Kedvenceim

BakosErika•  2011. október 18. 13:47

22.

Mese

A mese iránt nemcsak a gyermek szíve nyílik nagyobbra, hanem az emberek is megnyílnak előtte.Pár percre elfeledik, a gondjukat, bajukat és átlépnek egy másik valóságba.Minden egyes tanítás egy történetet példáz.

Ha egy mesének tanító jellege van, már célt ért.


Az Úr városában élt egyszer egy ember, akinek a szíve aranyból volt. Mindenét oda adta az embereknek. Olyan nem volt, amit kértek tőle, azt ne teljesítette volna. Egyszer úgy hozta a szükség, hogy ő is segítségre szorult. Az emberek bambán néztek rá, nem értették, mi történhetett vele. Hisz ez az ember mindig csak adott. Most miből gondolja azt, hogy viszont tudunk adni neki?
Sokan látták kilátástalan helyzetét, de sokan nem vettek róla tudomást. Még azok sem akiket tehetősé tett.
Ez az ember meghasonult. Elkezdett gondolkodni a világ dolgain. Elkezdett gondolkodni az élet összefüggésein. De akárhogyan is, akármilyen oldalról közelítette meg, - nem látta az összefüggéseket. Vagyis látta, de egy magasabb szempontból, szemszögből látott rá bizonyos dolgokra.
Mikor így szemlélte a történteket, tudatában volt annak, hogy helyesen cselekedett. Helyesen cselekedett akkor, amikor nem halmozta fel a javait, hanem szétosztotta azt. Oda adta a rászorulónak.

- De akkor miért van most így? - Miért, és hogyan kerülhettem ebbe a kilátástalan helyzetbe?
Éjszakákat nem aludt, egyre csak ezen gondolkodott. Mire megvirradt, - döntött.
Nem áll el a céltól, a belső hangtól, attól, ami folyamatosan békét és nyugalmat sugároz felé. Még volt annyi pénze, hogy élelmet vett magához és elindult. Egy másik városba ment. Ott találkozott egy régi ismerőssel, aki munkát kínált neki. Nem szégyellte a munkát, örömét lelte benne. Éjt nap alá téve dolgozott, becsületes munkát végzett.
A becsületes munkának meg van a fizetsége. Újra tehetős emberré vált.
Beosztotta a pénzét, nem volt pazarló. Ha a múlt eszébe jutott, megvonta a vállát, - nem bánta meg, amit tett. Nyugodt lelkiismerettel tette.
Jóleső érzés járta át a lelkét, amikor eszébe jutott az a sok ember, akin segített.

Különböző városokban, különböző emberekkel találkozunk.

Van, akinek a lelkébe van írva a segítség, és ösztönösen teszi, és persze van olyan is, hogy eltaszítja magától a segítségre szorulót.

- Te melyik emberhez tartozol, gondolkodtál már ezen?

- Kíváncsi vagy a történet folytatására?
A „normál” gondolkodású ember azt várná a befejezéstől, hogy az aranyszívű ember nem tett több jót az életben. Ezek után többet már nem osztotta szét a javait. De nem így történt, és ő nem a normál emberek közé tartozott. Akinek a szíve aranyból van, - az tudja Urát. Hiszi, hogy megjön a segítség. Hiszi, hogy pont úgy, és akkor jön a segítség, amikor a legnagyobb szükség van rá.

Egy hithű embernek is lehetnek kétségei, rossz, gyengébb pillanatai, mikor nem érti az összefüggéseket. Mikor ez a világ túl idegen és mást mutat, mint amit az ő lelke visszatükröz felé. Ki ilyenné, ki olyanná alakítja saját világát. Rajtunk múlik, hogy mit hiszünk, és miben hiszünk. Ezek olyan meglátások, amelyek minden ember számára szükségesek.

Van olyan ember aki tanulni jött a Földre, van aki pedig tanítani!
Az utolsókból lesznek az elsők, ezt ne feledjétek. Ezek örök összefüggések.

Ha annyi hitetek van, mint egy mustármag, akkor már óriási hegyeket tudtok megmozgatni vele. Óriási erőhöz jutsz, és óriási erő szabadul fel benned ezáltal. Sok múlik azon, hogy mit gondolsz, és hogyan állsz hozzá különböző dolgokhoz, élethelyzetekhez. Csak a jót és a tanulságot látod meg és vonod le következtetésként, vagy negatív dolgokat, a kétségeket helyezed előtérbe. Az életben számos dolgon megyünk keresztül. Van részünk jóban, rosszban egyaránt. Ez egy kiegyenlítődés, együtthatás törvénye.

Mi lenne, ha mindig csak a jót tapasztalnánk, és a hibáinkból nem tanulnánk?

Nem jutnánk el egy olyan fejlődési szakaszhoz, amelyben átléphetünk az Örök Fény birodalmába. Nem nyílna meg szívünk a szépre, a jóra. Most talán már érzitek miért írtam le ezeket a sorokat. Nemcsak a saját, de a másik ember hibájából is sokat tanulhatunk, csak merjünk látni és érezni, és nem utolsósorban ne legyünk közömbösek a másik ember iránt!

- Ugye megértetettek a történetet?

- A tanulságot is levontátok belőle?

Ha többször elolvasod a sorokat, az üzenet többféle értelmet nyer!

Gondolkodtál már azon, hogy odamernéd- e adni az utolsó filléredet is, ha valaki megkérne erre? Nem valószínű, - mert a világ nem erre tanít! A társadalom, és az a szemlélet, ami most a világban uralkodik, ami jelen van, - ezáltal ezt nem igazán teheted meg. Nem válhatsz felelőtlenné, adakozóvá, mert könnyen lehet, ha így teszel, a következő pillanatban már az utcára kerülsz. Ebben a világban ritkán számíthatsz segítségre!

- De miért vált ilyenné ez a világ, elgondolkodtatok rajta emberek?

BakosErika•  2011. október 14. 19:48

21.


"Szívetek némán ismeri a nappalok és éjszakák titkait.
De fületek hallani vágyik azt, amit szívetek tud.
Szavakban vágytok tudni azt, amit gondolatban mindig is tudtatok.
Ujjaitokkal érinteni vágytok álmaitok meztelen testét.
És ez így van jól.
Lelketek rejtett kútforrásának fel kell fakadnia, és mormolva a
tengerbe kell futnia;
És végtelen mélységeitek kincsei feltárulnak szemetek előtt.
De ne legyen kezetekben mérleg, melyen ismeretlen kincseteket megmérnétek;
És tudásotok mélységét ne fürkésszétek mérőléccel, se függőónnal.
Mert az egyén tenger: határtalan és mérhetetlen.
Ne mondjátok: "Megtaláltam az igazságot"; mondjátok azt: "Találtam egy igazságot".
Ne mondjátok: "Megtaláltam a léleknek útját". Mondjátok: "Találkoztam
a lélekkel, mely az én utamon jár".
Mert a lélek minden úton jár.
Mert a lélek nem egyenes vonalon jár, sem úgy nem nő, mint a nádszál.

A lélek kibomlik, mint a megszámlálhatatlan szirmú lótuszvirág."

(Khalil Gibran: Önismeret)

BakosErika•  2011. október 13. 08:18

20.


John Keats : Köd múltán

Ha nem sír a köd már a sík körül
és eltűnik a tél haragja végül,
jön egy nap Délről és a beteg égrül
minden picinyke foltot letörül.

A zord idő engesztelőn nevet,
a május majd általveszi örökjét
s úgy legyezi pillánkat a hűvösség,
mint a rózsát az enyelgő permeteg.

És álmok intenek, egy szebb valóság,
érő gyümölcsök, bimbók, gyenge rózsák,
egy alvó gyermek halk lehellete,

a homokórán andalgó zene,
Sappho bús bája, ábránd, béke, hála,
ligeti csermely - s egy költő halála.

Kosztolányi Dezső fordítása

BakosErika•  2011. október 11. 09:19

19.

Két koldus lakott az egyik falu mellett .Az egyikük vak volt ,a másiknak nem volt lába. Egy napon kigyulladt a falu melletti erdő, amelyben éltek. A koldusok természetesen vetélytársak voltak-ugyanazt a foglalkozást űzték, ugyanazoktól az emberektől kéregettek,szüntelen haragban éltek egymással. Ellenségek voltak, nem barátok.

Tehát , amikor az erdő kigyulladt, a két koldus elgondolkodott egy pillanatra. Ellenségek voltak, még csak nem is beszéltek egymással,de ez most vészhelyzet volt.

A vak ember azt mondta a másiknak,akinek nem volt lába:

Egyetlen módon menekülhetünk meg,ha felülsz a vállamra:te használod az én lábamat,én pedig a te szemedet.Ez az egyetlen útja a menekülésnek.

Azonnal felfogták a helyzetet. Nem volt gond. A lábatlan ember nem juthatott ki,képtelen lett volna átjutni az erdőn,lángokban állt az egész. Előrébb juthatott volna egy kicsit,de az nem segített volna. Nagyon gyors menekülésre volt szükség. A vak férfi is biztos volt abban,hogy nem juthat ki. Nem tudta ,merre van a tűz,merre van az út, hol égnek a fák és hol nem. Egy vak....elveszett volna.De mindketten intelligens emberek voltak,félre tették ellenséges érzéseiket,barátokká váltak, és megmenekültek.Ez egy keleti tanmese az értelemről és a szívről. Semmi köze a koldusokhoz, hozzád van köze. Nem lángoló erdőről mesél, hanem rólad, mert te állsz lángokban. Minden egyes pillanatban égsz, szenvedsz , gyötrődsz , szorongsz.Az elméd önmagában vak. Van lábad, nagyon gyorsan tud futni, nagyon gyorsan tud mozogni, de mivel vak , nem tudja kiválasztani a helyes irányt, merre induljon. Ezért kénytelen vég nélkül botladozni, újra és újra elesik,megüti magát és úgy érzi , az élet értelmetlen.Az értelmes ember az egész világon ezt hajtogatják:"Az élet értelmetlen."

Azért tűnik számukra értelmetlennek, mert a vak értelem igyekszik meglátni a fényt. Ez lehetetlen.

Dobog azonban benned egy szív, amely lát , amely érez,de nincsen lába, nem tud szaladni. Ott marad , ahol van, dobog és vár....Egy napon az elme majd megérti ezt , és képes lesz használni végre a szív szemét.
Amikor azt mondom , bizalom, a szív szemét értem alatta.
És amikor azt mondom , kétség, az értelem lábát értem alatta.
Ketten együtt ki tudnak jutni a tűzből:nem jelent számukra semmi gondot.
De ne feledd, az értelemnek bele kell egyeznie,hogy a szív a vállára üljön. Muszáj. A szívnek nincs lába,csak szeme, de az értelemnek hallgatnia kell a szívre és követni kell az útmutatásait.

A SZÍV IRÁNYÍTÁSÁVAL AZ ÉRTELEM -INTELLIGENCIÁVÁ FEJLŐDIK .EZ EGYFAJTA ÁTALAKULÁS. AZ ENERGIA TÖKÉLETES ÁTALAKÍTÁSA. ÉS ÍGY AZ EGYÉN NEM INTELLEKTUÁLIS LESZ, HANEM BÖLCS.

A BÖLCSESSÉG A SZÍV ÉS AZ ÉRTELEM TALÁLKOZÁSÁBÓL SZÜLETIK. ÉS HA MÁR EGYSZER ELSAJÁTÍTOD ANNAK MŰVÉSZETÉT, HOGY MIKÉNT TEREMTS ÖSSZHANGOT A SZÍVVERÉSED ÉS AZ ÉRTELMED MUNKÁLKODÁSA KÖZÖTT, A TITOK A MARKODBAN LESZ,MEGSZERZED A KULCSOT, AMELY KINYITJA MINDEN REJTÉLY AJTAJÁT.

...Osho tollából...

BakosErika•  2011. október 8. 13:49

18.

 Pokol és Menny

"Mendegélt az úton egy ember, a lova meg a kutyája. Egyszer egy hatalmas vihar kerekedett, és mellettük belecsapott egy fába a villám.
Mindhárman meghaltak. De az ember nem vette észre, hogy már elhagyta az élők világát, és tovább bandukolt a két állattal.
Néha időbe telik, míg a halottak megszokják új helyzetüket...
Nagyon hosszú volt az út, emelkedőn kellett menniük, a nap is erősen tűzött, csorgott róluk a verejték, és rettentő szomjasok voltak.
Az egyik kanyarban végre észrevettek egy hatalmas márványkaput, amely egy arannyal kikövezett térre nyílt.
A tér közepén egy kút állott, amelyből kristálytiszta víz csordogált. A kapuban egy férfi őrködött.
A vándor odament hozzá, és megszólította:
- Jó napot.
- Jó napot - felelte az őr.
- Miféle hely ez, hogy ilyen gyönyörű?
- Ez itt a mennyország.
- Milyen jó, hogy a mennyországba jutottunk! Nagyon szomjasak vagyunk...
- Lépjen be nyugodtan, itt annyit ihat, amennyit csak akar.
Az őr a kútra mutatott.
- A lovam és a kiskutyám is szomjasak.
- Nagyon sajnálom - mondta az őr. - Állatok nem léphetnek be ide.

Az ember nagyon elkeseredett, mert rettenetesen kínozta a szomjúság, de nem akart egyedül inni.
Megköszönte hát az őrnek, és továbbment. Megint sokat gyalogoltak fölfelé, és már teljesen ki voltak merülve, amikor megérkeztek egy másik helyre,
amelynek egy ócska kapu volt a bejárata. Mögötte poros földút volt, kétoldalt fákkal.
Az egyik fa árnyékában hevert egy férfi, az arcát eltakarta a kalapja, valószínűleg aludt.

- Jó napot - köszöntötte a vándor.
A férfi félretolta a kalapját, és biccentett.
- Nagyon szomjasak vagyunk, én, a lovam és a kiskutyám.
- Van ott egy forrás a kövek között - mondta a férfi, és megmutatta nekik a helyet. - Igyanak csak kedvükre.
Az ember, a lova meg a kutyája odamentek a forráshoz, és sokáig ittak.
Aztán az ember visszament a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki.
- Jöjjenek csak nyugodtan, bármikor - felelte a férfi.
- Egyébként hogy hívják ezt a helyet?
- Mennyország.
- Mennyország? Az nem lehet! A márványkapu őre azt mondta, hogy az ott a mennyország!
- Az nem a mennyország. Az a pokol.
A vándor megdöbbent.
- Meg kellene tiltaniuk, hogy ők is ugyanezt a nevet használják! Ez a téves információ óriási zűrzavart okozhat!
- Bizonyos szempontból viszont nagy szolgálatot tesznek nekünk.
Ugyanis ott maradnak azok, akik képesek elhagyni a legjobb barátaikat...."

/ számomra ismeretlen /