Katkat blogja

1994-ben írtam. már akkor 35 év értetlen és felfoghatatlan történések, gáncsok, koldulás , fényevés után, kértem az ismeretlen Isten és a földönkívüliek segítségét Magyarország ellen, mert születésünkkor lezárták a határokat Hunnia börtön elme néven, hogy  Kohut családot magyar nyelvi ellenségként közösen lemészárolják. Ekkor már menekültem régen, erről szól ez a videóm:

- Béééla! Vigasztalom szegény Magdikát, ismét feladta a reményt, nem akar élni.

- Nagyon nehéz a helyzete, drága Vilma! Már az én hitem is megrendült abban, hogy van segítségük az embereknek a Földön.

- Másoknak könnyebb, van feljebbvalójuk, van kihez fohászkodniuk.

Az egyik ismerősöm mesélte tegnap, hogy eladta a lakását úgy, hogy a vevő meg sem nézte. Az ügyvéd előtt szembesült azzal, hogy lakást vásárolt. Azt hiszi ezért, hogy neki Isteni gondviselője van.

- Milyen Isten az, aki befolyásol bárkit is gondolatban, akaratában?

- Látod, az ilyeneknek van védelmük, másoknak meg ártanak.

- Ezek is teremtők, de a sötétséget képviselik, bárkit tönkre téve, aki a teremtményük útjában áll. Magdika nem rendelkezett soha védelemmel, annyira jóságos és tiszta volt, hogy mindenki tönkre akarta tenni.

- Igen, Bélám, pedig annyira bízott abban, hogy vannak igazságos hatalmak, akik a segítségére sietnek.

- Most mi történt, drága Vilma?

- Baleset érte, életében először. Maga sem hitte el, hogy ez megtörténhetett vele, mindig annyira óvatos volt. Összetörte magát, eltört a válla akkor, amikor segített egy asszonykának, aki elesett éjszaka a lakásában.

- Szóval egyből megkapta a sorscsapást. Ahogyan elmesélte az életét, ez már születése óta történik vele. Mindig bízott abban, hogy egyszer vége lesz, többen meg is kérdezték, még mindig tart-e, de nem siettek a segítségére.

- Hiába-tollal írtak, azt írták. Senki sem folyik bele a művészetekbe feltérképezni, mi történik itt valójában nagyon régóta.

- A művészet dolga lenne a remény adás is, drága Vilma, s mellette az igazság elmesélése, de remélhetőleg még az áldozatok életében.

- A remény mindig a jövőt jelenti, hiszen a borzalmas múltra és a jelenre nem lehet építeni. Nem tudom, tisztességes-e táplálni valakiben a csoda várást?

- Csoda még soha nem történt, bűnjel itt minden és cinkos a néma...

- Az ember nem vonzza be a sorscsapásokat, de ha ezek folyamatosan történnek, időnként feladja, nem lát kiutat áldatlan helyzetéből.

- Igen és az emberek egyetlen életereje, a szíve a csapások ellenére is egyre vágyik, az életre, drága Vilma.

- A világ rossz felé halad, az ország lefelé építette a középkor templomait, mindegyik szerepjátékos csak a saját elméletét képes képviselni, nem képes látni a valóságot. A földre szállt játszótér és minden történelmi kor képviselője, mint könyvszereplő végtelen játékot űz.

- Így van, Vilma, felemelt sorsukkal megterhelték az ártatlanokat. Azelőtt a teremtett árnyékok nem áldoztak embereket.

- Most meg mindenért az emberek voltak megvádolva, ami belőlük hiányzott, vagy hibádzott.

- Iszonyat ez, hogy bűn lett a jóság, szépség és a nemesség. A vér és a könnyek hiába hullottak.

- Általuk tisztul a Föld, emberi sorsot kaptak, egyetlen közös nagy áldozásban.

- Mások könnyen adnak tanácsokat, akiket megmentettek sorsuktól, nem értik a szenvedéseit a halálra ítélteknek, akiknek egyetlen bűnük volt az emberség.

- Igen, azt mondják, Bélám, hogy azért szenvednek, mert biztosan megérdemelték elfelejtve, hogy minden gazdagság, hírnév és siker a féktelenek Istenétől adott.

- Ezért nem tudok én sem reményt adni Magdikának, azzal biztatni, hogy egyszer is véget ér a hosszú méltatlan szenvedése.

- Még beszélni sem lehet róla, Bélám, mert ha csak céloz arra, mik történtek vele, már ki is közösítik, vagy megbélyegzik, mert ezek a dolgok titkon és a láthatatlan világban történnek. Kapaszkodott szalmaszálba, mint egy fuldokló, de mindenki cserben hagyta.

- Amíg remélünk, élünk, mondják, de ez ebben az esetben nem állja meg a helyét, mert az embertelen helyzetet nem lehet életnek nevezni.

- Azt mondják, reménytelen nem létezik, nincsen lehetetlen, csak tehetetlen. Hogyan is tudná Magdika Bélám felvenni a harcot az őt legyőzőkkel szemben?

- Ez gondot jelentene, drága Vilma sok egyháznak is, akiknek a dolguk lett volna a háború egymás ellen, hiszen mindegyiknek megvolt a létrehozott vallási ellensége. Az ember nem értheti a politikai erőket mozgató hatalmakat, nem tudja, mi is történik vele, csak érthetetlenül tűr.

- A reménnyel is visszaélnek a gonoszok. Néha felcsillámlik a lehetősége egy szebb és boldogabb jövőnek, de ezek csak átmenetek, arra valóak, hogy a féktelenség még nagyobb csapással sújtsa mélybe az elesetteket. A remény szimbóluma lehet a szivárvány az égen, szövetségként a láthatatlan segítő és az emberek között. A remény ugyanúgy szerte foszlik, majd ha jön a frissítő permet, ismét megjelenik.

- Igen, drága Vilma, ilyenkor az ember új erőre kap és kinyújtja kezeit az élet felé, ami számára a gyászt és halált jelenti.

- Értük kellene kongani ma minden harangnak, felemelni a hangot és hirdetni az igazságot.

2016. május 23.

Apa! Miért hagytál itt engem árván, egyedül? A szeretet Veled sírba szállt,

gyermek szívvel nem fogtam fel emberséged nagyságát, most már bepótolnom nem lehet a gondoskodást, törődést. Talán jobb, ha nem szenvedtél tovább, életed megpróbáltatásait nem értetted. Én is kívánom a halált, nem akarok értelmetlen nyíltsággal és közlésekkel foglalkozni.

Nem bírom tovább a kínt! Nincsen megoldási kulcsa a jövőmnek;

ez nem matematikai egyenlet, nem logikus és fertelem, leírni és kimondani sem lehet. Apa, míg élek megőrzöm neved, melyből hatalmas túlélő sereg dőzsöl és toroz, építkezik. Szép házakban élnek, disznót vágnak, vigadnak,

mindez büntetlenül történik, mert nekünk nincsen igazság szervünk, sem emberjogi bizottságunk. Apa, nagyságodat remélem egyszer nagyságod megismerik,mert közösen mutattak be az egész világnak:Íme az ember!

2015. július 17.

Egy hatalmas könnycsepp a világ,

s ott ülök a közepén egyedül,

senki sem érzi, érti szenvedő életem,

már a mindenséget sem ölelem.

A zöld dombok képekről integetnek,

a patak csörgedező hangját csak képzelem.

Fekszem holtig tartó fogságomban,

egyre türelmetlenebb zakatoló szívem.

Ki érti ezt? Ki és hol döntött felőlem?

Már nem szégyenkezem,

átnyújtottam a szégyen pírját

azon szívekre, kik megterheltek engem.

Könnycsepp világom cseppekben

öntözi a sötétséget.

2015. június 29.

Kohut Katalin: A vihar

Csend uralta a létemet, földhöz nyomott,
beszivárgott hatása minden porcikámba.
Az üresség kottázódott largo a papíron
vontatott négyes ütemű hangjegyekkel.
Időnként staccato lépések jelezték a jelent,
tipegtem lelkedhez, lepleztem a történteket.
Közben az Idő presto vágtatott velünk,
közeledett a végleges szakítás.
Égszakadás, mennydörgés, villámlás
nagyzenekar ütemjeivel érkezett,
s Te, mint a férfias trombita elsőként
rohantál a küzdelembe, hogy visszanyerd
erődet, s régi önmagad.
A zenei oltára a szerelemnek leomlott,
mint rég a rettegett vas-Babilon.
A karmester agitato gesztikulálva
folytatja a művet nélküled trombita.
A leplezés megsemmisíti a lelket,
félelem és tőr rettegteti a napokat.
A szerelem a szabadság, bűn nélküliség,
mikor szárnyakat kap a természet, idill,
s giocoso, csodálva az embert
muzsikál a halál.
Törd meg ezt az örök-frigyet,
ami kezdődött többé ne érjen véget!
Kék óceánjában a zenének allegro
úszik a világ-lélek.

2015. május 4.

largo: nagyon lassan
staccato: szaggatottan, röviden
presto: gyorsan
agitato: izgatottan
giocoso: játékosan
allegro: vidáman, gyorsan