Egyszer lent, egyszer fent...

Álltam az ablaknál, és boldogan szívtam be a nedves föld, az esőáztatta fű illatát...

Istenem,de örülök!

Esik!

Az ablakokra jócskán jutott, ezért elhatároztam, hogy szépen megtisztítom őket...

Igen, most, amíg még vizesek.

Nem tartott sokáig, mert hamar föl-, és kiszáradt minden, így másnapra, azaz tegnapra halasztottam a projektet, ami nem olyan egyszerű, ugyanis olyan kicsi a hely a lakásban, hogy a létrának állandóan koplalnia kell, hogy beférjen a kitűzött helyre...

Eljött a másnap, vagyis a tegnap.

Eső nincs, viszont csapvíz az van.

Létra becipelése a kis csőkonyhába, ami jóformán alig teszi lehetővé az ilyen helyzetek megoldását, de azért hosszas és nehéz manőverezéssel sikerült...

Tornászmúltamból felidézett mozdulatokkal igyekeztem a gáztűzhely és a radiátor közötti tíz-tizenöt centis résen átbújtatni az egyik lábamat a létra alsó fokára, míg a másik, hol is van, ja igen, éppen egy nem túl alacsony pontszámot érő mérlegben pózolt...

Vizes ruha, száraz törlés, vizes ruha száraz...,

JAJJ, mit látnak szemeim!

A szúnyoghálón egy termetes lyuk tátong, amit bizony én okoztam, ugyanis egy kínai boltban vásárolt "ablaktörlő" nyelével, szépen beleszúrtam, és akkor kezdődött az, ami talán inkább rémmese kategóriába tartozna, ha...

Napsütötte, de igen szeles délelőtt volt, ami megnehezítette a "könnyűszerkezetes" háló le-, és föltevését...

Ablakkeretek portalanítása, hogy az öntapadós, és rücskös ragasztószalag megmaradjon a helyén...

Kész, jöhet a lényeg.

Igenám, csak a bal karom már nem úgy viselkedik, ahogy két évvel ezelőtt, a balesetem előtti állapotában...

Ja, és a második emelet, az egy kicsit befolyásolja az embert, ha lefelé néz, ezért igyekeztem nem így tenni...

A létra legfelső fokán állt az egyik lábam, a másik az ablakpárkányon, ami nem is igazán az, mert a panelben nincs ilyen.

Mármint párkány.

A szél nagyon fújt, ezért nehéz volt a hálót megtartani, mert majdnem kikapta a kezemből...

" Nem lenézni, nem lenéézni" mondogatta volna magában egy normális ember, de én nem...

Égre nézve és fohászkodva, másodszori nekifutással végre, elértem az ablak, földről is megközelíthető magasságát, így már örültem, és fülig érő szájjal traccsoltam a csapatnyi galambbal, akik ott röpködtek egész idő alatt tőlem talán fél méterre, mikor észrevettem, hogy nem jól vágtam el az anyagot, mert rövid lett...

Hjuj, és megint hjujj!

Kezdődött az egész elölről.

Másodszorra már sikerült nem elszabnom, mert ott a második emeleti, párkány nélküli ablakban vágtam le a fölösleget, és csak apróbb igazítások miatt tettem meg néhányszor az utat, le, és föl...

Ja, és, ha már ott voltam, akkor le is mostam, mit mostam, kapartam, vakartam, súroltam a keretre ragasztott szigetelő szivacs maradványait, amik nagyon csúnyák voltak már...

Na igen, ez már így mégis más!

Apropó, más!

Ma ugyanezt megtettem a kisszobában, ahol értelemszerűen a hely is kicsi!

Ott nem kellett a szúnyoghálót kicserélnem, de rálátva a szekrények tetejére, megkezdődött az, amit úgy hívnak, hogy nagytakarítás...

Egyelőre úgy érzem, hogy megmozdulni sem tudok a fáradtságtól, de az biztos, hogy hálával fogok este az ágyamba feküdni, ha egyáltalán képes leszek rá...

Mi lesz holnap, azt nem tudom...

 Vigyázott rám

2022.április 25-26-án

IS!