Katkat blogja
H.Kohut Katalin: A sárkány
- Béééla! Kérlek ne ülj a tévé előtt a valóságshowt nézve, mert tudod, hogy nemsokára jön anyuka és ő ki nem állhatja a mai tévé adásokat!
- Vilma, nem fogok a sárkány kedvéért a konyhában mosogatni!
- Nem szükséges mutatni, hogy segítesz a házi munkában. Jól tudja anyuka, hogy mióta összeházasodtunk, minden rám hárul egyedül. Egyébként is, miért nevezed sárkánynak?
- Mert jön, mint a forgószél, aztán tüzet okád, mint a vulkán és közben tombol, mint a vihar.
- Haragszik rád a menyegző óta, amikor berúgtatok a barátaiddal és anyós vicceket kezdtetek mesélni.
- Mi bajod az anyós viccekkel?
- Nem is ismerted őt, soha nem voltál kíváncsi arra, hogy milyen ember igazából, egyből ellenkezéssel indítottad a kapcsolatot. Ősi szokás a magyaroknál az anyósok csúfolása, te ebből a tradícióból nem vagy képes kilábalni.
- Ismerem, tudom, hogy az anyád és elmondása szerint az egész életét rád áldozta. Áldozat ezek szerint.
- Nem áldozat a gyereknevelés, nem ezért szokta emlegetni a régi szép időket, hanem nosztalgiából.
- Nosztalgia? Szívesen gondol vissza arra, hogy valamikor őt is lehetett szeretni.
- Most is szeretjük, Béla!
- Te lehet, én nem! Valahogy nem sikerült a szívembe lopni magát.
- Mert ellenkezel vele egyfolytában! Most is itt ülsz a tévé előtt, pedig tudod, hogy az értéktelen műsorokról megvan a véleménye.
- Engem pedig érdekel, hogyan beszélnek egymással a villa lakók, meg a szerelmük is.
- Az nem szerelem, hanem szex, Béla! Eltanulsz minden rosszat, aztán csodálkozol rajta, hogy senkit sem tudsz szeretni!
- Szóval én Vilma befolyásolható vagyok?
- Nemcsak te, hanem mindenki, aki sokat bámulja ezeket a műsorokat, természetessé válik előbb-utóbb a bemutatott viselkedés.
- Engem nem változtat meg semmi, amit nézek.
- Biztos vagy benne, Béla? A múltkor a pornó csatornát nézted és éjszaka nem hagytál aludni, különleges és undorító kívánságaid lettek.
- Miért undorító az, ami egy házaspár között a hálószobában zajlik?
- Ne ecseteljem Béla a szexuális elferdülésedet. Mondtam neked, ez már nem szerelem. Aki szereti a feleségét, tiszteli az érzelmeit és a testét is.
- Miért beszélsz magas lóról, azt hiszed, nem tudom, mi a szerelem?
- Nem azért mondom, de soha sem tudtad. Megtetszettem neked, mert szép voltam és mindenki nekem akart udvarolni. Azóta is csak olyankor vagy büszke rám, amikor megjelenünk közösen valahol. Csak egy tárgy vagyok neked, Béla!
- Nem értem, miért baj az, hogy szeretem mutatni azt, amim van.
- Nem vagyok a tiéd, Béla! Saját önálló személyiségem van, melyet a szívem irányít, amit te soha nem voltál képes megismerni. Látszat ember vagy!
- Nem értem e szót, Vilma! Ezek szerint érzelmi hiányérzet gyötör a házasságunk óta?
- Pontosan így van! Nem érzem a hűséget és a bizalmat, aminek egy házaspárt kellene összekötnie. Félre ne értsd, tudom, hogy nem csalsz meg soha, mert így, hogy készen kapsz mindent a hálószobában is, neked kényelmesebb.
- Minden férj a világon ilyen, Vilma, erről szól a házasság.
- Az ingyen szexről, Béla?
- Nem szex, hanem házasélet.
- Én úgy érzem magam közben, mint a szexis York szereplője, bár nekik minden természetes, így is vezetik be szerte a világon a köztudatba a testiséget.
- A testedet is szeretem, Vilma!
- Csak azt szereted, éppen erről beszélek Béla! Úgy érzem magam melletted, mintha én egy nemi szerv lennék csak. Nekem van arcom, személyiségem Béla, azt még soha nem vetted észre?
- Dehogynem, egyfolytában az arcodat figyelem. Most éppen sárkánnyá váltál, mint az anyád. Mától ketten fogtok kritizálni engem egy hónapig. Jó, hogy itt vagyok a szemetek előtt!
- Nem előttünk vagy, hanem a tévé előtt. Látod, az anyukával egyidős asszonyok csak bambán ülnek a sorozatok előtt, hagyják magukat sodortatni a régi történelem által megírt történetekkel és senki sem mondja el az igazságot.
- Milyen igazsága van a szappanáriáknak?
- Tisztul általuk minden nép, ezért neveztem el szappantisztítóknak a sorozatokat. Mosakodnak.
- Nem értem, Vilma, mit akarsz ezzel mondani? Kifejezhetnéd világosabban magadat!
- A sorozatok egy forintos időben kezdődtek új országrészek emelkedésével, ezért gyűjtöttek pénzt Isaorának is annak idején. A szappan mosakodást jelent.
- Még mindig nem értem, Vilma, te is tudat módosításon mentél keresztül?
- Az én tudatomat nem lehet befolyásolni, Béla! Bezzeg a tiedet...!
- Nem vagyok rosszabb más férfinál, nem értem, miért kötözködöl. Rajtam kívül a világon több milliónyian nézzük ezeket a műsorokat..
- Ezért ilyen értéktelen az élet és minden érzelem.
- Szóval én értéktelen vagyok?
- Ne folyjunk bele az értékeidbe, aminek a személyiségedből és az erkölcsödből kellenen állnia, mert akkor összevesznénk, mire anyuka megérkezik!
- Szóval szerelemre vágysz?
- Szeretetre, Béla! Ha szeretnél, akkor most segítenél nekem a házi munkában. A kölcsönös tisztelet része a jó munkamegosztás. Belülről kellene késztetést érezned arra, hogy felelősséged van, neked kellene jó példával elöl járnod mindenben a gyerekek előtt is.
- Szóval én mindenben rossz vagyok?
- Nem vagy a gyerekek eszménye, az biztos. Attól tartok, hogy Ilonám rosszul fog választani magának férjet csupán azért, mert nincsen apa eszménye.
- Jön már a sárkány. Csengettek!
- Szegény anyuka! Mindig mondogatta, hogy ő a vőjével tegeződni akar majd és azt szeretné, ha a keresztnevén szólítaná és nem anyósnak.
- Szóval én maradi vagyok, Vilma?
- Nem maradi, hanem sötét és gonosz. Elestél a világosi harcban és alul maradtál, örök győzelmet ül a sötétség a fejedben.
- Jól van, igazság hívője, menj, öleld meg a sárkányt, aztán kezdhettek engem szapulni! Veszek mindkettőtöknek egy-egy sárkányfát ajándékba.
- Reménytelen minden elvesztegetett érv és szó. Behúztad a függönyt élettered előtt, Béla. Többé nem vitatkozom veled.
2015. április 25.
Váróterem
Kohut Katalin: Váróterem
„Én nem hiszek a jelenben... Ebben a rohanásban értelmét vesztette a jelen fogalma. (...) Itt csakis jövő van, amitől rettegünk. Mire lecsap ránk, már a következő pillanat gondolatától borzongunk. Talán ennek a félelemnek a vibrálása, maga a lüktető tudat, hogy élünk, az a jelen. „
Gerlóczy Márton: Váróterem
Itt van a jelen, a sűrű kintről áradó átható sötétséggel, a vibrálva pulzáló neoncsövekkel, melyek hatására néha a szemideg is erősen lüktet, ha hosszabb ideig kénytelen az ember várakozni a váróteremben. Későre jár, az éjféli vonatig még két óra van. Már behúzódtak a hajléktalanok, ruhájukból és testszagukból a bűz betölti a hatalmas termet. Kezeikben boros üveg, néha kisétálnak elszívni egy töltött cigarettát. Nagyon ügyesen megy nekik a töltés művelete, mintha erre születtek volna. Szakszerűen előveszik a dohánypapírt, beletöltik a dohányt és összetekerik nyáluk segítségével.
Az egyik sarokban hazautazó diákok osztják meg egymással heti élményeiket, tőmondatokban, érthetetlen nyelven, ami most éppen a divat. A hallgatóság megértő velük szemben, ők is átestek hasonló időszakon, de akkor régen a nyelvi játékok voltak divatban, meg a titkos, tükör írás. Szinte érthetetlen, hogy ezek a gyerekek naponta esszéket, novellákat írnak, hogy is lehet váltani egyik stílusból hirtelen a másikba? Mintha kétlaki életet élnének.
Az idős házaspár középen elterülve jóízűen lakmározik az általuk hozott finomságokból. Terjeng az éterben a füstölt kolbász és szalonna illata, s hozzá rántott hús, fasírt is dukál.
Nem ébred fel az ételszagra sem az arcát újságpapírral lefedő kalapos úriember. Nem akarta biztosan, hogy alvás közben lássák az arcát. Igen, az alvás magánügy, nem tartozik másra, hogy közben milyen arcot vág az ember, hogyan tartja a száját, s lehet, hogy esetleg hangosan szuszog, vagy horkol is. Így csak egy emberi alakot látnak fekete kabátban személyiség, arc nélkül, beazonosíthatatlanul.
A kályha mellé húzódva összehúzott lajbival felsőtestén, szakadt alsóneműben ül a koldus. Nem gondolkozik ő semmiről, üres tekintete elárulja, egyetlen életcélja a napi betevő megszerzése. Most csorog a nyála az ételek illatától és gondolatban részt vesz a falatozásban. Már egy napja, hogy utoljára kapott az egyik segítő szervezettől zsíros kenyeret és forró teát. Családja nem is tudja, mennyire mélyre süllyedt az egykori családfő, az apa, akinek minden gondolata a gyerekei jólléte és taníttatása körül forgott. Megrántja a vállát, neki már minden mindegy. Egyetlen vágya az, hogy egyszer bevégezze a földi életet, s nem hagy maga után semmit, csak az utódait.
Az ajtó mellett egy világos öltönyös férfi könyököl a padon széttett lábakkal és kéjtől vigyorgó ábrázattal. Matróztisztként szolgál az egyik hajóján az óceánnak. Felvitte az Isten a dolgát egyeseknek, azok keresik a sok pénzt, akik nem érdemesek rá. Feje tetejére állították az egész világot, senki sem ott van, ahol kéne lennie.
A jobb oldali sarokban alpári szavak női szájakból dőlnek kifelé, akár a vizelet az elromlott toalettből. Ki kellene mosni a szájukat, hihetetlen, hogy ezek szoktak fogat is mosni! Éppen azt beszélik ketten, melyik kuncsaftjuk mennyit tarhált nekik, s mit kellett érte tenniük.
Bal oldalon középen meghúzódva saját aurája védelmében ül egy fiatal teremtés. Komoly ábrázata megálljt parancsol mindenkinek, mintha azt közölné, nem akarok senkivel sem szóba elegyedni. Rózsaszín kosztümjében üde látvány ebben a sötét világban. Látszik arcán a gondolat. Éppen az suhan át rajta, hogy ez a tömegközlekedés kész kálvária, s talán ezt is azért találták ki, hogy bosszúságára legyenek az embereknek. Irigység a szép arcot nem csúfítja, inkább fájdalommal gondol arra, hogy mennyire jó annak, akinek autója van, pillanatok alatt odaér a célállomásra.
A jelen uralkodik a társaságon, s elgondolkozik az ember azon, vajon kinek mit hoz a holnap? Egy bizonyos, a végállomás, nem tudni, hogyan, milyen távolságban, de biztos az, hogy a következő élet-fejezetet ugyanazon a vonaton fogják elérni, életükből egy rövid időt egymással kénytelenek eltölteni.
A matróztiszt undorodva tekint a kokottokra, s odaül szemtelenül a finom teremtés mellé, megszólítja. A nő ellenáll, visszapattintja a szóáradatot a küldője felé, mint egy pingpong labdát. Ekkor az ürge magabiztosan feláll, kimegy a teremből, majd visszajön egy pezsgővel és két pohárral. Ellentmondást nem tűrően ráerőlteti a nőre a pohár pezsgőt, egyszerűen beleteszi a kezébe. Ismeretlen lény, gondolja a nő a váratlanság hatása alatt. Még eddig senki sem tolakodott be saját kis birodalmába, melynek védettségében él. Megkóstolva a pezsgőt nem tartja annyira rossznak, de mivel alkoholt soha nem fogyaszt, nem számol annak bódító hatásával. A második pohár után már hajlandó beszélgetni is. A férfi ekkor már melléül és elhívja magával a szállodájába. A könnyű nőkhöz szokott matróztiszt lerombolja a kőszobor akadályt és együtt mennek tovább a sorsvonaton a jövőbe, melynek józan ítéletétől és történéseitől előre fél és borzong az ember.
2015. március 9.
Ember szeretet
"Én nem kívánom senkitől, hogy csudás dolgot tegyen,
de joggal kívánom mindenkitől, hogy mindig ember legyen." Ady Endre
Úgy érzem, szükséges az ember szeretetet, a világ csodálatát elválasztani két ember szerelmétől.
Az ember szeretet már a régebbi korokban is annyira ritka volt, hogy a nagy művészek szenvedtek a hiányában, s ha néha összetalálkoztak egy emberrel, örömmel üdvözölték egymást, csodálva a másik lényegét.
Hatalmas érzelmeket képes a szeretet megmozgatni, az, aki szerelmes a világba, az szerelmes az emberekbe is.
A szeretethez vezető út a bizalom megelőlegezésével kezdődik, akit tisztelünk emberi mivoltában és felnézünk rá, az már kiérdemelte azt a bizalmat, ami az emberi kapcsolat kiteljesedésének feltétele. Általában egyetlen csalódás lerombolja az emberségbe vetett hitet, s ilyenkor rájövünk, többet előlegeztünk meg neki, mint amit megérdemelt, mert általában az ember a belső elvárásait, vágyait sugározza jártában-keltében, azzal a várakozással ápolja a kapcsolatait, hogy valamelyikből igazi barátság lehet.
Mindig emberként élni, embernek maradni a könyörtelenségben, kegyetlen, hazug világban is, nagyon nehéz, de úgy gondolom, az emberség nem kor függvénye, még akkor sem, ha egy nagy tömegben egyedül él, egyre reménytelenebbül és kiszolgáltatottabban, biztos, hogy valahol a világon van hozzá hasonló, aki ugyanúgy szenved a körülmények miatt.
Az emberré válást tanulni is lehet, sokan vélik felfedezni ezeket az utakat követendő eszmékben, megtanulják tökéletesíteni önmagukat. Elismerésre méltó az, ha valaki rájön arra, hogy csiszolásra szükséges, jellemét építenie kell.
Amikor az emberséggel találkozik az ember, először rácsodálkozik, tiszteli mindenkinél, mindennél jobban, majd észrevétlenül szívébe lopja magát az ember szeretet, részévé válik, hiánya nagy űrt hagy maga után, mely pótolhatatlanná válik.
Az ember szeretet kialakulásának első lépcsőfoka tehát a tisztelet, majd a nemes tulajdonságok megismerése, felismerése az emberségnek, mely nélkül a földön élni lehetetlen. A szívek kutatói keresik az embert minden korban, ők azok, akik nyomot hagynak maguk után, akiknek a szava maga a törvény, az igazság, akik soha nem okoznak csalódást.
Az ember szeretet nem egyenlő a testi szerelemmel, mert a szerelem nő és férfi ölelkezés kívánságát rejti magában. Az ember szeretet a lelket és szívet ismeri el, a bensőt csodálja és ez a csodálat elvezet addig a felismerésig, hogy nem vagyunk magunkra utalva a világon, van, akire minden időben számíthatunk, s ez kölcsönös. Bizalmunk soha nem múlhat el, az emberség felette áll minden törvénynek, amit a világ hozott a törvénytaposók ellen, szívébe írt emberiességi törvényekkel rendelkezik.
A szerelmes ember is hasonló csodálatot érez a másik fele iránt, csodálata nem ér véget, boldog szárnyalásban töltik el egymás mellett az életüket. Az ember szeretet viszont annyira hatalmas nagy tisztelettel bír az ember és a világ, a természet iránt, hogy legszívesebben magához ölelné és ha tehetné, rácsodálkozna minden tájára, virágára, állatára, a tökéletességére a természetnek.
Jogos az elvárásunk az emberiséggel szemben, amikor emberek képviseletét képzeljük el, amikor azt kívánjuk, hogy az emberjogi szervezeteket is tiszteletre méltó emberek képviseljék.
Ember szeretetről beszélni könnyű, de igazi csodálat és tisztelet nem rejlik a szavak és tettek mögött, csak nagyon ritkán. A nemes tulajdonságok képviselői csak ritkán lebbentik fel igazi arcukat a külvilág előtt.
A rengeteg csalódás, ami egy embert ér életében, az emberség hiánya miatt keletkezik. Érdekes módon, amikor ismerkedünk valakivel, már megállít benne az a rossz tulajdonság, ami később felnagyítódva a bizalom leomlásához vezet, felismerjük, s mégsem teszünk semmit ellene, hagyjuk, hogy szívünket elárassza az ember szeretet, megengedjük, hogy szívünk megsebesedjen visszavonhatatlanul, mert a hegeket csak szeretet tudja begyógyítani, s újabb emberi szeretethez a bizalmat már nehezen előlegezzük meg.
Mindenki tisztában van azzal, hogy egyetlen mosoly is csodára képes, már másképpen látjuk aznap a világot, észrevesszük a többi ember arcán is az örömöt, a szomorúságot, s mi is tovább adjuk a kapott mosolyt többi embertársunknak. Ha egyetlen „jótékonyság” ilyen hatalommal bír, el lehet képzelni, mit jelent egy ember szívére való rácsodálkozás, az ember szeretet.
A költők is keresik a tökéletest, múzsát találnak ki erre a célra, aki megközelíti azt az eszményt, amelyet a szíve joggal várna a világtól egyetlen kincsének. A múzsát nem lehet megérinteni, nem lehet lealacsonyítani, a múzsa felette áll a többi asszonynak, vagy férfinek. A múzsa a vágyunkat testesíti meg, ki milyen szívvel rendelkezik, olyan múzsát képzel el magának. Nem lehet a múzsát lehozni a földre, vele együtt élni, elvárni tőle, hogy megváltoztassa számunkra a világot, amit mi nem érhetünk el, megtegye helyettünk. A múzsát nem lehet megalázni, kifosztani, tönkre tenni még gondolatban sem. A szerelem iránta tiszta és örök lángolás.
Az ember szeretet is tiszta és önzetlen, nem vár szeretetéért mást, csak tiszteletet és barátságosságot. A szeretet a földről soha el nem múlhat, a szeretet az egyetlen, ami nélkül élni lehetetlen.
2013. október 26.
Gyászolok
Tegnap befejeződött életem talán legszebbnek hitt szakasza. Még soha nem bíztam meg senkiben, egyedül őbenne. Lassan alakult ki a feltétlen elfogadás, évek kellettek a ragaszkodáshoz, hogy azt érezzem, nem tudok élni nélküle. Először három éve már akkor csalódtam, amikor megmondták, hogy nem tud helyesen írni. Nehezen, de túltettem magam rajta, mivel én is éppen akkor tanultam, bár én a kommunikációs összeomlásom miatt. Hálás voltam nagyon, mert titokban leplezhettem a velem történteket, melyekről egyik blogomban rákényszerülten nyíltan beszéltem. Ez volt az oka a tegnapi profil törlésemnek az összes anyagommal, cikkekkel, filmajánlókkal, receptekkel, mesékkel, novellákkal, fordításokkal, versekkel. Mindvégig értéktelennek gondoltam magam, ezt egy éve különösen az egyik tag folyamatosan rám kiabálta. Nem értettem, miért tűrik el a mást megalázó személyt, akit már mindenhonnan kitiltottak. Arra a megállapításra jutottam, hogy értékesebbnek gondolják tőlem, hiába tettem le bármit az asztalra, én voltam az egyedüli alárendelt. Ezért választottam saját mottómat a blog mottójának: Szeretetet és tiszteletet nem lehet utólag átadni, mint egy szál virágot.
Nem készülök a halálra, mert én nem kellek a halálnak, csak az idő és az állapotom elkeserít. Egyedül elsőként életemben ő tisztelt és én évekig abban ringattam magam, hogy valamennyire szeret is, kicsit jobban, mint másokat. Tévedtem, fontosabb a tehetsége miatt az engem megalázó és az oldalt kisajátító. Vége. Csak ülök üres tekintettel évekig felépített munkám megszüntetése fölött könnybe lábadt szemekkel, mint aki állandóan arra vár, hogy vele csak rossz történhet, őt csak megalázni és bántani lehet, ez mindenkinek engedélyezett. 1992-ben azt az asztrológiai elemzést készítették, hogy az alárendelt helyzetből kell felemelkedni. Hol vagyok már tőle? Húsz év értelmetlen és ok nélküli végtelenségig elhúzott szenvedés minden nőiesség elvételével. Hol keressek újabb bizalmat, olyan barátot, akivel mindent megbeszélhetek, akivel őszinte lehetek? Gyászom hatalmas, mely őszinteségem miatt következett be. Nem tudok viselkedni szerinte, elhatárolódnak tőlem. A leplezésem mindössze két éve történik és örültem, hogy végre összeraktam életem kockáit. Lépni kell tovább nélküle és kirabolt kincstárral, életművel. Nem kapaszkodom többé senkibe annyira, hogy menekülni kelljen tőlem. Meg kell állnom a lábamon szeretet és tisztelet, bizalom nélkül a jövőben, ugyanúgy, mint régen.