Keresztutak

 

2009-11-18 22:44

2009. november 18.-a van,  Jenő napja,  46 éves vagyok,   és most kezdek blogot irni!

 

Nahát!

 

Mondhatnám, hogy azért, mert haladni akarok a korral! Hülyeség, nem akarok, nem érdekelnek a divathóbortok!

Mondhatnám azt is, hogy az én koromban már az ember végiggondolja az életét, és talán szeretne valamit hagyni maga után, de ez is hülyeség! Én már sokszor végiggondoltam az életem, és amit magam után hagyhatok, azt nem hagyom a porban, attól sokkal nemesebb helyet találtam a részére.

Mondhatnám azt is, hogy ... Sok mindent mondhatnék... Sok mindent kitalálhatnék, magyarázkodhatnék, de nem akarok.

 

 Azt hiszem , egyszerűen csak azért irok, mert  félek.

Nem úgy, hogy rettegek. Nem úgy, hogy folyton a hátam mögé nézegetek. Csak csendben, titokban...

 

És azt hiszem sokan vagyunk.  Mármint, akik félünk. És attól félek egyre többen leszünk.

Mindenki fél valamitől, akár bevallja, akár nem! Lehet, hogy nem is tudja.

 

Pedig én csak élni szeretnék. Csendben, nyugalomban, most. És nem lehet. Nem lehet, mert nem hagynak.

Vajon ki dönti el, hogy ki, mikor, hova, és miként születik a világra? És ki rakja a hátunkra a cimkét, hogy te jó leszel, te nem, te boldog, te meg halálos beteg?

Folyton azt mondogatom, hogy nem akarok sem poklot, sem menyországot, a mostot akarom, és nem akarok reinkarnációt sem!

Hát akkor ki az? Mi alapján? Vagy húzunk egy kalapból, mielőtt megszületnénk? Netán a szüleink a fogantatásunk pillanatában? Ki dönt a sorsunkról? Mi az igazság? És ha van olyan, hogy igazság, az kinek az igaza?

 Kedves ismerősöm nagyon vallásos. Minden kérdésemre van válasza. Még a fel nem tettekre is. Az ő igaza azt hiszem nem érint engem. Legalábbis addig nem, amig minden beszélgetésünk úgy indul, hogy:

- Majd ha felajánlod magad…

Ismerős ugye? Már gondolkodtam rajta, hogy talán tőle is félnem kellene?

Anyám vasárnap reggelente jár misére. És szépen felöltözik, hogy meg ne szólják. És ha meghal valaki, akkor napokig sir. Mégsem hinne a menyországban?

De van buddhista, meg muzulmán ismerősöm is. És zsidó. Nagyon élveztem, amikor megismertem. Mindent tudni akartam, mármint a zsidó emberekről, a szokásaikról a vallásukról, mindent.

Azt hittem, hogy ő lesz a legislegjobb barátom! De csak egyszer kóstoltam a maceszgombócot.

 

Több kedves ismerősöm azzal szórakoztat, hogy napi jelleggel kapok elektronikus leveleket, ilyen meg olyan mellékletekkel. Egyik szebb, mint a másik, a másik bölcsebb, mint a harmadik, mind tele van okos gondolatokkal.

Mindben gyönyörűen meg van fogalmazva, hogyan kell élnem ahhoz, hogy jó legyek a magam, és mások számára is. Hogyan kell viselkedni, hogyan kell gondolkodni, hogyan kell az életet látni, minden.

Nem is lenne egyéb dolgom, mint ezeket a bölcs tanácsokat követni, csak azt nem tudom, mivel erre a kérdésre egyik sem ad választ, hogy akkor hol van az én életem?

 

Barátnőm a múlt héten azzal hivott fel, hogy elmegyek–e a doktor nemtudomhogyhivják előadására, aki  majd megtanit pozitivan gondolkodni, hogy könnyebben úrrá tudjak lenni a problémáimon, mert mi magunk vagyunk a saját ellenségeink!

Hát igen! Pozitivan gondolkodni! Hogy úrrá tudjak lenni a problémáimon! Hogy ne legyek saját ellenségem!

Nekem csak néhány kérdésem lenne.  a doktor nemtudomhogyhivjákhoz. Azt hiszem jogos.

 

A doktor nemtudomhogyhivják, ha már olyan okos, miért nem oldja meg a gazdasági válságot, akkor nem csak rajtam segitene (azt mondják azért nincs szükség a munkámra mert gazdasági válság van), meg a háborúknak is véget vethetne, hogy ne szenvedjenek az emberek feleslegesen, meg az éhinségnek is Afrikában, meg megtalálhatná a rák ellenszerét is, meg leültethetné beszélgetni kicsit azokat, akik atombombát gyártanak, hogy megtanitsa őket kezet nyújtani egymásnak. Mert az sokkal fontosabb lenne! Nem ?

 

Mindenki meg akar győzni valamiről.

Egyesek szerint nem vagyok eléggé motivált, mások szerint nem vagyok elég fiatalos, megint mások bebizonyitják nekem, hogy tiszta sem vagyok eléggé, meg szép sem, a hajam is ápolatlan, meg vásárolni sem tudok. Az okos könyvek azt, hogy nem voltam jó szülő, a még okosabbak azt is, hogy nem vagyok jó feleség sem, barátnőm szerint embernek sem vagyok jó, mert nem megyek vele a gyülekezetbe, ergo nem hiszek istenben, ergo nem vagyok jó ember.

 

Mi van itt, egy nagy vásárcsarnok lett az egész világ?

 

Itt mindenki csak el akar adni? És ki fogja mindezt megvenni?

Az, hogy nekem nincs pénzem megvenni, mert nem dolgozok, mert világválság van, és mert világválságban az én munkámra nincs szükség, az csak egy szegmense a problémának, az én problémámnak, de az utóbbi néhány hónapban nagyon sok ismerősöm maradt munka nélkül ilyen, vagy olyan indoklással, és akkor azoknak sincs pénzük, mert tudom, hogy nincs, akkor ők miből fognak vásárolni?. És az ő ismerőseik ismerősei?

És ha senkinek sem lesz pénze vásárolni, akkor azok, akik ma még el akarnak adni, kinek fognak tudni eladni, mert ha nem adnak el, ők is munka nélkül fognak maradni, nem?!

 

És akkor hol van ennek az egésznek a vége? Hol van a kiút?

 

És a doktor nemtudomhogyhivják miért nem tud erre is megoldást?

És mikor jön el az a nap, amikor azt mondjuk, erre az egészre, hogy elég !

Elég volt a pénz világából,a globalizációból, a multikból, a bankokból, meg biztositókból, meg a lopókból, meg a csalókból, meg mindenkiből, aki azt állitja magáról, hogy csak ő tudja megoldani a problémádat!  

Innentől az emberség, az empátia, a becsületesség világában szeretnénk élni!

Mikor fogjuk meg egymás kezét, és kezdünk el kiabálni nagyon hangosan, hogy elég! Sokan vagyunk, nagyon sokan, messzire hallatszana a hangunk, csak el kellene már kezdeni egyszer!

 

Mert mi csak élni akarunk. Itt és most! Csendben, nyugalomban, békében, most.

A problémáinkat meg, ha majd lesznek, megoldjuk mi magunk.