Egy újabb kereszteződés

A maceszgombóc, meg a többi

 

 

Szóval, a maceszgombóc a hatalmas tévedéseim egyike. Ja. Erről nem akarok többet beszélni. Nincs is róla mit mondani. Csak szerettem volna mielőbb túl lenni rajta, de elfelejteni soha! Nem szabad! Talán megóv majd a jövőben a hasonló jellegű bukástól... Talán.

 

Nagyon sokszor gondolok a tévedéseimre. Nem tudom más hogy van ezzel. Sok mindent tettem, amire nem vagyok büszke, de megtettem, és ezt eltörölni már nem lehet. Esetleg letagadhatnám. De akkor az nem én lennék. Azt gondolom, hogy ha már egyszer nem vagyunk tökéletesek, akkor a további lehetőségeket azért kapjuk, hogy jóvátegyük a tévedéseinket. Legalábbis, amit még lehet. Vagy legalább megpróbáljuk.

Másként meg nemcsak a szép, meg a jó dolgaim juttattak ide, ahol vagyok, hanem a tévedéseim is. Általuk lettem mára az, aki vagyok!

Valaki azt mondta egyszer, hogy nem az a dicsőség, hogy nem bukunk el, hanem az, hogy mindannyiszor felállunk.

Bölcs ember.

 

Akinek már többször fel kellett állnia, az tudja, hogy miről beszélek. A baj csak az, hogy amig újra talpra kinlódtam magam, száz százalékig biztos voltam benne, hogy kell. Nem tudom honnan, hogyan, miért, és mi által, vagy ki által, de tudtam, hogy kell! Akkor csak az volt a fontos. Rozi hires példamondata :

Tartsd meg a rendet, és a rend megtart téged! (Ó hogy örülne, ha látná itt most leirva!)

És tényleg igy van, megtart! Amikor nincs miért felkelni, és az ember reggel csak a madárfüttynek örül, az nem irigylésre méltó!  Mellesleg odáig is el kell jutni valahogy, hogy egyáltalán meghalljuk a madárfüttyöt. Nem beszélve arról, hogy ilyenkor, orvosi kifejezéssel élve, az embernek csak befelé nyilik az ajtaja. Tehát centiről-centire, mindent szépen egyedül.

 

Viszont mégis akkor jöttek a bajok amikor már álltam.  Amig magammal kellett megvivni a kis harcaimat, mindenre kapható voltam. De a világgal...

Soha nem esett nehezemre kiállni valakiért, vagy valamiért, kérni, könyörögni, harcolni, bármit...! De magamért....

Inkább a föld nyeljen el élve.

Egyszer aztán összeszedtem magam, és elindultam, mint a szegény legény, világot hóditani.

Még rendszert is raktam bele. És mindent lebeszéltem előre telefonon! 8-kor itt, 10-kor ott,  majd én most megcsinálom!

Nem hiszem, hogy kurva érezhetné ócskábbnak magát egy egész napos sarkon állás után, mikor még a legotrombább trógernak sem kell, még ingyen sem!

 

Sok időbe telt, mire a tükör újra visszamosolygott rám.

 

És, hogy ne csak én beszéljek a létezésről, segitségül  hivok egy nagyot, aki ezt művészi szinten tudja interpretálni:

 

Vass Albert

Te és a világ - vágy és öröm

Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.

A vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm. Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon. Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére. Csak olyan növényt enged meghonosulni benne, melynek virágai szépek és illatosak. Vagy melyek kellemes ízű gyümölcsöket teremnek. Dudvát, gyomot nem tűr meg maga körül. Olyan növények gyökerét sem ülteti el, melyek fejlődéséhez a kert fekvése és éghajlata nem alkalmas. Melyeknek kivirágzásához esélye nem lehet. Így tesz az okos és jó kertész.

Légy tehát okos és jó kertésze a lelkednek.

Örvendj a hóvirágnak, az ibolyán és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.

Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.