Barnában…

 

 

Csak úgy suhan lefelé a fogasról a szürke kis kötött kabátkám, mint aki tudja, hogy most séta következik!

Jó régen volt, hogy magammal vittem, ezért e kitörő öröm!

Mindkettőnknél!

 

23 fok, amiért majdnem megpuszilom a hőmérőt, és már libbenek is kifelé.

Ajtó gondosan bezárva, lift már készen, indulhatunk!

 

Az arcomon vidáman táncol egy kedves kis szellő, még meg is mosolygom, hogy pont engem szemelt ki magának, de nagyon jólesik, nem vitás.

„Miért is megyek?” - veszem elő a memóriámba jegyzetelt listát, amin egyetlen, esetleg kettő elintézni való csücsül várakozva.

„Ja, igen, először oda, azután talán visszafelé megvásárolom az ebédhez valókat, persze még nem is tudom, hogy mit és egyáltalán, kell-e, hiszen most nem az az elsődleges, hanem,” – hanem mi is?!

Jaj, mi is?!

Nem számít, itt olyan szép árnyas az út!

Elindulok, és közben odaszólok a padon pihenő nyárnak, hogy ne felejtse, Rachmaninov III. zongoraverseny!

Sajnos „ő” nem jöhetett velünk, otthon kellett hagynom, mert nem egy könnyű darab, de nagyon-nagyon szép!

 

Elég szkeptikusan nyitok be egy üzletbe, hogy úgy sem lesz, de talán majd csak valami végre a lábamra kerül papucs gyanánt, mert a réginek eltört a talpa és az bizony nem biztonságos!

Köszönök, majd gyorsan előrebocsájtom lábméretemet, ami 35-ös.

No, ilyenkor szokták a fejeket csóválni sajnálkozva, és ezt teszik azok a fejek majdnem fél éve.

Ez azt jelenti, hogy már majdnem beletörődtem abba, hogy nekem soha nem lesz otthoni papucsom…

Csend és nyugalom volt a kis üzletecskében, az eladó hölgy szolidan, kedvesen igyekezett segíteni, de nem tudott.

Ennyiben maradtunk, és én távozóban az ajtó mellett megláttam egy polcot, de figyelmemet jobban elcsábította két betérő nem túl különös kívánsága, hanem a hangjuk!

Finom volt és kedves, tisztelettudó és HALK!

Ezt meg kell néznem, gondoltam magamban, hogy láthassam, vannak még mások is, akiknek nem erős a hangjuk és mégis minden szavukat kiválóan megértheti az, aki meg szeretné érteni!

Megfordultam és két barna apácaruhába öltözött, kedvesen mosolygó ember szemeivel találkozott tekintetem.

Különös érzés fogott el, mint mindig, ha ilyent látok, és valami ellenállhatatlan vágy fog el, hogy megérintsem őket, hogy csak hozzám szóljanak.

Ezt én kezdeményeztem egy halk köszönéssel és bocsánatkéréssel, hogy ne vegyék zokon tőlem, de…

A mosoly, az az őszinte, kedves mosoly melegséggel töltött el, és könnyes lett a szemem.

Azt hiszem, Nekik is…

Kérdeztem, hogy milyen rend apácái, amire az arcukon igazul élő mosollyal válaszolták, hogy a Karmeliták kolostorában élnek, és a nevüket is megmondták!

Nem etikus leírnom az Ő megkérdezésük nélkül, de gyönyörűt viselnek mindketten!

Beszélgetni kezdtünk a világ dolgairól.

Jó volt úgy eszmét cserélni e két - igen nagy tudású és kedves - újdonsült ismerőssel!

Címeket, telefonszámokat írtunk és nehezen búcsúztunk el egymástól.

 

Könnyes szemmel indultam volna én is kifelé, mikor megszólalt az elárusító hölgy, hogy

 „ne adjam oda a másikat is megpróbálni?”.

Ekkor lenéztem a lábamra, és mit látok?!

A legnagyobb kényelmet élvezi egy piros kis papucsban, ami 35-ös volt és 50 százalékos leárazásban!!!!!

Szinte kábulatban bújtattam bele a másikat a már előttem levő párjába és akkor már az eladó hölgy szeme is gyanúsan csillogott…

 

 

Fél éve kerestem egy „teljesenmindegymárcsak” egyszerű otthoni papucsot, és most ott van a lábamon, a legnagyobb természetességgel, teljes összhangban az én adottságaimmal!

Aranyos, kis piros, kényelmes és a pénztárcámnak is megfelelő áron!

 

2012. április 12-én benyitottam egy kis üzletbe, ahol pár percre bejött vásárolni a 

                                            CSODA …

 

 

Nem tartom tisztességesnek, hogy föltettem ide a blogomba ezt a felejthetetlen élményt, mert a nagy meleg miatt nem tudtam a Ti írásaitokat úgy olvasni, ahogy azt szoktam, tehát sok a restanciám ez ügyben, de meg szerettem volna osztani Veletek!

Csupán ez volt az egyetlen, amire gondoltam, és azt is tudom, hogy mivel csak gyorsan lejegyzeteltem, ezért ezernyi hiba lehet benne biztosan.

Úgy döntöttem, hogy ma minden úgy marad, ahogy van, mert én ezt a napot magamhoz ölelem, és velem lesz, amíg csak élek!

 

http://www.youtube.com/watch?v=D5mxU_7BTRA