Katkat blogja

A bűn a világra jött, melyek közül a leghitványabb a gyilkosság. Ezt elméletben csak vérrel lehet lemosni. A jellemben megmutatkozik már kisgyermek korban mindenféle hajlam, mely később vérontás elkövetésébe torkolhat. Ilyen állandóan kínzó érzettel járó rossz tulajdonság az irigység, mely Káint is motiválta tette elkövetésekor. (1 Móz 1-11).

Az irigység akkor kezdte marni a földművelő Káin lelkét, amikor öccse, Ábel, mint juhok jámbor pásztora áldozatára kedvesebben tekintett az Isten. A bűn felismerése, a lelkiismeret-furdalás, amikor az ember valamit nem helyesen mond, vagy rosszat cselekszik, csak a tiszta lényeknél található.

Ábel makulátlanul, hiba nélkül állott Istene előtt, ennek ellenére szülei, mint gonosz és jó tudói bűnei miatt önvizsgálatában arra a következtetésre jutott, hogy igen, ő bűnös, hiszen bűnből született. A tiltott gyümölcs megkóstolása az élet fájáról az őskígyó javaslata szerint a halálba taszította az első teremtett embereket. A Sátán képviseli létezése óta a Földön a gonoszt, s ennek következményét, a halált. Felmerül az a kérdés is, vajon igazságos volt-é Istentől, hogy az élet fáját Édenbe helyezte, hiszen bármikor megkóstolhatták népei, különösen azért, mert erre fel is hívta a figyelmüket, s annak ellenére, hogy nem ismerték a rosszat, a kíváncsiság bármikor megtehette volna a hatását, bár lehet, nem ilyen következményekkel. Talán már régen feledve van az, hogy milyen az ember, aki most összezavarodva állana sodródva az árral, érthetetlenül hallgatva a gerinctelenek jellemtelenségeit. A gerinc a jellemet, míg a pillantás a tiszta szívet tükrözi. A lélek abban az esetben nyilvánul meg teljes szépségében, Isten egykori törvényében, amikor megtisztul minden bocsánatos bűntől is. Az irigység nem véletlenül került a hét főbűn közé, hiszen ez a lúgos érzet Káint is arra ösztönözte, hogy kiontsa a vérét testvéröccsének. Így nem lehet kedvesnek látszani a teremtő előtt, ilyen súlyos és állandóan a másikat vádoló gyarlóságokkal nem lehet helyesnek tekinteni Káin hálaáldozatát, mert ő csak egyszerűen hálás volt életéért, de a saját lelkében lévő csalárdságokat nem ismerte fel, mint bűn meglétét.

Káin is ugyanolyan embernek vallotta magát, mint Ábel, de belül érezte, hogy a tiszta lélek képviselője Ábel, ezért látta a teremtőjük kedvesebbnek, mivel jól ismerte a szívüket, annak ellenére, hogy a tiltott gyümölcs leszakításával a lelkek eltávolodtak egymástól. Megvolt a lehetőség a lélek-tisztulásra. Gyilkosságból viszont nincsen feloldozás, mert a vérontás újra megszüli önmagát. A vadhajtásnak általam nevezett Káin valóban a rosszból való volt, mert nem ismerte fel sötét természetét, hogy hibáit bevallja teremtőjének.

Az első igaz Ábel, mint ártatlan megölésével a kígyó uralkodik a teremtett népek felett, olyan sivárrá vált minden, mintha az egész világ csak Káin-hasonmásokból állana. A tisztaságot nem irigyelni, tönkretenni kell, hanem megbecsülni és tisztelni az isteni földi megnyilvánulásait.

2017. november 15.

Forrás: Biblia Teremtés könyve

H.Kohut Katalin: Az eső

Az eső, mint ég könnye segít megérteni a szívet

Mindig szerettem az esőt, mikor megérkezik és kopog az ablakon, legszívesebben azt felelném, hogy be szabad jönni. Jelzéseket ad, hogy tisztul a világ, a növények, állatok, a Mindenség megújul, akár az én szívem.

Mikor kissé lehűti a levegőt, én áhítatosan nézek könnybe lábadt szemeimből kifelé, közös ügyünk a frissülés, a lelki igénye a csöndnek, a világ szeretetének. Nem értettem soha, mi ennek az oka, mások haragudnak rá, de engem összeköt vele a szerelem, az érzés, hogy szükségem van rá.

Ilyenkor lefekszem az ágyamra és a háztetőt körbe udvarló ezüstcseppeket hallgatom. Az öröm éneke is elhallgat. Ilyenkor kottázódtak szívemben a dallamok. Alkalmas ez az idő arra, hogy számba vegyem sorsomat, elgondoljam a jövőmet, szinte órákig tervezgetek, szolgálok álmaimmal magamnak azzal, hogy majd valóra váltom. Vizsgálom szívem érzéseit, s olyan mélységekre bukkanok, melyeket örömmel öntök szavakba. A tisztaság és szabadság feltárul ilyenkor, s gondtalan órákat nyújt nekem.

Mikor az utcán ér a lágy eső, vánszorogva araszolva járok, mintegy meghosszabbítom az utat, hogy minél tovább élvezzem a kihalt utcák csendjét, a bizsergető érzést bőrömön. Közben figyelem a fákat, növényeket, mennyire boldogan szívják magukba a frissítő nektárjukat. Elképzelem, amint az afrikai forróságban a kókadt színpompás rózsa, melyet csőrével hozott és ültetett a kék madár, hirtelen felemeli nemes fejét az ég felé és üdvözli a felhők könnyeit. Aztán látom, amint a cseppekből tócsák, tavak képződnek, megindulnak a folyamok, s az emberek feltámadnak az állatokkal együtt, isszák az oxigén dús italát.

Az eső ismeri a szívek titkait, melyet olyan sokszor remélt a jóember, markában tarthatta számtalanszor, hallgathatta imáját. Az ember gyönyöre a természet, minden, mi áldás, kútfője a szeretetnek, törődésnek, gondoskodásnak.

Szeretem az esőt, mikor megérkezik, mimóza szívem kinyílik és magába fogadja a csend és szerelem üzenetét. Bizalmam iránta határtalan, a természet gyógyítója végig pereg az ablaküvegen, üzen egykori tökéletes múlt képviselőjeként, hogy az öntözője a világnak megérkezett.

2017. augusztus 13.

Hetek óta szemezek a dokumentummal, amióta fizikai fájdalmaim vannak. Azt írták nekem az állapotomra, hogy én patológikus eset vagyok. Valószínűleg igaza van az „okos” nőnek, hiszen egy beteg ember valóban érdekessége a kórbonctannak. Én viszont le vagyok győzve, az engem fogságban tartó erők meghaladják a halottkémek feladatait, de azt hiszem, minden hatalmasságét is. Mindenesetre különös elgondolás volt a patológia szó emlegetése a betegségekre.

Eltört a vállam már két hónapja. Magam előtt látok ilyenkor egy kerti növényt, mondjuk egy tököt, amelyik kúszóindáival kapaszkodik az életbe, s ha mondjuk, rátapos valaki, bizonyára elpusztul, nem forr össze, mert nem rendelkezik csontozattal. Az emberi test tökéletes, mint a természet, ha megsérül, gyógyítja önmagát. Persze, attól is függ, milyen jellegű az őt ért betegség, mert van gyógyítható és úgynevezett krónikus, mely esetben csak az állandó meglétét lehet diagnosztizálni. Most a szervezetem, a szívem ismét küzd a bárányhimlő-féle herpeszes idegeket támadó szövődménnyel, mely a legyengült szervezetet éri.

A tök példájánál maradva én úgy képzelem el az emberi lényt, aki összekötve van az édesanyjával, ő táplálja saját testéből, sugározza a szeretet-fényt, mely a boldog, kiegyensúlyozott élet alapfeltétele. Akit nem szeret az anyja, nem dajkál, ölel, csókolgat szerelmesen, az egész életére gyámoltalanná válik. A csodálatos emberi testet, szívet jobban kell törődni, ápolni, mint egy növényt, bár meg kell adni, hogy a tudósok szerint a növény is meghálálja a gondoskodást, sőt az állatokra is jellemző, hiszen szívvel éreznek ők is. A szív a szeretettől erőssé válik, a sérelemtől meggyengül.

A régi bölcsek szerint az anyag egy funkcióra képes, összehúzódik és tágul, a növény kettőre, mert hőt vesz fel és ad le, az állat háromra, mert szívvel rendelkezik, érezni tud, az átlagember négyre, mert az előbbiek mellett gondolkozni is tud, míg a művész ötre, mert intuícióval is rendelkezik.

Mikor kiszakad a gyermek, elvágják a köteléket láthatóan az anya és közötte, mert kialakult az élet saját gerinccel, szívvel és mindennel, ami az élet feltétele. A leválás fájdalommal jár, s onnantól a csöppség egyetlen dolga a megtanulása a test minden funkciója, s az emberség, melyhez jó példákkal elsősorban a szülők járnak elöl. Még nem láttam olyan tököt, mely ha leválik az indájáról, önálló életet képes élni. Nem rendelkezik az anyatest védelmében kifejlődött törvényével az emberségnek, az élet-energiát, a test működéséhez szükséges vér pumpáló szívvel. Mennyi merénylet naponta e tökéletes szerv ellen! Lehet szavakkal ártani, lehet ijesztgetéssel, de magunk is véthetünk ellene életerőt gyengítő káros szenvedéllyel.

Ha megsérül valamelyik testrészünk, a szív duplán végzi tevékenységét, mert oda is pumpálja az „életet”, a vért. Felvállalja a betegséget, mert az a dolga, hogy egész életében szolgálja, életben tartsa az embert.

Tehát az anyától való leválás csak akkor lehetséges, amikor a magzati létforma emberivé válik, minden életfeltétel kialakul. Onnantól két szívben élnek egymás mellett, de külön. Ha megfelelő a szeretet, az erős kötelék a síron túl is megmarad.

A szív a legerősebb szervünk, lehetséges bármilyen súlyos patológiai betegség, létben tartja a tönkrement testet. Mikor leáll a működése, véget ér az életünk. Akkor leszünk olyanok, mint a példaként felhozott tök, minél nagyobb a forróság, annál hamarabb megindul a vér nélküli test „romlása”, úgy is mondhatnám, hogy az állandóság, mely a létet jelenti, elhagyja a szívet, megszűnik a dobogása, megszűnik benne örökre a szeretet áramlása.

Szeressük a szívünket, legyünk hálásak neki minden pillanatért, amikor értünk dobog! Csodáljuk az embert, hogy képes a szerelem, barátság gyönyörű érzelmeire és méltányoljuk kellően azt a szívet, melyből egy kis szeretet felénk áramlik! Nincs felemelőbb és meghatóbb a szívnél, mely értünk pumpálja a vért, miattunk él!

2016. július 3.

Ahány ember, annyiféle boldogtalanság lehetséges. Egyetlen közös eredő viszont az ország, melyben élni kényszerül. A jóléti társadalmakban sokkal több az örömérzet, sokkal nagyobb a szabadság, bár az is igaz, hogy az alja rétegnek is, akik állandó veszélyforrást jelentenek a boldogságban élőknek.

Magyarországon azelőtt kevesen nevezhették magukat boldognak. Tudjuk, hogy az igazi nemesség a lélekben rejtőzik, s az igazi gazdagság az emberség. Ezt a sokak által megfogalmazott igazságot az ország több ezer éven keresztül semminek tekintette. Mindig olyanok éltek jólétben, akik igazából ezt fel sem foghatták, nem is érezhették, nem jelentett számukra örömérzetet, mert a politika helyezte őket az ország élére. A javak soha nem voltak igazságosan elosztva emberség szerint. Volt kísérlet cselédség megszüntetésére, munkásosztály, parasztság emberré nemesítésére, az aljanép követelt jogainak megadására, a gyilkosok bűnbocsánatára, a nemesség megszüntetésére, a szocialista ember-eszmény megfogalmazására. Kevesen ismerték fel, s követték az egyetlen igaz utat, az emberséget. Az ember szenvedett, minden politika által kirobbantott háborúban, időben tűrve a szegénységet, az embersége megalázását hozzá nem méltó körülményekkel. Nem kell messzire visszamenni időben, csak az 1945-öt követő évekre. Akkor, mintha elölről kezdődött volna minden, csak pár kiváltságos rendelkezett fürdőszobával. Még áram sem volt a kisvárosokban, míg a világ nyugati részén már modern eszközökkel rendelkeztek. Akik tudnak arról, hogy ez már számtalanszor megtörtént a világ történelmében, mélyen hallgatnak arról, hogy ezek a mai felfedezések nem a most vívmányai, ezek adottak voltak azoknál a népeknél, akik űrhajókon jártak az égen. A technikai csodák mindig is léteztek, csak az emberiséget megfosztották minden világ végi jelenet megrendezése után tőle.

Eddig egyetlen izmus elmélete sem volt olyan tökéletes, ami valóban a világot szolgálta volna. Most is történnek folyamatosan régi történelmi korok ismétlései, pártokkal. Régebben a politikai emberré nemesítést nem tudva arról, hogy ez régóta mások áldozásával történik, egyszerűen úgy fogalmaztam meg, hogy míg a primitív népek egyetlen árnyalatnyit képesek változni, addig az igazi értéket képviselő emberkék tönkre mennek. Tehát nem vezet célhoz a kiválasztásos alapon történő jólétbe juttatása annak, aki erre nem érett meg... Dőzsölés, dicsekvés, lopás, tombolás az eredménye. Boldogságuk is féktelenség, mivel nem képesek valódi érzelmekre. Ugyanakkor gátlástalanok és olyan eszméket, törvényeket hirdetnek, mellyel még jobban megalázzák az emberséget.

A jóléthez tartoznak a szórakoztató ipar készülékei, de csak akkor, ha igazán hasznára van az embernek és nem kárára, ha valóban boldogságot jelentenek. Ilyen a televízió célszerű műsorokkal, szép zenékkel, filmekkel, melyeknek fontos mondanivalójuk van. Ugyanez vonatkozik a könyvekre, melyeknek lényege a tanítás irodalmi eszközökkel.

A szegénység már boldogtalanság. Hiába a legszeretőbb anya, ha szorongva keresi meg gyermekeinek a napi élelmiszer árát, mert a fizetése java része elmegy a rezsi fizetésére. Rabszolgája a saját hazájának. A szorongás önmaga a boldogtalanság, még akkor is, ha derűsen végzi családja előtt a dolgát. A szorongás a szegénység miatt fogság. Olyan hatalom foglya az ember, mely őt éppen megalázza embernek nem járó élettel.

A szerelmet is megöli a szegénység. Hiába a csodálat és tisztelet egy életen át akár, de a pénztelenség reménytelensége megalázottá teszi a párt. El lehet képzelni egy olyan szerelmest, akinek nincs telik arra, hogy néha virágot vegyen kedvesének, vagy főzzön valami igazán finomat férjének? Spórolás a semmiből, hiszen minden napnak megvan a maga kiadása, mindig kellene új a régi elromlott dolgok helyett. A szegénység soha nem tud felcsatlakozni a jól élők rétege, vagyis azok közé, akiket egyszerűen odahelyeztek feléjük. Nem képes az ember arra, hogy tisztességtelen úton váljék gazdagabbá.

A munkanélküliség alárendeltté, tehetetlenné teszi az embert, elveszíti méltóságát, hiszen ez is a sértésnek egy módja. Sérelem éri a világot, mert olyan szorgalmas és becsületes réteg veszíti el biztos bázisát, amelyik bármilyen hivatásban példaként állhatna mások előtt. Úgy érzem, hogy a jelen csőcselékének igazi célja a becsület, az emberség, a szív-jóság és lélek-nemesség megszüntetése. Fel kellett ezért számolni a példákat, az eszményeket is, be kellett sározni az életüket, hogy maguk alá rendeljék őket minden eszközt felhasználva. Szükségessé vált tehát a büntetése az emberség ellen vétkezőknek, mert csak ez az egyetlen eszköz vezet ahhoz, hogy megpróbáljanak beilleszkedni egy-egy társadalomba. A föld a tisztességes politikát bírja el egyedül, a becstelenséggel szemben közösen kellene fellépnie. A szándékos nyomorba döntést büntetni kell.

Hiába tehát a jólét, ha olyanok kezébe kerül a hatalom és technikai vívmányok, akik ezt rosszra használják, visszaélnek vele. Azt hiszem, szükségtelen azt vizsgálni, hogy éreznek-e közben valamiféle örömérzetet, mert talán egyfajta létezik számukra, a káröröm. Azt azonban pontosan tudják, hogy a tönkre tett emberektől mennyire és hogyan vegyék el a boldogságot.

A példaképek elvételével minden hivatásból egy közömbös és könyörtelen élet jött létre, ahol a még érző emberek robotmunkát végeznek. A kihasználása az embernek szintén egyfajta boldogtalansághoz vezet, hiszen akadályoztatva van abban, hogy méltóságteljes életet éljen.

A szeretet elvétele jelenti a legnagyobb boldogtalanságot, mert enélkül az ember életereje meggyengül, a szív lassabban végzi munkáját. Nincs szomorúbb annál, amikor valaki tömegben él magányosan.

2016. március 23.

A költő szerényen mindig önmagát adja, a szívét-lelkét teszi az olvasó elé három célzattal: nevel, megismerteti a verstani elemeket az olvasóval, vagyis játszik a szavakkal, mint egy jó nyelvész, közben bevezet saját világába, esetleg új szavakat alkot a régiek mellett; mindig igazat ír, az általa hitt legemberibb világképet képviseli és kiáll mellette; a legtöbb, amit ad a világnak, az az emberi lét fontossága, bölcsessége, a legmagasabb-rendűbb érzelmekkel, a szeretettel, szerelemmel, biztonsággal, bizalommal.

A költő mellett fel-feltűnnek nagyon régóta a szív nélkül írók, akik legtöbbször gátlástalanok, törtetők, akik járatosak az irodalom kortárs és régi képviselőinek műveiben, ezeket javarészt ismétlik átírt gondolatokkal, vagyis népszerűek mindenütt, mert jól írnak. Ezeket én elneveztem szócséplőknek. Három fontos alappillére van ártó munkásságuknak: szórakoztatják a tömegeket, amiről tudjuk, hogy az irodalomban ez a legértéktelenebb; áligazságokat írnak, megtévesztik az olvasókat, saját elméletekkel végtelen időhúzással a túlélés taktikáját folytatják; a legtöbb, amit adnak a világnak a saját maguk fontossága mellett a gátlástalanság, a taposás, a megalázás, mások leértékelése.

A költői szabadság a tisztaság szárnyalása. Ezzel szemben állt minden időben a sötétség képviselete. Egyesek azt állítják, hogy minden művészeti ág azért jött létre, hogy mindenki megtalálja azt a lélek-tükröt, amit igaznak érez magára, vagyis a bűn leírásával csak azok tudnak azonosulni, akik maguk is bűnt hordoznak magukban. Az embereket a csúnya, a torz, a jellemtelenség, a fertelmesség taszítja, nem is tudnak ilyen jellegű műveket tanulmányozni, sem olvasni. Ez éppolyan, mint egy valós hír látványa a televízióban, ami megrettenti a szívet. Szükség van minden időben a realista ábrázolásra, de olyan módon tálalva, hogy az elviselhetőséget ne haladja túl. Kellenek a cikk-szerű tudósítások, hogy a jövőnek fenn maradjanak az események, ide sorolnám a politikai játékokat leplező és megfedő írásokat is, melyeket legtöbb helyről valamilyen ismeretlen indok alapján száműznek. Két oka van ennek is általában: egyik a már említett végtelen időhúzása a játéknak, a másik a már elért pozíció elvesztése miatti gátlástalanság biztonságos páholyokból.

Petőfi Sándor egyszer élt, de tiszta szíve álljon példának mindenek előtt. Földi volt, nem költő csillaga az égnek, mégis tündököl örökké az ördögi, lefelé építkező, begyújtott kazánú kihalásra ítélt ország fölött. Szabadságérzete, igazsága örök érvényű felszólítás minden költő számára. Szilveszterei ma is börtönben veszteglő életet élnek, fáznak, éheznek, szívük gondokkal terhes.

Az igazi költő mindig önmagát adja, szívét szórja szét, figyelmeztet, óv és hirdeti az ember nagyságát.

2016. március 10.