelemmel.S folytasd,mert nem untatsz minket.A te érzéseidet szívből és szeretettel hallgatom és olvasom.Ölelek drága Kingám.

Kicsikinga2011. szeptember 13. 11:45

Nagyon köszönöm drága Irénkém!
Ez a történet ''A Történet'', és IGAZ!
Szép volt, és örökéletű...

irenke2011. szeptember 13. 10:41

Jajj,Kingácskánk!
Még,még,még....
Most ügy érzem.... már ezért érdemes volt megszületni,hogy ''meséd'' gyönyörű igazságát olvasva újraéljen szépségének múlhatatlan varázsa!
Csodával teljes,még így ''írottan'' is!
Ölellek végtelen szeretettel...

Kicsikinga2011. szeptember 12. 20:06

Nagyon örülök Drága Jutkám!

znejutka2011. szeptember 12. 19:14

Kedves Kinga!
Élvezettel olvastam a történeted,felfedezni véltem benne az apró kis örömöket amiket én is szeretek alkalmazni.Érdeklődéssel várom a folytatást.

Kicsikinga2011. szeptember 9. 11:12

Hogy én mennyire örülök Neked Drága Sunil! Köszönöm a kedves szavaidat, amiktől mindig könnybe lábadnak a szemeim.
Jó a föld fölött lebegni ugye?!
Köszönöm, hogy eljöttél!

sunil2011. szeptember 8. 20:17

Oly, bájos, bársonyos szépség ez, Drága Kinga, csoda-e, hogy a mi Euridikénk, arasznyival a föld felett lebeg? (Megsúgom Neked, persze, én is), és alig várom már a folytatást!!! Ki tudja, mennyit kell még rá aludni?
Majd napjában többször is bekukkantok, mert nem szeretném elmulasztani! - Drága Kinga, hálásan köszönöm, szép élmény, a javából!!!-:)
Szeretettel:sunil

Kicsikinga2011. szeptember 8. 16:28

Köszönöm szépen Ágikám! Mennyire örülök Neked!
Őszintén, szívből ölellek!

kovacsagi2011. szeptember 8. 14:31

Szép! :)

Kicsikinga2011. szeptember 8. 13:20

Meglátjuk Gabikám!!!
Csuda aranyos vagy! Köszönlek!

zotya682011. szeptember 7. 20:58

Ez valami nagyon jó!!! Szeretem ahogy írsz...nagyon szépek az emlékeid :)
A folytatást meg nagyon várom!!! :)
Csak ígérd meg,hogy szépszerelmeslesz :))

Kicsikinga2011. szeptember 7. 20:31

Kedves kis Mamamacikám, nemsokára fölteszem!
Remélem, hogy jól vagy, és nagyon szép estét kívánok, ahogy drága Mindnyájatoknak!

Kicsikinga2011. szeptember 7. 20:29

Kedves vagy Sea, hogy eljöttél! Képzeld el, hogy majdnem elsírom magam,mert olyan jólesik minden szó, amivel megtisztelitek az én történetemet! Köszönöm szépen!

Mamamaci402011. szeptember 7. 19:50

várom a folytatást...és köszönöm!

Törölt tag2011. szeptember 7. 19:35

Törölt hozzászólás.

Kicsikinga2011. szeptember 7. 19:11

Ugye milyen szépet írt Dante, kedves Pepo?!
Örülök, hogy eljöttél! Köszönöm szépen!

Kicsikinga2011. szeptember 7. 19:10

Köszönöm szépen, akkor majd felrakom a folytatást is, Te kedves ''Nemtudomkivagy''!

pepo2011. szeptember 7. 19:03

„Édes vágy, el ne hervadj,

El ne hamvadj, lánggal égj!

Édes vágy, hozzánk szállj ma,

Szívünk drága társa légy!”

(Dante).............:)

Törölt tag2011. szeptember 7. 19:02

Törölt hozzászólás.

Kicsikinga2011. szeptember 7. 18:08

Drága, kedves kis Marikám, Te kis csillogószívű!
Köszönlek és szeretettel ölellek!

csillogo2011. szeptember 7. 17:56

„Angyalkorom”, és talán életem legszebb pár percét, ami a mai napig bennem maradt,
Csodálatosak ezek a pillanatok!
Kinga szeretettel olvastalak!

Kicsikinga2011. szeptember 7. 17:51

Sajnos még mindig nem tudom, hogy ki vagy, de nagyon kedves Tőled, hogy eljöttél és igazán köszönöm!

Törölt tag2011. szeptember 7. 15:11

Törölt hozzászólás.