Kedvenceim

10 milliószorosan száll vissza ránk. Ezeken a napokon érdemes megtennünk mindent, amiről szeretnénk, ha elementáris erővel hatna. 10 milliószoros napok 2012-ben: 2012. február 22.
2012. június 4.
2012. július 23.
2012. november 06.

Minden telihold és újhold napja eleve százszoros erővel bír karmikusan. (Ilyenkor több a bűnözés, a baleset, a szülés, a műtéti komplikáció, stb.) Miért hat ránk ilyen  nagy erővel a Hold?  Mert a Hold a Földön lévő vizeket uralja (ld. ár-apály), és az emberi test több mint 70%-a  is víz.

Ilyenkor sokkal érzékenyebbek vagyunk. Újhold és telihold napján egy jó szó is százszorosan hat, de egy negatív gondolat is. Minden, amit teszünk, visszaszáll ránk. Ez a karma. Azt kapjuk vissza, amit adunk, olyan rezgések jönnek vissza hozzánk, amilyeneket kibocsájtunk. Ez a vonzás törvénye. 

A TÍZMILLIÓSZOROS napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat!
Ezért ezeken a napokon a legjobb, ha már reggel kinyilvánítjuk mit szeretnénk elengedni, ill. megteremteni az életünkben, és elképzeljük, átéljük (a nap folyamán akár többször is), amint már be is következett, meg is valósult. Igyekezzünk, hogy az öröm, a harmónia, a béke és a szeretet járjon át bennünket egész nap, és ezeket az érzéseket terjesszük ki családunk tagjaira, barátainkra, az emberiségre, minden élőlényre, és a Földre is.
Fontos, hogy arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben.
Ha negatív érzelmeid, gondolataid merülnek fel, nyilvánítsd ki, hogy elengeded őket.
A nagy terheid feloldását érdemes erre a napra időzíteni.
Küldj fényt a Földnek és az emberiségnek!
Képzeld el a Földet egészségesnek, a rajta élő embereket pedig békésnek, szeretettelinek.Lásd a Világbékét ünnepelni!
Tegyél meg mindent, amit szeretnél,10 milliószoros erővel fog hatni!
Ezeken a napokon egy pulzáló ultraviola (UV) sugár keresztezi a Föld útját, amely a 2. univerzumban lévő, magasabb dimenziók egyikéből érkezik. A Föld körülbelül 17 órán keresztül marad ebben a sugárban.

Ez a sugár a szív csakrával rezonál, ragyog és fluoreszkál, a színe pedig kék/bíborvörös. Bár ebben a frekvencia-csoportban is rezeg, felette áll az 1. univerzum (amelybe a Föld is tartozik) színfrekvencia-spektrumának. Azonban lelkünk természete, valamint a 2. univerzum frekvencia-csoportjaiban működő lélekcsoportok miatt a hatás itt is érezhető lesz.

Ez a hatás a következő: minden gondolat és érzelem a tízmilliószorosára növekszik. Igen, minden megsokszorozódik, a tízmilliószorosára.

Minden gondolat, minden érzelem, minden szándék, minden akarat – függetlenül attól, hogy jó, rossz, beteges, pozitív vagy negatív – tízmilliószor erősebb lesz.

Mit jelent ez?

A valóságunkat gondolatainkkal teremtjük meg. Valóságunkat tehát az határozza meg, mire irányítjuk a fókuszunkat, mire összpontosítunk. Minden anyag gondolataink eredményeképpen manifesztálódik. Ez az UV sugár felgyorsítja ezeket a gondolatokat, és gyorsabb ütemben szilárdítja meg őket. Így tízmilliószor gyorsabban jelennek meg az anyagi világban, mint egyébként.

Nagyon fontos, hogy ezen a napon tudatos legyél, mert ez a gyorsulás veszélyes is lehet, ha olyan gondolatokra fókuszálsz, amelyek számodra nem tetsző dolgokról szólnak, hiszen azok is gyorsabban jelennek meg a valóságodban. Ugyanakkor ez az UV sugár ajándékká is válhat, ha úgy döntesz.

Ha negatív érzelmeid, gondolataid merülnek fel, nyilvánítsd ki, hogy elengeded őket.

Te határozod meg gondolataid természetét, de ne feledd: bármire is fókuszálsz, az gyorsabban fog megvalósulni, mint egyébként!

Fontos, hogy csak építő, pozitív gondolatokra összpontosíts ebben az időszakban: a szeretetre, a sikerre, a gyógyulásra, a gazdagságra, a kedvességre, a hálára.

Nem szükséges meditációba merülnöd ezen időszak alatt, bár jó lenne, ha megtehetnéd. A kulcs időszak (időzónáktól függetlenül) a 17:10-es csúcspont! Ha ebben az időszakban lehetőséged van arra, hogy találj egy csendes helyet, akkor telepedj le ott, hogy fókuszálhass.
Gondolataidat összpontosítsd bármire, amire vágysz! Amire a Földnek és az emberiségnek szüksége van, szeretetteljes, pozitív gondolatokat táplálj.
Szólj minél több embernek, hogy ők is tudatosak lehessenek ezen a napon és arra használhassák ezt a kozmikus eseményt, hogy pozitív, jóakaratú gondolatokra fókuszáljanak.
Kicsivel több, mint egymillió emberre van szükség ahhoz, hogy egy olyan változás induljon be az emberiség történetében, ami kiemeli az embereket az elkülönültség és szétdaraboltság állapotából, és elhozza az egyesülés, az egység állapotát.

Ez egy lehetőség arra, hogy visszavegyük, ami jogosan a miénk: a békét és a bőséget a Föld és az emberiség számára.

Ez egy ajándék, válasz az imáinkra, egy úgynevezett életvonal, amely a mi univerzumunkból érkezik.

Hogy mire használjátok, és hogy részt vesztek-e benne vagy sem, az rajtatok áll.

Dharmacsakra napoknak is hívják őket.
A tibeti és a maya kultúrában is megemlítik. Azt mondják, ezeken a napokon egy pulzáló energiasugár érkezik egy másik dimenzióból, ami körbeveszi a Földet.

Ez segíti a Földön a gondolatok, érzelmek, tettek, szándékok és cselekedetek megsokszorozódását!

Sok sikert mindenkinek!

 http://www.gyogyitoharmonia.hu

Úgy kezdődött, hogy az ember egykedvűen ballagott haza az orvostól. Kezeit zsebrevágva, nem nézett se jobbra, se balra,csak maga elé meredt szomorúan. Egyedül volt, nem tartozott senkihez, nem tartozott felelősséggel senki iránt. Ezért vette tudomásul olyan lakonikus nyugalommal a diagnózist: nem gyógyítható. Ne fájt neki semmi,csak rótta az utcákat, a szemerkélő esőben, hideg,alattomos szélben. Épp csak a komfortérzet miatt hajtotta fel a gallérját. Vagy tán csak megszokásból. Hiszen már úgysem számított semmi. Gondolatai sem voltak...már nem. Befordult az ismerős sarkon, gépiesen, megszokott módon. Semmi nem változott reggel óta, amikor elindult.Szürkeség, beton, pocsolyák....ahogy mindig is. Nem mindig volt ilyen. Ó dehogy. Valamikor régen szebb volt számára minden. Voltak érzelmei,boldog napjai, nevetés...béke, nyugalom. Ez már egy ideje a múlté...megfakult, ő meg belefásult. Nem is izgatta magát a kialakult helyzet miatt, hiszen vesztenivalója nem volt már egy ideje. Tudomásul vette az állapotát, küzdeni nem akart, nem volt ereje hozzá. Persze nem dobja el az életét, azért bolond nem volt sosem,de megbékélt valahogy. Ment,lassan,fejét lehajtva, szemben a széllel. Szürke-szürke-szürke. Lépésre-lépés. Hirtelen megállt...valami megbontotta a sötét egyhangúságot. Mivel eddig is a földet bámulta a lába előtt,észre kellett hogy vegye.
A virágot..... Azt a virágot. Ami még reggel nem volt sehol. Hogy is lett volna,hiszen csupa beton minden. Kicsi volt,és napságra. Hihetetlen módon vakított a szürkeség közepén. Meglepődött...nagyon régen nem látott ilyen szépet. Pedig semmi különös,csak egy napságra kis foltocska...egy betonrepedésben. Hogyan? Mióta? Miért? Kérdések sorjáztak a fejében,miközben szinte megbabonázva nézte az árva kis életet. Közben pillanatonként meghökkent saját magán is. Régóta nem érdekelte szinte semmi, és most egyszerre itt áll,és nézi ezt a pici csodát...És kérdések fogalmazódnak meg benne. Furcsa érzés volt...megint érezni. Érdeklődni valami iránt,szépnek látni valamit. Már el is felejtette szinte hogy milyen az. Nem tudott szabadulni. A virág tisztasága, léte, kisugárzása fogva tartotta. Lehajtotta a gallérját, leguggolt a növényke elé...észre sem vette hogy az eső már elállt. Úgy általában semmit nem érzékelt most maga körül. De talán mégis: melegedett. Amit még nem tudott az az, hogy nem az idő,hanem ott bent valami. Kinyújtotta az ujjait,óvatosan megérintette a virág szirmait,nem tudta miért teszi, csak érezte hogy meg kell tennie. Puha volt és meleg. Meglepően szokatlan ez egy virágtól. És ez a melegség lassan felkúszott a férfi kezén. Nem értette mi történik. Egy virág csak,nem is valami ritkaság vagy bódító illatú csoda...és mégis más. Megállította, mozdulatra, gondolatokra kényszerítette...és nem eresztette tovább. Úgy érezte tennie kell valamit, mert a növényke itt menthetetlenül elpusztul, lehet hogy még ma. Nem tudta volna megmagyarázni hogy miért teszi, hogy mit akar, csak vitte valami sosem volt érzés...a virág élni akarása teljesen letaglózta, magával ragadta. Pár lépésre volt csak otthonról, mégis rohant.
Szerszámok, kapkodás...aggódás, türelmetlenség...már arra sem volt ideje, hogy meglepődjön önmagán. Kimelegedett, megcsillant a szeme, arcába új szín költözött. Félt hogy elkésik, pedig a virágnak szüksége van rá! Honnan ez a bolondság? Mit csinálok? Ötlött fel benne egy pillanatra. De már futtában csak. Vitték a lábai, a szíve...azok az érzések amiket már rég eltemetett magában. Lélekszakadva ért vissza az utcára...a virág várta. Kinyílva, ragyogóbban mint valaha. Mintha mosolyogna...gondolta a férfi. És visszamosolygott. Fogta a szerszámait, és óvatosan nagy figyelemmel kiszabadította a növényt a beton fogságából. Az arca elé emelte,és a virág hálásan hozzá hajolt. Felvitte a lakásba,és helyet,meg fészket csinált neki egy régi cserépben,amiben eddig a tollait,ceruzáit tartotta. Holnap veszek egy szebbet,gondolta,de valahogy érezte hogy a virágnak ez egy csöppet sem fontos. Elrendezte a földet,óvatosan beletette a növénykét és helyet csinált az ablakban egy védett helyen. Érje a nap, de a szél ne bántsa...gondosan, óvatosan. Ha már itt volt,rendet csinált. Pedig ki tudja már mikor utoljára. De most kellett, mégsem láthatod ezt nap mint nap....motyogta magában. Széthúzta a függönyt teljesen...beáramlott a fény. A virág felragyogott...ahogy még soha egyetlen virág sem amit eddig a férfi életében látott. Odaszögezte a férfi tekintetét...és ő végtelen nyugalommal és szeretettel nézte a kis növényt. Órákon át. Beszélgettek, szavak, hangok nélkül,csak az érzékek nyelvén. Estére a virág nevet is kapott....Évának nevezte a férfi, mint az első nőt a földön, hiszen legalább akkora jelentőséggel bírt már az életében...mint Éva az emberiség történetében. És valahogy illett is Hozzá. És úgy is érezte hogy Ő az első... Az ember hosszú-hosszú évek óta nyugodtan és pihentetően aludt. Elkerülték a rémei, a fájdalmai. Reggel kipattant a szeme és a virágot kereste a tekintetével...ami nem volt nehéz, hiszen még elalvás előtt abba az irányba fordította az ágyát. Igen!! Ott volt...várta hogyha férfi felkeljen, és addig a reggeli napfényben illegette a szirmait...szerette a napot. A férfi megnyugodott...elmosolyodott és a székhez lépett ahová este a ruháit hajtogatta. Végigkutatta a zsebeit és megtalálta a gyűrött papírt amit még tegnap adtak neki az orvosnál...Kisimítgatta, elolvasta újra..egy név és egy telefonszám...egy új lehetőség, egy komolyabb esély....Felemelte a telefont...tárcsázott.....

 / számomra ismeretlen / 

Maria Loley: A kis betlehemi csillag

A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban nem az ő fénye világított a legerősebben, nem ő volt az Esthajnalcsillag. A Nagy Medve sem ő volt, de még csak a gyeplő sem a Göncölszekér rúdjánál.

Amikor látta, hogy a betlehemi istálló feletti csillag milyen erősen fénylik, ezt gondolta: - Én is szeretnék egyszer így világítani! Egyszer ott állni az istálló felett, ahol a gyermek megszületett! De a Föld nagyon távol volt.

A gyermek a jászolban mégis meghallotta kívánságát. És a sok-sok más csillag között a kis csillagot is meglátta.

Ezután a következő történt: a kis fehér pont lassan kezdett kiválni a Tejútból, és süllyedt mélyebbre, egyre mélyebbre. Ahogy egyre ereszkedett, úgy lett mindig nagyobb és nagyobb. Már olyan nagy lett, mint egy kéz, öt sárga csóvaszerű nyúlvánnyal. Úgy nézett ki, mint egy igazi csillag. És ekkor nagy csöndben leereszkedett egészen az istállóig. Odacsücsült a jászol szélére, de kissé ijedtnek látszott. Mária, aki éppen aludt, csodálkozott, hogy egyszerre mégis milyen világos lett.

- Karácsony van - mondta a gyermek a csillagnak -, kívánhatsz valamit. Tudom, hogy van egy nagy kívánságod.

A kis csillag látta a gyermek arcát, amint éppen rámosolygott.

- Nincs semmi kívánságom - mondta a kis csillag, egyáltalán nem szerénységből. Valóban elfelejtette, amit korábban oly nagyon kívánt magának. - Egyet szeretnék csak - mondta ki végül. - Hadd maradjak itt, a közeledben, ahol téged láthatlak. Mindig melletted szeretnék lenni. Maradhatok?

- Igen - válaszolta a gyermek. - De csak úgy maradhatsz velem, ha elmész. El az emberekhez, akik itt laknak a Földön. S ha elmondod nekik, hogy láttál engem.

- Az emberek nem fogják megérteni az én nyelvemet, s nem fognak hinni nekem - mondta a kis csillag. - És ... hogyan jutok el hozzájuk? Mind a házukban vannak. Az ajtók zárva, s olyan hideg van.

- Épp azért, mert hideg van, neked kell odamenned és felmelegítened őket. Az ajtók? Én magam fogom azokat kinyitni. Én is ott leszek azoknál az embereknél, akikhez te elmész.

A kis csillag hallgatott. Még kisebbnek érezte magát, mint korábban.

Amikor a gyermek látta, hogy a csillag szomorú, rámosolygott:

- Ha rászánod magad, ajándékozok neked valamit. Minthogy öt csillag-ágad van, öt dologgal ajándékozlak meg téged. Ahova elmész, ott mindig világos lesz. Az emberek meg fogják érteni beszédedet. Meg tudod majd érinteni a szívüket. A szomorúakat fel tudod majd vidítani, s végül a békétleneket ki tudod engesztelni.

- Megpróbálom! - mondta a kis csillag. Ahogy indulni készült, érezte, hogy a fényből, amely a gyermeket körülvette, egy kevés ő mellé is szegődött. Egy kevés a melegségből és az örömből s az ő békéjéből.

A istálló fölötti kis csillag továbbra is apró és fénytelen maradt, láthatatlanul vándorolt a Föld fölött. Vitt viszont egy titkot magával, amelyről a többi csillag semmit sem sejtett: rá mosolygott a gyermek, s őt küldte útra. Hitet adott neki, hogy miért, alig tudta felfogni.

Épp hogy elindult, egy kunyhóhoz ért. Egy öregasszonyt talált ott, az asztalra könyökölve. Alig vette észre, olyan sötét volt a házban.

- Jó estét! - köszönt a kis csillag. - Sötét van itt nálad. Bejöhetek?

- Nálam mindig sötét van - mondta az öregasszony. - Még akkor is, ha fényt gyújtok. Vak vagyok. De kerülj beljebb, akárki vagy is.

- Köszönöm - mondta a kis csillag, s leült az asztalhoz az asszony mellé. S amint ott ültek, a csillag elmesélte hosszú útját az égből, s azt, amit Betlehemben átélt. Olyan szépen mesélt, hogy az asszony azt mondta: - Mintha én is látnám a gyermeket a jászolban. De hát én vak vagyok, s a gyermek is messze van. Ha nálam maradsz, akkor világosabb lesz. Maradj nálam, akkor nem leszek annyira egyedül.

- Te már soha többé nem leszel egyedül - mondta a csillag. - A gyermek fénye most már mindig nálad marad! De milyen különös is ez a fény: csak akkor tudod megtartani, ha tovább ajándékozod.

- Értem - mondta az asszony.

Miután elbúcsúztak, az asszony bezárta kunyhója ajtaját, s elindult a mezőkön keresztül. Úgy ment, mint bárki, aki lát. Az úton előtte ott volt a fény. Az a fény, amit a világtalanok is látnak.

A kis csillag boldog volt. Még sok ajándékot kellett szétosztania, s a karácsonyestnek sem volt még vége. De nem ért a dolga végére. Még ma is ott vándorol a Föld fölött. Esténként a csillagos égen meg tudom neked mutatni, hogy valamikor hol volt. De hogy ma hol van, azt nem tudom. Azt viszont tudom, hogy azokhoz mind elmegy, akik kívánnak valamit. Az asszony azt kívánta, hogy csak annyira lásson, hogy útra tudjon kelni. De maga a kis csillag is, ma is még csupán egy kis fehér pont lenne az égen, ha nem lett volna egy nagy-nagy kívánsága.

/Ford.: Szende Ákos/

November 11. - A Teljesség kapuja kinyílik.

Az isteni energiák, a Teljesség Fényerői áradnak le. Tudatosodást ébresztő fények érkeznek, amiből mindenki azt képes majd befogadni, amire készen áll.
Hatalmas erők és segítő fények áradnak, melyek a Föld és az emberiség javát hivatottak szolgálni. Ma egy olyan dimenzionális Fénykapu nyílik, melyen át az isteni Tudat magasan rezgő Fényenergiái áradnak le. Ezek a tudatosság kódok mindenkit és mindent átjárnak, minden energiarendszert megtalálnak. Ahová képesek akadálytalanul beáramlani, ott mindent eltöltenek és gyógyítanak. A fénnyel a felemelkedést és változást segítő erők aktiváló energiái érkeznek.
A Tudatosság kódok erőt és megértést is hoznak magukkal. Szellemi fényű energiarendszerek nyílnak a térben. A kapun keresztül feltöltődik a krisztusi gyémánthaló mindazokkal a rezgésekkel, melyek az emelkedés következő fázisának isteni kódjait tartalmazzák egyéni és kollektív szinteken.
Ezek az erők fokozatos leáramlásban érkeznek a földre és az emberi energiarendszerbe is, majd a befogadáshoz mérten belekötődnek. Éppen ezért a nyitott és befogadó hozzáállás most (is) előnyt jelent.
Az a fénypiramis, ami a fej energetikai terében alakult ki, most elkezd forogni. Ez a forgás egy kristályteret alkot az agyi területen. Ez horgonyozza le az isteni tudatosság energiáit bennünk.Tudatosítsuk, hogy elfogadjuk az isteni fények munkáját bennünk.
A mai leáradó és segítő erő lehetőség azoknak is, akik még szunnyadnak. Ez az energia finoman felrázza őket.
Az úton járóknak megerősítések érkeznek a fénnyel, a belső megelégedettség és bizonyosság útján. Felsőbb Énünk szellemi segítőket küld hozzánk, hogy ezek az energiák mindenképpen bekötődjenek.
Ma olyan hatalmas erők áradnak a földre, melyek mindenkinek érezhetőek. A dimenzió fénytengelye, mely az isteni Napközponton át tart a Teremtés központi terébe, most újra átáll. 3 fokot emelkedne alapból, de a most megtámogató fények hatására 3x3-at halad, azaz 9 fokot mozdul az emelkedés irányába. Az egész univerzális tengely egy magasabb síkra emeli a Föld dimenzióját. A Foton öv energiái éppen ezért koncentráltabban érezhetőek, így az energiaszint is megemelkedik ezen a napon a fénykapu és a tengelymozgás hatására. 33% energiaemelkedés történik minden rendszerben. Aki be tudja fogadni és képes beépíteni, annak hamarabb harmonizálódik és áll be az új rendszer. Aki ellenáll, az fizikailag nem érzi majd jól magát és benne energia kisülések lehetnek, szikrázik a szeme, cseng a füle, elsötétül a látása. Ezért fontos az energiarendszer átjárhatósága.De mindenki érezhet, tapasztalhat időkiesést.
Szólítsd meg lelked és szellemed az együttműködésre, hogy minden kapu benned, amire szükség van a befogadáshoz, kapcsolódáshoz nyitott legyen benned.

Forrás:  http://www.kristalycsakra.eoldal.hu/cikkek/aktualis-valtozasok/2011...

Egy Jó barátnak....

Sötétség borult a tájra, éji sötét. A madarak elcsendesedtek,
a rókák bebújtak odúikba, még a fűben mászó csiga is nappali
álomra készülödve házába húzódott. Csend volt, néma csend.
Egy halál, s egy új élet örömének csendje. A Hold eltakarta
a Napot. A Nap egy hatalmas gyémántokkal körbedíszített
királyi fejékhez vált hasonlatossá, melynek tiszteletére
néhány csillag is éjszakai ruhájába öltözött. Az emberek
csodálták az égi királyság megannyi színben pompázó udvarának
lenyűgöző látványát. Az emberi szívek már készülődtek az
újjászülető Nap fogadására, majd a percek múlásával a várakozás
örömét a megdöbbenés, s a rettegés érzése váltotta fel.
A Nap - bár a Hold tovasiklott - erőtlenül, betegen köszöntötte
a várakozókat. Olyan sápadt volt, mint az életet, meleget,
fényt adó Nappal királya által ezüstszínű ruhába öltöztetett
éjszaka hercege, a Hold.
Valami elromlott...
Mindenki érezte, hogy szörnyű dolog fog bekövetkezni hamarosan,
mert az éltető napsugarak fakó, gyenge fénye lehülést, s a Föld
élővilágának pusztulását okozza. Reménytelenné vált minden,
mert a jövö gyászruhát öltött. Csak ma volt, mert a holnap már
nem létezett...
Az emberiség - mielőtt még nyomtalanul eltűnt volna a galaktikus
temetőben - ráébredt törékenységére. Megállt az élet, leállt a
közlekedés, bezártak az üzletek, a szórakozóhelyek, elnémultak
a rádiók, megszaporodtak a betörések, a fosztogatások és a
gyilkosságok. A káosz uralkodott a bolygón. Mindenki még
utoljára boldog akart lenni, s mindazon vágyakat kiélni,
melyeket boldogsághoz vezetőnek hittek. De csak keserűség volt
mindenhol, reménytelen keserűség, s a pillanatnyi boldogságot
- melyet a vágyak kiteljesedése okozott - az üresség, a hiány
sóvárgása követte. Sokan inkább az elmúlást választották, mert
a lelket emésztő érzés elviselhetetlen fájdalmat, sebet okozott,
de néhány emberben felvillant a remény sugara, mint a messzi
távolban egy gyertya fényt adó lángja a sötét, rideg éjszakában.
Megtört a lelki éj kínzó sötétsége, s a magány királyának
reményt pusztító szilárd uralma.
Néhány lélek egymásra talált...
Talán olyan érzés töltötte el a boldogság örömében Társakat,
mint a folyó vízcseppjeit, amikor a tenger szerető, mindent
magába fogadó hullámaival ölelkeznek. Ez az együttes öröm,
boldogság erőt sugárzott, s az eggyé válás felé vonzotta Őket.
Két lélek gyengéden megérintette egymást, ahogy az anya,
mikor gyermekét először szorítja magához óvó, féltő, örömteli
szeretettel az első közös pillanat csodájának részeseként.
A két ember teste és lelke összerezzent a szeretet és az
üresség fájdalmának érzésétől. Mindketten sírtak örömükben,
mert megérinthették egymást, s sírtak bánatukban, mert oly
messze voltak idáig egymástól az egyedüllét szeretet után
sóvárgó, de szeretetet elfojtó keserű, rothadó mocsarában.
Nem volt jövő, múlt számukra, az örök jelen mindent szelíden,
mégis határozottan megváltoztató érzése töltötte be tudatukat,
s szívüket.
Pedig csak egy érintés volt...
Mint két vízcsepp, mikor egymásba fordul, vagy az anya, s az
apa egy-egy sejtje ölelkezik, úgy jött létre egy harmadik lény
az érintés utáni lassú lelki egyé válásból. A két ember számára
megszűnt a "Te", s az "én", mert "Mi" lett belőlük. Zokogtak az
örömtől, s a bánattól...
Néhány pillanat múlva a boldog-szomorú érzés elcsendesedett,
ahogy a gitár húrjának hangja is elhalkul, ha nem pengetik tovább.
Nyugalom töltötte el a közös szívet. Minden a helyére került,
s a béke csendes, nyugodt erőt sugárzott, mint egy apró, távoli
csillag fénye az éjszakai égbolton.
Majd jött a harmadik, negyedik, ötödik ember is, hogy Társ
legyen egy új világban, s a Lélek ráébredt tudatára. Megérezte,
ha a sok szigetből egy nagy kontinenssé egyesül, megtörheti az
óceán uralmát...
Lelkek olvadtak eggyé, adták oda legbelső titkukat, vágyaikat,
álmaikat, gondolataikat, érzéseiket az Egynek, s megkapták Tőle
ugyanezt az ajándékot. Mindenki változott pillanatról-pillanatra,
ahogy a sok test mást-mást tapasztalt, de az érzés közös volt,
s kavargott, mint örvény a sebes sodrú folyóban.
A Lélek erősödött.
Már látta a múltat, a jövőt, s tette a jelent. Közeledett a
határhoz, melynél a tegnap, a ma, s a holnap örök mává változik.
Csak egy lélek hiányzott még, aki - ugyan ebben a világban élt -
egy másik világot hozott létre Önmagában. Egy rejtett, titkos,
gondolat- és érzésvilágot, melyet nem osztott meg senkivel.
Talán félt a csalódástól, hogy másnak nem kell, mást nem érdekli
az, ami Őt azzá teszi, aki volt. Elrejtett hát minden kincset,
a hatalmas szeretetet, mely Benne lakozott...
Szomorú és magányos volt, társak, barátok nélkül lélekben
egyedül élt bezárkózva saját világába, talán már a Kapu kulcsát
is elrejtve Önmaga elől. Megismerhetetlenné tette Önmagát saját
maga számára is, hogy megvédje belső világát a külső, közös,
emberi világgal való szembenézés csapásától, de az mégis
fájdalmas sebeket okozott...
A Lélek szerette Őt, s szeretetét megmutatta Neki, de Ő nem
látta, nem érezte, nem akarta meglátni, megérezni...
Szomorúság töltötte el a sok-sok testet és az Egy, a közös
lelket, a távolság szomorúsága, mert hiába próbálkozott
megismerni, befogadni a parányi, mégis nagyon fontos lelket,
Ő nem engedte ezt.
Úgy tűnt felesleges volt minden tett, mert a múlt, jelen, jövő
nem olvadhatott eggyé...
A Lélek ereje kevés volt hozzá...
Lehűlt a levegő, az emberiség kezdte felélni energiatartalékait.
Már arra sem volt sokszor lehetőség, hogy néhányan kimenjenek a
fűtött helységekből a hideg, rideg utcákra.
A Lélek - mivel mást nem tehetett - szabadon engedte magányos
Társát, s minden csendben megváltozott...
Meglátták egymást...
A közös Lélek rádöbbent, a távolságot Ő maga tartotta azzal,
hogy nem szabadon szerette Jó barátját, Társát, hanem várta Tőle
az eggyé válást...
Az elvárás - mely megöli a szabad szeretetet, eltiporja a
megismerést - szertefoszlott, ahogy a reggeli köd is feloldódik
a friss, játékos napsugarak életet fakasztó vidám táncára.
A két lélek, az apró és a közös, néma Társak lettek a jelenben.
Nem érintették meg egymást, nem váltak eggyé, mégis minden más
lett, mert különös szövetséget kötöttek, a kölcsönös tisztelet
és szeretet szabad, laza szövetségét, mely elég erőt sugárzott
ahhoz, hogy a múlt, a jelen vagy a jövő tükrében megjelenő
valóság megváltozzon...
A Léleknek el kellett döntenie, mely irányba fordítja a
hatalmat, amely az eggyé válás és a szövetség erejéből
származott, s szíve szerint választott. Mindazok kezébe adta
hatalmát, akiktől az származott. Mindennek és mindenkinek...
Csak egy varázsige hangzott el: "Azt kívánom Neked Világ, amit
Te kívánsz Önmagadnak!"
Az emberi szívek már készülődtek az újjászülető Nap fogadására,
s ahogy a Hold tovasiklott, örömkiáltások és taps köszöntötte
a nappali éj utáni első napsugarat...
Szeretettel gondolok Rád Jó barát, s bár nem engedted, hogy
megismerhesselek, nem osztottad meg velem gondolataid, érzéseid,
mégis örömmel tölt el az a néhány pillanat az élet
örökkévalóságában, amelyet Veled tölthettem. Eleinte szomorú
voltam, hogy idegen vagyok Számodra, akiben nem lehet megbízni,
aki - ha elmondod féltett titkaid, megosztod a csak Önmagad
számára létező világod - kinevet, majd a szeretet töltötte el
szívemet, s váltotta fel a megismerni, megérezni akarást.
Szabad vagy, légy olyan, amilyen lenni szeretnél!
Idegenként, távoliként is szeretlek, mint egyetlent, mint a kis
virágot, mely egyedül létezik egy másik valóságban.
Talán észrevetted, megérezted, melyik volt az a pillanat,
melyben feladtam a próbálkozást, s elfogadtam, hogy
észrevétlenül, csendben lehetek csak Társad. Úgy érzem ezzel
megkaptam Tőled azt a talán Számodra ismeretlen, felfoghatatlan
ajándékot, amelyre vágytam.
Köszönöm!
Sok minden megváltozott bennem Általad, s mégis valahogy minden
ugyanaz...
Megismertelek, érezlek, érzem szomorúságod, magányod, érzem a
szeretetet, mely Benned szunnyad egy figyelmes, szerető Társra
várva, akinek segítségével felszabadíthatod, mások számára is
elérhetővé teheted, s érzem a sebet, melyet a világ által
okoztál Önmagadnak, hiába rejtegetted előlem ezeket...
Szerettem volna mindezt elmondani Neked élőszóban, s ennél
sokkal többet is, de - talán tudatlanul - nem hagytad...
Szerettem volna, ha megérted, megérzed, fontos vagy számomra,
talán sokkal fontosabb, mint azok, akik megosztják Önmagukat
velem...
Mert egyedül vagy...
Sírt a lelkem... Nagyon... S ha elmondhattam volna gondolataim,
érzéseim úgy, hogy érzem figyelsz rám, akkor testem is sírt
volna...
Talán többet nem találkozunk, nem beszélgetünk...
Isten áldjon Jó barát!
Minden erőmmel, minden szeretetemmel azt kívánom Neked, amit
Te kívánsz Önmagadnak!

/ Számomra ismeretlen /