Új nap

Egész nap te jártál az eszemben. Reggel mire felébredtem, már elmentél. Megsimogattam a párnát, mely még őrizte a fejed nyomát és a hajad illatát. Tudom, hogy voltak gondjaink mostanában, de hát kinek nincsenek. Két éve vagy a szerelmem, az életem párja. Az utóbbi időben sokat kellett túlóráznod. Reméltem azért, hogy a mai napot nem felejted el. Ma van az évfordulónk.

Mikor beértem az irodába, a legjobb barátnőm Adél, már várt. Az asztalon ott volt a gőzölgő fekete. Talányos tekintettel nézett rám.

• Ideges vagy?

• Kicsit igen!

• Miért?

• Tudod ma van az évfordulónk. Mi lesz, ha Bence elfelejti? Reggel úgy ment el, hogy semmilyen üzenetet nem hagyott. Egy kis célzást vártam volna, hogy ő is készül.

• Miből gondolod, hogy elfelejti?

• Éppen egy kis hullámvölgy van a kapcsolatunkban. Kicsit furcsán viselkedik mostanában.

• Szerintem ő is valami meglepetésre készül. Nehezen lehet titokban tartani előtted bármit is.

Abban a pillanatban jelezte a telefonom, hogy üzenet érkezett.

• Biztosan ő írt! Te meg itt emészted magad.

• Valóban. Azt írja fontos megbeszélni valója van velem estére. Legyek otthon időben.

• Na látod! Te meg aggódtál, hogy elfelejti. – jegyezte meg barátnőm. – De te is készülj valamivel.

• Persze, hogy készülök. A kedvenc ételét főzöm, meg sütök valamilyen sütit is. Úgy is csak este ér haza, lesz időm mindenre.

• Én a helyedben valami szexi fehérneműt is vennék. – kacsintott rám Adél. – Lehet, hogy a kezed is megkéri? Két év után, már éppen ideje lenne!

• Örülnék neki. Lehet, hogy emiatt túlórázott annyit mostanság? Nem is tudom. – bizonytalanodtam el. – Olyan feszült volt az utóbbi időben.

• Te mindenben rémeket látsz! – torkollt le Adél. – De most már menj dolgozni, mert a főnök kinyír.

A nap gyorsan eltelt. Hazafelé bevásároltam. Megvettem még azt a bizonyos csábos fehérneműt is.

Rendbe vágtam a lakást. Megfőztem és szépen megterítettem az asztalt. Virágcsokor, gyertyák, borospohár. Minden a helyén volt. Az étel a sütőben, hogy meleg legyen, mikor megérkezel. Megfürödtem, hajat mostam, kicsinosítottam magam. Neked. Azért, hogy a tűz újra azzal a lánggal égjen, mint kapcsolatunk hajnalán. Akkor még nem tudtunk betelni egymással. Azóta kicsit lanyhult a lángolás, de még mindig szeretjük egymást és ez a lényeg. Éppen elkészültem, mikor hallottam a kulcscsörgést a zárban. Te ledobtad cuccaidat az előszobaszekrényre. Kicsit idegesnek tűntél.

• Szia drágám. Milyen napod volt? – kérdeztem, miközben egy csókot nyomtam ajkadra.

Te csak futólag viszonoztad. Ezt betudtam annak, hogy izgatott vagy a mondandód miatt. Elvégre nincs minden nap lánykérés. Visszagondolva feltűnhetett volna, hogy megütköztél a terített asztal látványától.

• Ülj le! Azonnal hozom az ételt.

• Hagyd ezt most. Mint írtam, fontos megbeszélni valónk van.

Hangodból egyszerre éreztem ki zavart és elszántságot.

• Azért egy csokor virágot hozhattál volna. – futott át az agyamon, de gyorsan el is hessegettem. – Elvégre a gyűrű a zsebedben is elfér.

Idegesen elkezdtél fel – alá járkálni. Rá is csodálkoztam milyen édes vagy, mikor zavarban vagy. Kis mosollyal az arcomon vártam a vallomásod. Megkaptam! Bár nem egészen azt, amire számítottam. Vagyis egyáltalán nem azt. Ültem a széken és te hirtelen mellém ültél.

• Tudod Gina, hogy fontos vagy nekem. Nagyon szerettelek.

Mintha egy hideg fuvallat megérintette volna a szívem.

• Mi ez a múlt idő? – kaptam fel a fejem. Időm se volt reagálni, te már folytattad.

• Hidd el én mindent megpróbáltam, hogy helyre jöjjön a kapcsolatunk. De ez nem megy tovább. – bökted ki határozottan.

• Tessék? – néztem rád értetlenkedve. – Mi nem megy?

• Ez az egész. Mi. Szerelmes lettem.

Hitetlenkedve néztem körül. Szinte vártam, hogy felbukkanjon a semmiből egy kandi kamera. Mindenki nevetne, te is és elővennéd a zsebedből a gyűrűket. Nem így történt. Látszott az arcodon, hogy nagyon is komolyan beszélsz.

• Te pont a mai napot tartottad a legalkalmasabbnak arra, hogy ezt közöld? – néztem rád megütközve.

Nem ismertem rád. Hol van az az ember, akivel életem elmúlt két évét töltöttem? Akkor észre vettem egy furcsa fintort az arcodon. Hiszen te nem is emlékeztél milyen nap van ma. Ültem a széken magamba roskadva, és nem hittel el, hogy ez az egész velem történik.

• Azt sem tudod milyen nap van ma, ugye? – jegyeztem meg halkan.

• Így utólag már rájöttem. Kérlek ne haragudj nem volt szándékos.

• Ne haragudjak. – ismételtem szavaid, mint egy papagáj.

• Kérlek mondj valamit. Kiabálj, ordíts velem, de ne légy ilyen kimért. – kérleltél.

• Még is mit mondhatnék? Gratulálok. Te már eldöntöttél mindent. Kár a szóért!

• Én sem így akartam. De az érzéseimnek nem tudok parancsolni.

• Azt megkérdezhetem ki a nagy ő?

• Egyik kolléganőm.

• Szóval evégre volt az a sok túlóra mostanában. Én hülye pedig azt hittem nekem akarsz valami meglepetést adni. Bár végül is sikerült. Igaz, be kell valljam teljesen másra számítottam.

• Nem akartalak megbántani. Fontos vagy nekem! – néztél rám nagy, bánatos kutya szemekkel.

• Igen, észre vettem mennyire.

• Sajnálom, hogy így alakult. Én most elköltözöm.

Azzal bementél a szobába és kivetted a szekrényből a bőröndödet.

• Á, szóval már össze is pakoltál. Akkor menj! Tűnj el innen.

Kinéztem az ablakon. Egy autó volt a ház előtt. Rájöttem, hogy ő várt rád kint.

• Sajnálom. – mondtad újra, miközben kiléptél az ajtón.

A szavaid halkan ejtetted ki, mégis visszhangzottak fejemben. Több óra telt el, mióta az ajtó örökre bezáródott mögötted. Én csak bámultam ki az ablakon. Arra eszméltem, hogy hajnalodik.

• Egy új nap! – nyugtáztam magamban. – Az első nap nélküled!