KalmarKriszti blogja

"Csak pár nap és visszajövök,
hisz hív a csábító világ
megismerni pálmát, liánt,
s másképp nyílik ott a virág!"

Odaértem, eltévedtem,
nincs már nálam térképem,
elvesztettem, maradnom kell,
dzsungel sűrű sötétjében.

Nincs mit tenni, itt maradok,
erdőben letáborozok,
vadon élő állatokkal
magányosan barátkozok.

Nap nap után, éj éj után,
az idő egyre csak telik,
évek hosszú sokasága
reményemet el nem veszik!

Eszembe jut Atyám szava:
Ó, ha akkor ott maradok!
Hosszú útra otthonomtól,
így tudom, el sem indulok!

Mentőcsapat közeledik,
jó Atyám küldött énértem,
bolyongásom vége szakadt,
a dzsungelből hazatértem!

Levele fakult, 
szirma földre hullt, 
szára földre dőlt, 
tüskéje csak nőtt...

Látta a kertész, 
szíve megszakadt, 
saját vérével 
mentette meg azt.

Levele zöldült, 
szirma virágzott, 
kertész könnyében 
gyökere ázott...

Tolvaj jött álnokan, 
rózsát szemelte ki, 
Pokol országába 
majd jó lesz őneki.

De szólt a kertész: 
"A rózsa enyém! 
Földemen termett 
e vad tünemény!

Én öntöztem, 
én tápláltam, 
éjjel-nappal 
virrasztottam!"

Tolvaj megijedt, 
messzire futott, 
Kertész kertjébe 
vadrózsa nyílott...