Katka69 blogja

Katka69•  2020. június 11. 15:16

Gyermekkor 2

Mi tagadás mindig szerettem a hasamat. Úgy 3 éves lehettem és még mindig ettem éjjel. Sokszor többet, mint nappal. Anyám megunta és elhatározta, hogy leszoktat erről a rossz szokásomról.

Jött az újabb éjszaka és én megint kiköveteltem a magam részét. Legalábbis megpróbáltam. Ugyanis anyám úgy gondolta az nap véget vet ennek. Szokás szerint kiabáltam, hogy hozzon enni, ám részemről nem várt dolog történt. Nem kaptam semmit! Nyugodtan feküdtem az ágyon és soroltam, hogy mit kérek.

  • Kérek szépen nápolyit!

  • Nincs! – jött a szokatlan válasz anyámtól.

  • Akkor kérek szépen csokit!

  • Nincs!

  • Akkor kérek szépen tejbegrízt!

  • Nincs!

  • Akkor kérek szépen cukrot!

  • Nincs!

Hosszasan soroltam, hogy miket szeretek, ám mindenre a már fent említett válasz jött.

Anyám elmesélése szerint ekkor már meguntam, hogy csak nyugodtan feküdjek, miközben nem kaptam semmit.

Hirtelen felültem az ágyon, és szemrehányóan csak ennyit mondtam anyámnak:

  • Hallod! Kenyeretek már csak van itthon!

Katka69•  2020. június 7. 20:14

Gyermekkor

Kis súllyal születtem, alig látszottam ki a pólyából. Hosszú vékony ujjaim voltak.

Lakott a soron egy idős házaspár. Főleg a férfi tagja eléggé magának való volt. Minden évben volt náluk disznóvágás. Nagyon ízletes kolbászt csináltak. Sokan szerették volna, ha adnak el nekik abból a híres szalámiból. Ám ő megmondta, hogy soha senkinek nem fog eladni.

Anyám velem volt várandós. Tudva levő, hogy az állapotos nők nagyon kívánósak tudnak lenni.

Ki uborkát fagyival, más valaki mustáros kenyeret lekvárral. Az én szegény anyám mit is kívánhatott volna meg, mint a Gergő bácsi híres kolbászát.

Tanakodtak apámmal mi legyen, hiszen tudták, hogy nem sok esély van a híres csemegéhez jutni.

Anyám mégis megpróbálta, mert majd meghalt azért a kolbászért. Bekopogott hozzájuk, a néni jött ki.

  • Bözsi néni, adnának el nekem kolbászt? Egyszerűen másra sem tudok gondolni. Már a számban érzem az ízét.

  • Tudod kislányom, hogy nem szoktunk senkinek eladni.

  • Tudom, de most az egyszer tegyenek kivételt. Úgy érzem meghalok, ha nem ehetek belőle.

  • Jól van, megkérdezem Gergő bátyádat, hátha meggondolja magát.

  • Ki van itt Bözsi?- kérdezte kicsit morcosan az öregúr.

  • Csak én vagyok Gergő bácsi! -szólt anyám.

  • Kolbászt akar venni, de mondtam neki, hogy senkinek nem adunk el. -tájékoztatta a felesége.

  • Méghogy nem adunk? Már pedig adunk ennek a lánynak! Ráadásul ingyen. -felelte az öreg.

Anyám pedig boldogan ment a megszerzett kolbásszal. Ott tartottam, hogy haza hoztak a kórházból. Gergő bácsi is megnézett. Kicsi is voltam, vékony is, nem keltettem egy életerős csecsemő benyomását.

  • Na, ebből se lesz gyerek soha. -szólt rezignáltan, miközben kissé fitymálóan végig mért.

Közben eltelt két év. Egyszer Gergő bácsira rávertem az ajtót.

  • Der, adjál enni!

Kijött az öreg és így szólt az éppen odaérő anyámnak.

  • Hinnye! Csak gyerek lett ebből a lányból!

Katka69•  2020. május 30. 11:30

A lecke

Nóra kiszállt a luxus terepjárójából. A 40-es évei elején járt. Platina szőke haja a derekát verdeste. Büszkén simította végig. Elégett volt a fodrászával. Tényleg profi a haj hosszabbításban. Ajka és melle a szilikontól duzzadt. Karján méregdrága Gucci táska himbálózott. A ruháján is látszott, hogy nem a turkálóban vette.

  • Igyekezz már, nem érek rá egész nap. -mordult rá lányára.

A 15 éves lány szinte kiköpött anyja volt. Ő is nagyon szerette a drága ruhákat. Most is éppen shoppingolni jöttek.

A pláza bejáratánál megint ott ült az idős nő.

  • Ez az öregasszony mindig itt van? Miért nem zavarják már el a biztonsági őrök? -fordult a lányához, de az csak unottan megvonta a vállát.

A néni virágot árult. Mióta férje meghalt, így egészítette ki csekélyke nyugdíját.

Nóra gyűlölte az öregasszonyt. Ő mindig csak így nevezte: „az öregasszony”. Gyűlölte, mert a saját anyjára emlékeztette. Az anyjára, aki belerokkant a sok munkába, és a nyomorúságos gyermekkorára. Arra, hogy sokszor alig volt mit enniük. Az apja alkoholista volt. Sokszor menekültek előle az anyjával és a testvérével. Mígnem egy napon alkoholos állapotban,.meg nem fulladt a saját hányadékában.

A bejárathoz értek.

  • Kedveskéim, vegyenek virágot! -szólította meg az idős hölgy.

Ám Nóra mintha csak véletlen lenne, felborította a vödröt és még a virágokon is átgázolt.

  • Ó, bocsánat! -mondta, de azzal ment is tovább.

A néni nem szólt egy szót sem, csak könnyes szemmel nézett rájuk. Tekintete találkozott a fiatal lányéval.

Mikor ők bementek vásárolni, a néni mentette a menthetőt. Alig tudott pár szálat összeszedni, ami nem sérült meg. Az nap még alig evett valamit. A virágok árából akart magának vacsorára valót venni. Tudta, hogy ma nagyon kevés bevétele lesz, valószínűleg korgó gyomorral fog nyugovóra térni. Ám mégis maradt, és megpróbálta eladni a megmaradt virágot.

Nóráék éppen az egyik drága butikban nézegették a ruhákat. Vörösre lakkozott műkörmeivel fordította meg az árcédulát. Nem mintha számított volna a pénz.

Áldotta a szerencséjét, hogy ilyen gazdag férje van. A férfi közel 20 évvel volt idősebb nála.

Imponált neki a férfi közeledése. A pénze még jobban. Ő pedig mindig jól nézett ki, és ezt ki is használta. A férje egy teljesen átlagos férfi volt, aki tisztában volt vele, hogy Nóra csak a vagyona miatt ment hozzá. A nő gyereket is azért szült neki, hogy bebiztosítsa magát. Nóra szerette a lányát a maga módján, de az, igazi szeretetet csak az apjától kapott.

Mikor végeztek a bevásárlással beültek a pláza cukrászdájába.

  • Anya, kellene még pénz! Láttam egy nagyon szép ruhát. Meggondoltam magam, és azt még szeretném megvenni.

  • Most költöttünk rád egy vagyont!

  • Akkor adj a zsebpénzemből.

  • Az e havit már megkaptad. Hogyan tudtad már is elkölteni? Annak az öregasszonynak kint szerintem a nyugdíja kevesebb, mint a te zsebpénzed!

  • Kérlek! Akkor adj a jövőhaviból. Nekem kell az a ruha!

Mivel ő is élt-halt a szép ruhákért mégis odaadta a lányának a pénzt.

  • De igyekezz, majd itt megvárlak!-szólt a lány után.

Kis idő múlva meg is jelent. Az anyja csak azon csodálkozott, hogy egy egyszerű reklám szatyrot szorongatott a kezében.

Mikor kiértek a néni még mindig ott ült. Nóra lenézően végig mérte és már ment is tovább.

  • Anya,várj egy egy kicsit légy szíves!

Az anyja visszanézett, és látta, hogy a lány odalépett a nénihez és oda adta neki a reklámszatyrot.

  • Elnézést kérek a kellemetlenségért! Kérem ezt fogadja el viszonzásképpen.

A néni belenézett, a táska tele volt élelmiszerrel. Nem akarta elfogadni, de a lány ragaszkodott hozzá. A néni meg akarta csókolni a lány kezét, de az elrántotta. Ő csókolta meg annak könnytől ázott arcát.

Nóra döbbenten nézte végig a jelenetet. Rájött, hogy a saját lányától kapott leckét emberségből!


Kitalált történet

Katka69•  2020. május 19. 18:52

Egy barátság története (Megtörtént eset)

Egy hideg téli napon születtem. Két hónapos koromban elszakítottak az anyukámtól és a testvéreimtől. Számomra korán, túl korán. Talán már kitaláltátok, én egy kutya vagyok. Ekkor kerültem az új gazdijaimhoz.

Nagyon kedvesek voltam velem, én mégis féltem. Éjszakákat sírtam át, mert hiányzott a családom.
Ekkor ismertem meg Őt. Kezdetben tőle is rettegtem. Bár nem sokkal volt idősebb nálam, mégis sokkal nagyobb volt mint én. Egy nagy bumfordi mamlasz. Amikor legelőször mutattak be minket egymásnak, a szívem a torkomban dobogott. A két mancsa közé vett, és a fejét jobbról-balról hozzám dörgölve „ szeretgetett”. Be kell valljam, azt hittem nem élem túl ezt a nagy szeretetet.

Azután a legjobb spanom lett. Azt mondták a gazdijaim ő egy fajta tiszta labrador. Én pedig, hát, hogy is mondjam… Nem volt valami előkelő a származásom. Évek teltek így el. Felnőtt korunkban elfértem a hasa alatt. Mégis, képzeljétek el, én voltam a főnök. Mindent együtt együtt csináltunk. Nélküle még sétálni sem voltam hajlandó elmenni.

Volt hogy láttunk az utca túl oldalán olyan furcsa szőrös izéket, akarom mondani lényeket.
Bosco azt mondta ugassuk meg őket.

- Miért? -kérdeztem én.

- Mert ők az ellenségeink.-válaszolta Bosco

- Hiszen még csak be sem jönnek.

- Ez az idők kezdete óta így van. Ők és mi sosem lehetünk barátok. -oktatott ki a haverom.
Mikor sokat ugattuk őket a gazdink ránk szólt.

- Hagyjátok már békén azokat a macskákat!

Innen tudtuk meg, hogy ezek a furcsa valamik macskák.

Egy napon Bosconak fájni kezdett a lába. Jött egy piros színű autó, és elvitték valahová. Azt hittem soha többé nem látom. Ám pár óra múlva haza jöttek. A haverom lába be volt kötve és olyan furcsa valami volt a fején. Teljesen körbe vette a koponyáját.. Hallottam, hogy mondta az egyik gazdim a másiknak, ez azért kell, hogy ne tudja bántani a sebet.

Pár hét alatt teljesen felgyógyult. Mi pedig azt tettük mint régen. Játszottunk egymással, vissza hoztunk amit eldobtak nekünk és ugattuk a macskákat.
Ám egy nyári napon ő megint beteg lett.

- Nem baj, majd jön a piros autó, és meggyógyul. -gondoltam magamban. -De nem így lett.

Hallottam, hogy most nagy a baj, Bosco meg fog halni. Nem tudtam ez mit jelent, de gondoltam majd meggyógyul ebből is. Egyszer láttam, hogy hiába ébresztgetik. Azután ástak neki egy gödröt a kertben. Ilyet mi is mindig csináltunk, mikor melegünk volt. Mondjuk a gazdik nem örültek neki.
A barátomat beletették ebbe a gödörbe. Azt hittem azért, mert ennyire melege van. Csak azon csodálkoztam, hogy miért szórtak rá is földet.

Mindennap el mentem megnézni mikor mászik már végre ki. De nem jött elő. Én egyre szomorúbb lettem. Enni sem volt kedvem, ezt észre is vették.

Akkor döntöttek úgy, hoznak nekem egy barátot. Nagyon örültem neki. Végre megint ketten leszünk kutyák. Egy nap végre megérkezett. Én pedig nem hittem a szememnek.

- Ezt mégis hogy gondoltátok? Egy házban az ellenséggel? Ide mertetek hozni egy macskát?!! - ugattam nekik. Persze ők nem értették.

Gondoltam jól ráijesztek, hiszen olyan kicsi volt, alig látszott ki a földből. Megugattam. Ám ő nem ijedt meg. Jól felborzolta magát, és olyan furcsa oldalazó mozgással elindult felém. Még fújt is rám.

Bizony isten, én ijedtem meg tőle. Mi lehet ez a kis szőrös pamacs? Gyanakodva méregettem. Ahogy telt-múlt az idő történt valami. Még bevallani is szégyenlem. Megszerettem. Én! Aki gyűlöli a macskákat! Mondjuk, más macska nem teheti be a lábát ide.

Azóta eltelt két év. Megosztozunk a házamon is. Sokat játszunk, nagyon mulatságos. Mindig együtt eszünk, és én meghagyom neki a legjobb falatokat. Már el sem tudnám képzelni az életemet nélküle. Ő a legjobb barátom. Ráadásul képzeljétek el, Ő a főnök.