Válaszút

Ági mérgelődve nyomta ki az ébresztőt a telefonon. Gyűlölt korán kelni. A mellette alvó férjére nézett.
– De jó neki, aludhat ameddig akar! – gondolta magában.
Lajossal 20 éve voltak házasok. Nem volt eget verő nagy szerelem az övék, legalábbis Ági részéről. Ő, csupán menekülni akart otthonról. Nem akarta tovább hallgatni a részeges apja üvöltését.
Mikor leérettségizett igent mondott Lajos házassági ajánlatára. A férfi 10 évvel volt idősebb nála, az anyjával élt. Oda költözött hozzájuk a kis parasztházba. Az anyósa nem igazán szívlelte, pedig ő megtett mindent, hogy a kedvében járjon. Elvégezte a házi munkát, művelte a kertet, ellátta az állatokat. Az idősebb asszony mégis mindenbe belekötött. A férje pedig nem védte meg feleségét sohasem az anyjával szemben.
Mindig azt mondta, hogy örüljön, hogy itt lakhatnak, nem kell albérletet fizetni. Az asszony addig noszogatta, hogy a spórolt pénzükből és kölcsönből öt év után elköltözhettek a saját házukba. Egy csendes utcában találták ezt az ikerházat. Egy idősebb házaspár lakott az ház másik felében. Nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttük az elmúlt 15 évben. A bácsi időközben elhunyt. Ági sokat segített a magára maradt szomszédasszonyának. A féle fogadott anya szerepét töltötte be életében.
Ági lassan kortyolgatta a reggeli kávéját. Azon gondolkodott miért pont őt bízták meg a feladattal.
– Más is betaníthatná Zolit, nem igaz, hogy mindig nekem kell ilyesmivel foglalkozni. – morfondírozott magában.
Már 10 éve dolgozott a gyárban, felettesei nagyon meg voltak elégedve munkájával. Zolit látásból ismerte már két éve. A férfi akkor került a gyárba, csak másik részlegre. Eddig még csak köszönő viszonyban sem voltak. Ám most megszűnt az a részleg és az ott dolgozó embereket szétszórták a gyár különböző részeire.
Mikor beért, Zoli már ott toporgott.
– Most biztosan a pokolba kívánsz! – mosolygott a férfi.
– Á, dehogyis – válaszolta a nő nem túl meggyőzően, majd elnevette magát. – Ennyire látszik?
A férfi vigyorogva bólintott. Mivel egy gépen kellett dolgozniuk a kínos csend elkerülése végett beszélgetni kezdtek. Zoli elmondta, hogy egy éve vált el, a volt feleségével elhidegültek egymástól.
– Tudod Ági, amikor lángol a szerelem még nem vesszük észre, ha nagyon különbözően gondolkodunk bizonyos dolgokról. Ám, amikor feloszlik a rózsaszín köd, ezek a különbözőségek bizony nagyon is számítanak.
– Igen, igazad van! – nyugtázta a nő elgondolkodva, miközben a saját házassága jutott eszébe.
Végül egész jól kijöttek egymással, egész nap volt közös témájuk.
Mikor Ági haza ért, megint a szokásos látvány fogadta. A mosatlan edények feltornyozva a mosogató tálcában. A koszos ruhák csak a szennyestartó mellé dobálva a fürdőszobában. A férje azt tartotta, hogy a házimunka csakis a nő dolga. Ennek megfelelően nem is vette ki részét belőle soha.
– Pedig nem vagyok cseléd! – dohogott hangosan.
Azt meg kell hagyni Lajos a házkörül mindent megcsinált. Ám az asszony úgy volt vele, hogy nem esne le a gyűrű az ujjáról, ha neki is besegítene. Hiszen ő is főállásban dolgozik, és neki is jól esne, ha pihenhetne kicsit. Így viszont mielőtt neki állt főzni, először eltakarította a disznóólat, amit a férje hagyott.
Elég későre járt, mire Lajos hazaért. Mikor meglátta a tűzhelyen a gulyáslevest és a lángost, ordítani kezdett.
– Már megint tészta? Megmondtam már, hogy nekem hús kell, hús! Hányszor mondjam még el, hogy bevésd abba a buta agyadba!
– Talán, ha kevesebbet innál, lenne pénz több húst venni. – jegyezte meg halkan az asszony.
– Még meg merészeled mondani, hogy mennyit ihatok? Ki vagy te? – kiabálta borgőzös hangon és elkapta a nő karját.
Az hirtelen kirántotta a szorításból, de meglátszott a férfi keze nyoma.
– Ez megint be fog kékülni, én pedig magyarázkodhatok újra, mi történt velem. – gondolta magában az asszony.
Férje mostanában elég sokszor jött haza kapatosan. Ági már azt a kevés szeretetet sem érezte iránta, mit elejében. Legszívesebben elvált volna, de hát nem volt hová mennie. A ház árának feléből úgy sem tudott volna magának venni semmit. Ezért hát, maradt. Lajos sosem dicsérte meg. Ha fodrásznál volt, észre sem vette. Már nem érezte magát nőnek mellette.
Másnap reggel is Zolival dolgozott együtt. Amikor egyszer nyújtózkodott a nő, a férfi észre vette a kék foltot a karján.
– Veled meg mi történt? Talán csak nem…
– Beütöttem – válaszolta gyorsan.
A válasz gyorsasága és a nem túl meggyőző hanghordozásra Zoli felkapta a fejét.
– Alig ismerjük egymást, de ha gondolod munka után beülhetünk egy kávéra és beszélgethetünk. Feltűnt már máskor is, hogy olyan ritkán látlak mosolyogni! Pedig nagyon jól áll. – jegyezte meg kedvesen a férfi.
A nő elpirulva fogadta a bókot.
– Még csak az kellene, hogy elkezdjenek pletykálni! Egy idegen férfival látnak és egyből kombinálnak.
– Csak egy ártatlan kávé lett volna. Ráadásul nem is vagyok idegen, hiszen munkatársak vagyunk. De ha nem, akkor nem!
Három hónap telt el, Zolival egyre többet beszélgettek. Nagyon sok közös volt bennük. Mivel egy részlegen dolgoztak, minden nap találkoztak.
Aznap az asszony mielőtt neki állt a házimunkának, átment a szomszédba. Marika néni éppen fánkot sütött. A konyhában szólt a lemezjátszó, mint mindig. Ági is szerette a régi, 60 -as évekbeli régi slágereket. Volt, hogy együtt énekeltek szomszédasszonyával. Ám most nem lett volna kedve dalolászni. Férjével egyre jobban megromlott a kapcsolata. Marika néni is észre vette, hogy fogadott lányának valami nyomja a szívét.
– Mi a baj gyermekem? – kérdezte kedvesen.
– Boldogtalan vagyok. – vallotta be halkan az asszony. – Lajos nem becsül semmibe. Bármit csinálok, mindenbe beleköt, semmi sem jó neki!
– Nem akartam én felhozni, de tudod nem valami vastag ez a közös fal. Sok minden áthallatszik. Sokszor hallottam, hogyan üvölt veled. Miért nem hagyod ott?
– Mihez kezdenék én egyedül? Csak ezt az életet ismerem. Ezenkívül mit mondanának az emberek?
– Mit érdekel téged, hogy mit mondanak az emberek! – méltatlankodott Marika néni. – Mire vársz? Egyszer majd a nyakad szorítja meg, nem a karod!
– Úgy látszik nekem ez a sors jutott! – mondta halk, beletörő hangon a fiatalabb nő.
Újabb 3 hónap telt el. A házassága egyre rosszabb lett, Zolival pedig egyre közelebb kerültek egymáshoz. Az asszony már alig várta, hogy reggel legyen és mehessen munkába. Amikor meglátta Zolit, mintha pillangók repkedtek volna a gyomrában. Pirulva hallgatta a férfi mindennapos apró bókjait. Zoli nagy unszolására végre elfogadta a kávé meghívást a közeli presszóba.
– Ági, beszélnem kell veled! – fogta meg asszony kezét a férfi az asztalon keresztül.
Az szégyenlősen rántotta ki a férfiéből.
– Mégis mit csinálsz Zoli! Én férjes asszony vagyok!
– Igen, egy boldogtalan férjes asszony! – jegyezte meg halkan a férfi. – Ne mondd, hogy nem vetted észre, mit érzek irántad. Szerelmes vagyok beléd. Hagyd ott a férjed, hiszen rosszul bánik veled! Ígérem boldoggá teszlek!
– Mégis, hogyan tehetném ezt? Azt mondanák az emberek, hogy egy házasságtörő céda vagyok. Lajos kívülről játssza a minta férjet. Senki sem gondolná róla, hogy milyen ember valójában.
– Fontosabb az emberek véleménye, mint a saját boldogságod? – mondta kicsit csalódottan a férfi. – Én minden esetre itt foglak várni este 6-kor. Ha nem jössz el, tudni fogom, hogy a férjed választottad. Akkor felmondok, és elmegyek a városból. Soha többé nem fogsz látni. A döntés a kezedben van! – ezzel felállt az asztaltól és ott hagyta a könnyeivel küszködő nőt.
Ági tudta, hogy Lajos aznap későn fog hazaérni. Kivette a bőröndöt a szekrényből, és az ágyra téve csak nézte.
– Istenem, most mit csináljak? Válasszam a viharos házasságom, és akkor nem leszek az emberek szemében házasság törő. Esetleg válasszam Zolit és a csendes boldogságot? Kérlek adj egy jelet!
Alig gondolta végig, a szomszédból halkan, de jól hallhatóan felhangzott a régi bakelit lemezről a régi dal.
– ”Minden asszony életében van egy pillanat, úgy szeretne olyat tenni, amit nem szabad…”
Ági sokáig ült a fotelban és sírva nézte, amint az elektromos óra villogó számlapja 18 – órára vált