Verstelen

Khaos•  2011. május 15. 21:04

Vallató

Emlékszem mikor gyerekként a vetítővászon melletti falrepedésen át figyeltem a nézőket. Igen, ezt már akkor sem értette senki.
Pedig az öreg mozigépész bármikor megengedte volna, hogy ingyen megnézzük a filmet, de engem jobban érdekeltek az emberi reakciók. Hogyan jelenik meg az öröm, a félelem, az ismeretlenre, az előre nem láthatóra való várakozás az izgalom az arcokon. A film vége utáni arckifejezések voltak a legizgalmasabbak, legsokrétűbbek, ki hogyan dolgozza fel amit átélt. Szerencsére sosem maradtam le erről a pillanatról mert- bár a mai napig nem tudom mi volt-, de a film vége előtt mindig lehetett hallani egy halk kattanást, ez volt a jelzés.
Még te is őrültnek tartottál, te aki azért loptál pálinkát a sarki boltból, hogy a boncmesternek add és cserébe figyelhesd munka közben. Mindketten emberekkel akartunk foglalkozni, téged a test érdekelt, engem a lélek.
Sok év telt el és sok minden alakult másként, de végülis együtt dolgozunk, embereken. Én látom az arcokon mi igaz és mi hazugság, te ismered az izmokat és a vénákat, határmezsgyét élet és halál között. Azt mondják mi vagyunk a legjobbak, bár akik igazán tudnának erről beszélni, azok már nem tehetik meg. Az információ a mi mocskos aranyunk.
Csak egyszer mondtad, hogy "Talán elengedhetnénk.". Csak egyszer mondtad úgy, hogy a szemedbe nézve tudtam, most nem a kézikönyv húzd meg-ereszd meg lélekölő játékát játszod. Ostobaság volt, de mi pedig barátok.
Három év telt el azóta és most ugyanaz a szempár bámul rám, amelyik akkor maga sem hitte el, hogy szabad lehet. De már hiányzik belőle az a fény, ami miatt (talán) annak idején el akartad engedni. Még nincs fél perce, hogy kivégzett téged. Kézikönyv, nyolcadik fejezet, az elszántság bizonyítása. Azt állítja, ha elmondom, amit tudni akar szabadon enged.
A szemébe nézek és sajnálom, hogy annak idején nem hallgattam az öreg mozigépészre, mennyire jó lenne most egy kis remény. Helyette inkább becsukom a szemem, egy halk kattanás hallatszik, lepereg a film.

Khaos•  2011. május 9. 20:57

Isten hozott nálunk öcsém...

Nem irigylem a szülőket. Főként azokat nem, akiknek a most 14-15 éves gyerekeiknek kell elmagyarázniuk, miért is hasznos és jó dolog a (tovább)tanulás.
Itt van mindjárt az első szemrehányás, amit későbbi éveiben tehet a gyerek szüleink.
- Látod anyám, ha annak idején, a helyesírás egyes után nem nyaklevest adsz, hanem beiratsz vívóedzésekre, mára már mi mindenre vihettem volna.
Lássuk be, ez egy nehezen támadható álláspont.
Most pedig itt van az újabb sorscsapás az érvekkel szemben.
Hiszen láthatjuk, hogy 8 álti és néhány a villanypásztortól ellesett sablon mondat bizony elég ahhoz, hogy valaki milliomos legyen. Mi meg persze ennek még örülünk is.
Nem is tudom kicsit olyan mintha valamilyen bombát dobnának az emberiségre ami látszólag ugyan semmi változást nem okoz, de valójában lefelezi az aktív agysejtek számát. Még néhány ilyen és pattintott kővel fogjuk kezelni az érintőképernyőket.
De valójában az jutott eszembe, hogy ez az egész tulajdonképpen csak egy kormány-propaganda volt. Ezzel kívánják népszerűsíteni az emberek körében a tankötelezettségi korhatár csökkentését. Mert a korábbi nyilatkozatok finoman szólva sem voltak éppen meggyőzőek, mely szerint ezek a fiatalok így hamarabb bekerülnek a munka világába. Na de kérem, egy szakma és mindenféle tudás nélküli, sokszor funkcionális analfabéta tizenéves ugyan mivel tudna hozzájárulni kicsiny hazánk fellendítéséhez? Mert értem én, hogy jól jönnek majd, ha meglepnek minket a folyóink (amiken egyébként évről-évre meglepődünk), de ennyi emberrel az egész országot körbe lehetne árkolni. Bár én már azon sem lepődnék meg, ha lenne egy ilyen terv, valahol a fiókok mélyén, a "Hogyan állítsuk meg a beszivárgó Világbank hiteleket" című mappában.
Akárhogy is, létezik egy mondás, mi szerint "Minél nagyobb a tudásunk gömbje, annál nagyobb felületen érintkezik az ismeretlennel". Azt hiszem ez alapján jelenlegi korunkat leginkább a borsószem-emberkék világának nevezhetjük.

Khaos•  2011. április 27. 23:05

Kikapcs

Képzeljük el, hogy van egy szép fényreklámunk, színes, rendezett, megbízhatóan működő.
Tekintsünk most el a 21. századi modern technikáktól, sőt legyen kifejezetten "fapados" modell. Álljon hagyományos izzókból, külön-külön álló színes fényforrásokból, amelyeket egyesével kellett felkapcsolnunk valamikor. Igen, egyesével, valamennyit egy-egy saját, hozzárendelt kapcsolóval.
Nem is volt semmi gond egészen addig, még az egyik izzó ki nem égett. Emiatt az egész kép eltorzult, zavaros és szemet bántó színkavalkáddá vált, túlságosan is kényes volt az egyensúly. Az izzót ki lehet cserélni, de előbb le kell kapcsolni az áramforrást a hozzá rendelt kapcsoló segítségével. Ez pedig maga a probléma, mert nem tudjuk, hogy melyik az.
Így egyetlen megoldás maradt csupán, egyesével végigpróbálni az összeset. Hosszabb- rövidebb időre valamennyit le kell kapcsolnunk, hogy megtaláljuk a megfelelőt, bízva abban, hogy a csere után a szín és a forma újra a régi lesz.
Vagy talán új, de megint színes, rendezett, megbízható.

Sokszor különböző válaszokat próbálunk adni egy kérdésre, hogy megoldjuk a problémát, míg végül rá kell jönnünk, hogy maga a kérdés volt hibás.

 

Khaos•  2010. december 4. 13:52

Örökre...

Nem kérhetlek, hogy menj el, így én megyek.

Khaos•  2010. augusztus 17. 21:25

Csak egy játék...

Még tíz éves sem voltam, akkoriban még nem volt internet, mobiltelefon, sőt még kereskedelmi csatornák sem itthon. Szóval nem azért, mert ezt láttam vagy menő lett volna- hogyan is lehetett volna az, a legtöbb ember semmit nem tudott az egészről-, mégis én nem focizni akartam, hanem golfozni. Valahogy imádtam az egészet, semmi sznobság, csak színtiszta rajongás, azt hiszem ez volt az első szenvedélyem.
Úgyhogy lyukakat fúrtam a kertben és zászlókat készítettem, volt szép táblázatom is az ütéseket felvezetni és labdának jobb híján megtette egy teniszlabda. Az ütők már nagyobb gondot jelentettek. De nagyapám azt mondta, hogy ő majd csinál nekem.
Neki is állt fából kifaragni az ütőket, sosem látott közvetítést, semmit nem tudott az egészről, úgyhogy mindent pontosan úgy csinált, ahogy én mondtam neki. Fúrt, faragott, illesztett, méricskélt még olyan nem lett, amilyennek szerettem volna.
És közben egyszer sem mondta, hogy ez hülyeség. Aztán elkészült, két ütő, egy a kezdő ütéshez és egy a befejező gurításhoz. Hiszen ez a lényeg gondoltam, a többit úgyis adja a pálya és én csak játszottam és játszottam.
Tudod, ma már egy egész ütőkészletem van, már nem csak az első és utolsó ütéshez, mert azóta tudom, hogy közben is érhetnek meglepetések és a pályán bizony csapdák is vannak. Már minden megvan, ütők speciális grafit nyéllel és ultrakönnyű titán fejjel, táskák, labdák és minden amire korábban még csak nem is gondoltam.
Mégsem játszom, mert már nincs senki, aki velem álmodna.