Katkat blogja

H.Kohut Katalin: Lányvédelem

„Lehet, hogy a tüzet a férfiak találták fel, de arra a nők jöttek rá, hogyan kell játszani vele.”

Szex és New York c. Film

Azt hiszem, sokaknak ismerős témát vetek fel, amikor a leányokról írok, róluk, akiket a férfiak apjukon kívül kevésbé ismernek, ha ismernék őket, nem lenne semmi baj a világon.

Az apák minden részükkel imádják a leánygyermekeiket, mindenre képesek, mindennel elhalmozzák, hogy nevetni, csilingelni, csacsogni lássák szemük fényét, hadd ragyogjon, hadd csillogjon, legyen gyönyörűségére az örökkévalóságig.

A lányok szinte első pillanatától születésüknek megváltoztatják a környezetüket. Az anya örül annak, hogy csodálatos hangú gyermek gőgicsél a kiságyban, lábacskáit, combocskáit gyönyörrel mozgatja, énekel neki, ringatja, büszke tudására, mivel általában a lányok hamarabb tudnak mindent, mint a fiúk. Így már hat  hetes korukban feltámasztják magukat, kezd nőni az első tejfoguk. Anya összejövetelkor a beszélgetés témája mindig a kisbaba, ilyenkor a fiús szülők bizony háttérbe szorulnak egy kicsit a szépen, divatosan felöltöztetett kislánnyal rendelkező szülők mellett.

Nehéz egy szépségnek ellenállni, talán ez az oka annak, hogy annyian ártottak a világ-történelem szerint a legtehetségesebb, legaranyosabb kislányoknak. Az apák szívét hamar elnyerik, egyek lesznek, próbálják tanítani mindenre, ami a fiúk játéka lenne. 

Körbeudvarolják egész nap a csilingelő hangúakat, mint egy kérő, vagy vőlegény, s ez így megy egy egész életen át, mindig a kicsi marad számukra. Az apa állandóan védelmezi a csöppséget, ez az oltalmazás egészséges, így kellene tennie mindenkinek, minden férfinak a világon, tudniuk kellene, hogy a lányok mennyire érzelmesek, s hogy ezek a tiszta érzelmek játékossá teszik, játszanak a tűzzel, lehet mondani, mert magamutogatóknak látszanak, amikor előadják legújabb megtanult dalaikat. Örömmel produkálnak, ez a vérükben van, velük született. Ugyanilyen a kamasz korban észrevett viselkedésük, amikor megtetszik nekik egy szép fiú, megpróbálják elcsábítani. Itt is vannak buktatók, mert amelyik lánynak nincsen apukája, az könnyebben keres magának nála jóval idősebb partnert, amelyik nem áll meg ott, ahol kellene, vagyis nem tudja, hogy a lányok magakelletése csak játék a tűzzel, amit maguk fel sem fognak, mert ösztönös a tetszési vágya annak, aki szépnek gondolja magát, annak látja naponta a tükörmásában.

Szerencsés eset az, amikor a kislánynak van fiútestvére, mert együtt nőnek fel, együtt mennek szórakozni, kikapcsolódni, a fiú vigyáz a nővérére, vagy húgára, együtt érez vele, hiszen minden pajkosságban, csínyben együtt vettek részt születésük óta, örök-barátság, szeretet köti össze őket. Ösztönösen védelmezi a fiútestvér a lányt,  megvédi minden helyzetben, akár az édesapa. 

Ha lány ilyen egészséges környezetben nő fel, a családtagok közösen megvédik attól a kamaszkori bajtól, ami a lányok többségét éri ilyenkor, gondolok itt a tinik első nemi kapcsolatára, melybe beleviszik a rossz családi hátterű iskolatársak, barátnők, bármilyen erős is a családi kötelék, a csábításnak nehéz ellenállni. A szexuális éretlenségben megtörtént első nemi aktus után a lány tönkre megy, egy egész életre megbélyegzi saját magát, ez megnehezíti a későbbi időben egy komoly szerelmi kapcsolatnál az önátadást, vagyis azt, hogy szabadon élje ki a nemiségét a férjével, szégyenérzet nélkül.

A lányvédelmet tanítani kell a fiúknak az iskolákban, a házasság előtti tanácsadáson oktatni kell a leendő apáknak, hogy egészséges emberiség fejlődjön a jövő népeinél.

2017. március 24. 

Gondolatok egy idézettel kapcsolatban:

"Azt szeretjük aki bánt minket, és azt bántjuk aki szeret ...van, akit szeretnél elérni és tudnád szeretni, de nem lehet elérni, mert nem enged szeretni...Pedig az érzelmek mindig nagyon egyszerűek, csak időnként mi bonyolítjuk túl annyira, hogy a végén már mindenki szenved tőle..."

Az a baj, hogy a szívünknek nem tudunk parancsolni és mindenkit egyformán nem tudunk szeretni. Egyszer csak jön egy pillanat, amikor valami történik, hevesebben dobog a szív valaki hangjára, vagy szemére, vagy megjelenésére, vagy bármire, ami a személyét jelenti és már onnantól nem lehet parancsolni neki. De ritkán kerül viszonzásra, s itt kezdődik a probléma. Ugyanúgy mi is megdobogtatunk másokat, s nem vesszük észre. 

Úgy lenne jó, ha mindenkit egyformán szeretnénk, de sajnos nem olyan a szívünk. Már én megtanultam, hogy a pillanat tinikortól bármikor jöhet, akár nyolcvan évesen is.

A legtöbbször a szívünk ideálját vetítjük ki valóban, s kinek milyen a szíve, mennyire tiszta - legalábbis szerintem -, olyan lesz az ideálja, nevezhetjük akár múzsának is. Kivetítjük rá a képet, amit hordozunk magunkban, aztán így következik be a csalódás legtöbbször, nem kell sok hozzá, de kompromisszummal, ami korral jár együtt minden megoldható, a szeretet képessége és a szerelem megtartása is. Az is igaz, hogyha szeretünk nagyon valakit, a többi embert még jobban fogjuk szeretni, mert az ember szétszórja a szeretetét maga körül. A megfagyott szív erre nem képes.

Így minden megmarad elméletben, hogy így kellene lennie. Éreztem a lelki alázkodást, ahogyan vágyódunk valaki után, nagyon rossz és sokat szenved az ember. 

A művészet értelme a közvetítés. Legyen sok olvasó, akinek a vágyait a költők megverselik, megfogalmazzák helyettük is!

Nekem csak ritkán a célom most már, hogy érzéseket közvetítsek, bár előfordul. Nekem fontosabb az igazság, azt hiszem, itt, a kritikai realizmusnál Móricz megállt annak idején, de most felfedezett kedvencem, Márai folytatta, ő már a nyers igazságot és a bajból kivezető utat is leírta. Ez is a költők, írók feladata. Persze a szerelem is mindig az igazsága a léleknek, vagyis valójában mindig azt fogalmazzuk meg, amiről tudjuk, hogy igaz, mert ezt érezzük.
Ezt úgy fogalmazta meg a nagy író, hogy a jó költő, író minden művében van valamilyen tündéri, még akkor is, ha nem tökéletes. Valami ilyesmit kell(ene) csempészni mindenbe.

Mindenben olvashatóak, felismerhetőek vagyunk, de van, aki ebben is tud csalni, ezeket a költőket nem tudom elismerni akkor sem, ha nagyon elismertek.
Nem lélekkel csalnak, hanem általában ismerik a költők - kortársak, régiek - műveit, s nagyon jól írnak, de lélek nélkül, mondhatnám gátlástalanul. Sok ilyennel találkoztam. Pedig minden művészet lényege az őszinteség.
A hazugság engem, meg másokat is azt hiszem, sért és bánt is. 

2015. október 22.