KalmarKriszti blogja
Nézz le rám!
Nézz le rám!
Istenem, nézz le rám páholyodból,
csak egy pillanatra, irgalomból.
Hozzád imádkozok minden este:
Kegyelem pillantásod most vesd le!
Mint egy szobor, állok meredten...
Nem távozom tőled! Nem és nem!
Mégsem nézel rám? Mondd, miért nem?
Talán nem vagyok közeledben?
Sóhajtásom az egekben...
még a felhő is meglibben...
Tudom, te csak szívem várod,
számold fel hát a rabságot!
Felnézek az égre
Felnézek az égre
Felnézek én, felnézek az égre,
a Jóisten gyönyörű szemébe!
Miért ne nézhetnék? Mit láthatok?
Benne reményt, üdvöt csodálhatok.
Nézzetek fel mind a tiszta égre,
a Jóisten gyönyörű szemébe!
Éj sötétjében fénylő csillagom,
világom nekem, kincsem. Szétosztom...
Kirándulás a dzsungelbe
Kirándulás a dzsungelbe
Elindultam otthonomról,
Atyám szép házát elhagyva,
dzsungel mélyén kirándulva,
az ismeretlent csodálva...
"Csak pár nap és visszajövök,
hisz hív a csábító világ
megismerni pálmát, liánt,
s másképp nyílik ott a virág!"
Odaértem, eltévedtem,
nincs már nálam térképem,
elvesztettem, maradnom kell,
dzsungel sűrű sötétjében.
Nincs mit tenni, itt maradok,
erdőben letáborozok,
vadon élő állatokkal
magányosan barátkozok.
Nap nap után, éj éj után,
az idő egyre csak telik,
évek hosszú sokasága
reményemet el nem veszik!
Eszembe jut Atyám szava:
Ó, ha akkor ott maradok!
Hosszú útra otthonomtól,
így tudom, el sem indulok!
Mentőcsapat közeledik,
jó Atyám küldött énértem,
bolyongásom vége szakadt,
a dzsungelből hazatértem!
A kertész rózsája
A kertész rózsája
Mennyország földi
kertjében, száraz,
szikkadt földjében
vadrózsa nyílott.
Levele fakult,
szirma földre hullt,
szára földre dőlt,
tüskéje csak nőtt...
Látta a kertész,
szíve megszakadt,
saját vérével
mentette meg azt.
Levele zöldült,
szirma virágzott,
kertész könnyében
gyökere ázott...
Tolvaj jött álnokan,
rózsát szemelte ki,
Pokol országába
majd jó lesz őneki.
De szólt a kertész:
"A rózsa enyém!
Földemen termett
e vad tünemény!
Én öntöztem,
én tápláltam,
éjjel-nappal
virrasztottam!"
Tolvaj megijedt,
messzire futott,
Kertész kertjébe
vadrózsa nyílott...
Szívem utánad vágyakozik
Szívem utánad vágyakozik
Mint oázist kereső
sivatagban tévelygő,
ki szomjazza igédet,
az örök élő vizet,
lelkem most hozzád kiált:
Szentlelkeddel ölelj át!
Éhezem, én Istenem,
Oltáriszentségedet,
mint szegény, szakadt koldus,
ki két napja nem evett,
se frisset, se hideget:
Jöjj, Uram, táplálj engem,
örök életem legyen!
Szívem utánad vágyakozik,
örökké hűen várakozik,
mint szerelmes hitves kedvesét:
Áraszd rám szíved szeretetét!