Katkat blogja

 

Csilingel az utcán Mikulás hintaja,

jóságos gyermekszív öröme, óhaja,

amerre elhalad, fényt szór ablakokra,

csodálkozva tekint az alvó arcokra.

Csizmát, cipőt telít ajándékával,

megpakolja piros álom-csomagjával,

kívánság listáról olvas minden vágyat,

a rosszak nem kapnak másat, csupasz ágat.

Virgácsnak nevezik Mikulás rovását,

amellyel bünteti vásottak szokását,

azért, hogy biztassa jóságra is őket,

megtömi cukorral a fényes cipőket.

Elámul a Hold a Mikulás leckéjén,

ki nemcsak szív-látó, igencsak serény,

mindenik gyermeknek álmát csomagolja,

karácsonyfájuknak ékeit pakolja.

Csodát lát minden szem, mire a Nap felkel,

s a gyermek áhítat az ablakhoz rebben,

ujjongva kalimpál a kisszív, mint kisóra,

mosolyogva derül Peti, Piri, Dóra.

2017. december 6.

 

- Béééla! Keresek az interneten vasalóasztalt, de nem találok...

- Minek neked vasalóasztal, drága Vilma?

- Azért, hogy ne kelljen mindig szétszedni a vasalóállványt, meg nem is biztonságos rajta a vasaló elhelyezése. Tudod, én vasaltam a hetvenes években egy ruházati szövetkezetben, külön rács védte körbe karimával ellátva gőzvasalót, mely rá volt szerelve a kerettel ellátott vasalóasztalra.

- Azt hiszem, drága Vilma, hogy vasalóasztalt csak egy varrodából tudunk beszerezni.

- De mindenkinek jó lenne, a gyerekeknek is...

- Jó, holnap felhívok minden ruházati szövetkezetet, hátha valahol tudnak párat eladni.

- Gőzbabát is szeretnék...

- Az mihez kellene?

- A kabátokhoz, Bélám!

- Sajnos azt ebben a lakásban nem tudjuk üzemeltetni, mert ahhoz külön kellene kazánházban fűteni. Meg kell elégedj a bolti gőzvasalóval, valamilyen biztonsági márkával.

- Tudod, én a hetvenes évek elején árult orosz vasalót szeretem, most is azzal vasalok, állíthatós, még soha nem égettem ki vele semmit sem.

- Tudom, drága Vilmám, sajnos már olyat nemigen lehet kapni, de széjjelnézünk. Régen szerettél vasalni, drága Vilma!

- Igen, míg nem ismertelek téged, volt egy konyhai ládikóm, arra tettem a vasalóruhát, énekeltem egymás után mindent, ami eszembe jutott, így nem vettem észre, hogy közben munkát végzek.

- Mikor naponta megtapsoltak a szomszédok?

- Igen, Bélám. Még akkor szoprán volt a hangom. Nem bírom elviselni születésem óta csak a tiszta hangokat, meg a szépet mindenben.

- Hogy is lehet valaki ennyire szép kívül-belül? Nekem is úgy adtad át magadat tisztán és igazul.

- Olyan voltam mindig, mint Lenin, az igazság bajnoka, de morfondírozásban is követem őt. Nehezen nyugszom le, ha bármi törvénytaposással találkozom.

- Nem baj, drága Vilma, én ezt szeretem benned, meg azt, hogy ennyire tiszta vagy, nem ismered a rosszat, meg a bűnt, még a csúf szavakat sem, sem a kétértelmű gondolatokat.

- Még a vicceket sem értem, Bélám, a szimbólumokkal meg egyenesen ellenkezem.. Mindenben a szépet kerestem mindig, külsőben, arcban, ruhában, dallamban, énekben, tárgyakban, berendezésben...

- Magad képviseled az eleganciát és tökéletességet. Mindenben a legjobb minőséget vásárolod.

- Tudod, Bélám, nem szeretem a gyűrődős ruhákat, de néha muszáj vasalni is. A jövőben átcserélem az ágyneműket is nemgyűrődősre, meg a ruháimat, ingeidet.

- Jó, drága Vilma, elmegyünk a boltokba, körbejárjuk valamennyit, hol kapunk megfelelő árut.

- Bár az is igaz, Bélám, hogy kedvencem a richelleus, vagy csipkés hófehér ágynemű, azt meg vasalni kell.

- Jó, akkor nézünk párat, hátha még gyártanak ilyet.

- Nem értem, Bélám, hogyha egyenjogúság van, a férfiak miért nem vasalnak, miért nem veszik ki a részüket a házimunkából, persze rajtad kívül, mert mi egyformák voltunk első pillanattól.

- Mert így kényelmesebb, a nők pedig ostobák, mert rájuk hagyják. Az egyenjogúság nemcsak azt jelenti, hogy a nők dolgoznak, hivatással rendelkeznek, ezért megnőtt a napi munkára fordított idejük, hanem azt is, hogy együtt kell vállalnia a házaspárnak az otthoni munkákat, melyeket, mint szükséges rosszat, együtt és gyorsan el kell végezniük, hogy mindkettőnek maradjon ideje a pihenésre, szórakozásra.

- Úgy, mint mi, Bélám?

- Igen, mi nem is vesszük észre, hogy pihigünk, amikor kellemes zenét hallgatunk, vagy sétálunk.

- A szórakozásunk is kellemes kikapcsolódás...

- Igen, a hétvégi túrák, piknikek, kerékpározások, teniszezés, pinpongozás.

- Szerencsés az az ember, akinek a hobbija a munkája. Mi azok vagyunk...

- Nekem még nem teljesen az, ki kell alakítanom a jövőmet, de neked, drága Vilma, az énekelés, gitározás, oboázás és furulyázás és a fütyülésed kimondottan csodálatos.

- Szeretem a hangutánzókat, a fütyülést meg kicsi korom óta gyakorolom.

- Így könnyebb a monoton házimunka, vagy bármi, amit el kell végezni.

- Igen, különösen vasalás közben szeretek énekelni, mint mondtam, ezért lenne szükségem biztonságos vasalóasztalra és jó vasalóra, hogyha nem figyelek oda eléggé, akkor is minden rendben legyen.

- Te vállaltad a vasalást, Drága Vilma...

- Igen, jobb nekem, mint a főzés, az a tied, Bélám és nagyon örülök annak, hogy finomakat és egészségeseket készítel rengeteg zöldséggel, főzelékkel.

- A korszerű háztartás, több szabadidő, igazságos munkamegosztás alapja a jó házasságnak.

2017. május 22.

 

Lehet-e tragikus egy szamár, amiért elpusztul terhe alatt, melyet sem hordani, sem ledobni nem képes?

Friedrich Nietzsche

Margitka kilencven éves volt már. Érezte, hogy lassan örökre elalszik, hiába biztatta az őt szeretettel körülvevő unokahúga, hogy rengeteg ideje van még, nem hitt a kegyes hazugságoknak. Esténként bement hozzá a már hatvan esztendejében járó, szintén özvegy Erzsike, leült az ágya szélére és hallgatta a búcsú történeteket.

Margitka magát életszamárnak nevezte. Kis csacsi, így szólította őt a hőn szeretett és tisztelt férje ezelőtt hetven évvel. Rövidke házasság volt ez, melynek a végére az I. Világháború tett pecsétet. Palika 25 évesen jegyezte el magát a halállal. Egyedül ő volt, aki megértette az asszonyt, s amikor esténként az ölében vitte be hálószobájukba, azt mondogatta:

. Kis csacsim, látod, az élet szereti a boldog embereket, megjutalmazza őket szépséggel és szerelemmel. Meg kell tanulnod elfogadni, amit felkínál neked.

Margitka nem értette a párja szavait, pedig jobban ismerték egymást, mint két testvér. Most tudott visszaemlékezni arra, mire is gondolt.

 

Mikor elvégezte a polgári iskolát, két lehetőség között választhatott: vagy egyetemre megy továbbtanulni ügyvédnek, amit mindig is szeretett volna, vagy eladói szakmát tanul. Nem tudott dönteni a kettő közül, s addig halogatta a terveit, míg elszegényedett a családja, s nem volt képes fizetni a tanulmányait, ezért fonodába kellett mennie dolgozni. Kemény munka volt az, a lányok primitívek voltak, csúnyán beszéltek és bagóztak. Már az első hónapban kiközösítették, háta mögött úri kisasszonynak csúfolták a nemes vonásai és a finom viselkedése miatt.

Családja elhunyt, nagybátyja Amerikába vándorolt, hívta magával, de Margitka ismét döntésképtelen volt. Így itt maradt árván, egyedüli reménysége barátja, Palika volt, akivel a munkahelyen ismerkedett össze. Jó pajtásként járták a mozikat, színházakat szabad idejükben. Margitkának akadt egy komoly udvarlója is, egy herceg, aki elhalmozta virágokkal. Nem volt szerelmes belé, mert nagy volt a füle, meg hangja nem érintette meg a szívét. Hiába kérte meg a kezét a férfi, Margitka határozatlanul hallgatott. Más udvarlója is volt, egy ügyvéd, aki megtestesítette egykori vágyait, de még kezdő volt a szakmájában, albérleti lakását is alig tudta fizetni. Párszor sétáltak a telihold fényénél, de többre nem futotta. A jövőbe tekintve kérte meg a kezét Tamás, de Margitka sejtelmesen hallgatott, nem tudott dönteni.

Palikával mindent megbeszélt, mindent megértett és egyre jobban imádta Margitkát, végül már nem tudott nélküle élni. Pár év után kölcsönössé vált ez az érzés, Margitka viszonozta a szerelmet.

A férfi halálának hírére megszakadt a szíve, teljesen magába roskadt. Ekkor derült ki, hogy terhes maradt. Ismét nehéz döntés előtt állott, úgy érezte, hogy a gyerek emlékeztetné állandóan az egyetlen szerelmére, akit senki sem tudna pótolni, ezért küretet hajtatott végre.

Nagybátyja küldött neki pénzt, amiből nyitott egy trafikot. Különleges cseréptárgyakat festett, ezeket is ott árulta. Felfigyeltek rá a médiában, készítettek is interjút vele az egyik hetilapban, s mikor jelentkezett egy külföldi cég, hogy szerződést ír vele alá, vállalnia kell havonta ezer darab cserépkaspó megrajzolását és festését. Nem tudott dönteni, bár kölcsönből elkészítette a kért mennyiséget, így a beruházása összege miatt elveszett a trafikja és a szerződés határideje is lejárt. Egy ügyvédi irodába járt takarítani egészen a nyugdíjazásáig.

Az élete döntésképtelenségeken alapult, rengeteg megoldatlan probléma jelentette a sors-terhét, melyet nem tudott levetni magáról, pedig csak a helyesebb irányválasztást kellett volna megtanulnia. Erzsike megértette, mit jelent a szamár jelző, s rájött arra, hogy ő is követte nagynénje sorsát, ugyanúgy megvonta magát mindentől, amin míg nem késő, változtatni akart. Margitka halkan súgta:

• Tudod, kedves, az élet tálcán kínálja a lehetőségeket, de meg kell tanulni választani, nehogy úgy járjunk, mint az a szamár, amelyik két bála széna közül nem tudva különbséget tenni éhen hal. Így elveszett számomra fiatalon a lehetőség, hogy karrieremmel kielégítsem magam, eltaszítottam minden jót, ami érhetett volna. Az élet igazságos, mert mindent átnyújt tiszta kézzel, ami a vágyainkat jelenti, a mi választásunk által jön létre a sivár, értéktelen élet. Én ettől fogok most megválni, gondolatban beleélem magam azokba a helyzetekbe, melyeket féltem választani. Palika vár rám, az egyetlen, aki megértett és tudta, hogy én egy nagy csacsi vagyok.

2017. május 17.

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy egészségház. Nem véletlenül nevezték így, mert a célja a szakorvosokat tömörítő intézménynek az egészségmegőrzés volt. Nem is járt oda csak csupa egészséges ember, meg persze gyerekek. Legtöbb esetben fagylalt miatti torokgyulladás, növekedéssel összefüggő problémák, gyermekvállalás és tanácsadás jelentette a látogatóit. Mindenki boldog volt, hiszen nem ismerték a betegséget, mert a szép és tiszta felnőttek és gyerekek világában ez ismeretlen volt.

Petit a házi orvos beutalta vérvételre, mert sápadtnak látta. Édesanyja hiába vitte el többször is a laboratóriumba, olyan cirkuszt rendezett, amikor a tűt meglátta, hogy egyszer sem sikerült levenni tőle a vért. Különösen akkor esett pánikba, amikor a felnőttek a váróteremben arról beszéltek, hogy ők rosszul vannak a vér látványától is. Így telt, múlt az idő, nem sürgették a kisfiút, mert alapjában véve jól érezte magát.

Egy napon fociztak a fiúkkal a téren. Óvatosnak kellett lenni, nehogy berúgják a labdát valamelyik családi házba, mert furcsák voltak ott a lakók, megmagyarázhatatlan viselkedésűek. Nem lehetett velük megbarátkozni, ellenszenvesek voltak nekik a gyerekek. Bandi egyszer csak berúgta a labdát a svájci sapkás Berciékhez, majd elindult visszakérni. A férfi nem adta vissza, hanem baltával összevagdalta, majd amikor Bandi ezért szót emelt, fejbe vágta. A gyerekek ledöbbentek, még soha nem láttak gyilkossági merényletet ember ellen, hát még vért, ami ömlött a fiú fejéből. Peti kísérte haza a szüleihez, s megcsapta az orrát az ismeretlen vérszag, amitől rosszul volt. Azt érezte, hogy Bandi most egy életre megsebesült, s hogy az erőszak nem érintheti az emberek világát.

Bandi szülei ellátták a fejsebet, s amikor az orvos varrta össze a fejbőrt, higgadtan tűrte. Peti meglepődött ezen a hősiességen, szemében Bandi nagyra nőtt, nem azért, hogy áldozat lett, ez olyan alávaló dolognak tűnt, hanem azért, mert minden következményt egyedül vállalt Berci helyett is, aki lezárta magáról a fiúnak a gondját egy vállrándítással és hallgatással.

Peti sokat hallott arról, hogy a fiúk katonák szoktak lenni, hogy a férfiak kötelessége megvédeni a lányokat és az édesanyákat háború esetén, felfogta és érezte belül magában, mit jelent ez a védelme a gyengébbeknek.

Peti másnap kora reggel odaállt az édesanyja elé és közölte vele, hogy le akarja tudni a vérvételt. Meglepődött a jó szülő ezen, de elvitte a fiút a laboratóriumba, ahol bátran, összeszorított fogakkal tűrte, hogy belészúrják a tűt. Mikor az asszisztensnő kérdezte, fájt-e neki, ennyit válaszolt: Katona dolog.

2017. május 11.

 

 

Az ember alapvetően individualista, vagyis olyan lény, aki szellemi és érzelmi értéket képvisel egy-egy társadalomban. Önmaga képes kialakítani bármilyen művészeti ágat, vagy másféle tudományos elméletet, vagyis alkalmas arra, hogy tanítson, erkölcsi példát mutasson, felfedezéseket tegyen. Az individualista embert sokan gondolják öntetszelgőnek, aki jól elvan magában, vagyis nincsen szüksége társra, holott egészen mást mutat életük azon nagyságoknak, akik eddig is sokat tettek országukért, a világért.

Nézzünk egy énekes művészt, aki tiszta szívből űzi hivatását, vagyis megállapíthatjuk róla, hogy a szívében benne vannak az emberiességi törvények, nem véletlen az, hogy bárkiről meg lehet állapítani, milyen tudatossági szinten él, amikor meghalljuk kedvenc énekeit. Kodály Zoltán mottója az, hogy mondd meg mit dalolsz, megmondom ki vagy, ez minden időben és mindenkire vonatkozik. A tömegek igényeit hagyjuk azokra, akik az értéktelenségbe hajlamosok belefúlni, ezek elméletben elvesznek, nem képviselnek semmilyen művészi és másféle szellemiséget, nem akarják jobbá tenni a közösségüket, a világot, sőt minden jó törekvés ellenére jöttek létre. A tiszta szívű énekes látszólag önimádó, mert tetszik magának a hangja, esetleg a szép külseje is, vagyis gyönyörködik a saját és mások hangjában, a Szépségben, a Szeretetben. Keveseknek adódott meg, hogy ezen tehetségek hátterét megismerjék, s megtudják, hogy akik szívből énekelnek, valójában nagybetűs emberek, olyan dalokat közvetítenek, melyek mindig a világot viszik előre, érzelmeket borzongatnak, a tisztaságról szólnak. Ugyanez vonatkozik a zeneszerzőkre, valóságot tükröző realista, tiszta színeket, vonalakat használó festőkre, költőkre, írókra is. Valamennyien részt vettek és vesznek a világ jobbá tételében, abban, hogy az emberek jól érezzék magukat és boldogok legyenek.

Valójában a művészek ritkán boldogok, ezért individualisták gyakran, bár nagy tettekre képesek, mégis hiányzik nekik az a ritka barátság, vagy szerelem, amit tiszta szívük képvisel, mint ideált és akit elfogadnának társul. Nem az ő hibájuk, le kell szögezni, mert minden időben és korban leértékelően tekintettek az igazi tehetségekre, nagyon sok ellenséggel voltak körül véve, lehetetlenné tették gyakran hivatásuk űzését, s azt is időnként a legnagyobb nyomorba taszítva végezték, pedig az alkotó munka naponta több kemény órás munkát igényel, melyhez szükséges volna az emberhez való életmód kialakítása az adott ország, vagy földrész részéről. Hatalmas művészek vesztek el, keresték a halált, hogy megszabaduljanak lehetetlenné és tehetetlenné tett helyzetükből, pedig a szívember igazi szerelme csak tökéletes lehet, amilyet elképzel a hatalmas művész, mint a világ békességét, vagy a múzsáját.

Mindig csak képzelték maguknak a barátokat is, s ha néha rácsodálkoztak egy-egy tehetségre, örömmel üdvözölték, egy-két ilyen esetről tud a történelem, amikor ezek a ritka tehetségű emberek egymásra találtak. A baráti szeretet olyan erővel bír, mint a szerelem, mindkettő örök frigyként köttetik olyanok között, akik soha nem okoznak egymásnak csalódást, mert egyszerűen nincsen mivel, nem rendelkeznek rossz tulajdonságokkal, bár az írók a karaktereikben sokszor megrajzolták a gonoszok vonásait elrettentésül, hogy ilyenek is vannak.

Menjünk vissza a tiszta szívű énekesnőhöz, aki hatalmas érzelmi töltésekkel rendelkezik, érzéki minden testrésze, mint aki beleborzong minden szépbe, tiszta dallamba, hangba, mennyire volt és van ilyen lány kitéve a világ tökéletlenségének. Már a külseje és a hangja irritálja a primitíveket, mert túl sok annak a világnak, amelyik általában tönkre teszi ezeket a mennyei lényeket, hogy valaki kívülről és belülről is egyaránt szép legyen. A zenei tehetség öltözete is más, harmóniát képvisel mindenben, legyen az a frizurája, a kozmetikája, az illata, valamint a testszaga. A Szépség mindenben tökéletes, s ezt lehozni a Földre és megnyilvánulni nyilvánosan, felér egy merénylettel a közönségesek előtt. Nem bújhat el mégsem, nem élheti az életet le úgy, hogy kalitkába, vagy börtönbe legyen zárva, mert akkor megnémul örökre és elpusztul a lelke. Az érzelmi tökély keresi a párját dallamos hanggal, külsővel és kisugárzással, rejtélyesnek látszó igazi asszonyi finom lejtésű járásával, felhívva magára a peptidek figyelmét. Ebben az esetben az igazi művész szíve és asszonyisága, mint érzelmi központja a receptor, a befogadó, amelyik üzeneteket küld a nagybetűs művészeknek, hogy keresi a párját a Földön, akivel egy álomházasságban egyesülhet. A férfi ideál ismeretlen még a hölgy előtt, annyit érez, ha időnként az individualista el is gondolkozik azon, hogy miért él egyedül, hogy szerelem egy hatalmas érzelem, ami a szívében van, de nincsen arca, mert az arc számára a személyiséget, a törvényt jelenti, nincsen hangja, mert a hang számára a lágy, szívet borzongató melódiát jelenti, nincsen alakja, mert a férfi formája számára idegen, de annyi feldereng időnként nála, hogy tökéletes idomokkal kell rendelkeznie, de ha mégsem, akkor jó humorérzékű, jóságos szívű embernek kell lennie. Ha az ideális férfit megigézi a szívhölgy szépsége, kisugárzása, elindítja az érzelmi töltését feléje, melyet kezdetben szimpátiának gondolnak, mely az udvarlása végén peptidként éri a női receptort, s ekkor létrejön az érzelmi tökély, vagyis a szerelmük egymásra talál, beteljesül, mely szerelmet soha elválasztani másnak nem lehet, örök időkre szól. A testelme, vagyis a vicerális agy szellemi képességei is kiteljesednek, hiszen a szellemi, érzelmi, fizikai hármas egység tökéletessége jelenti a nagybetűs ember létezését a Földön.

 

2017. május 4.