KalmarKriszti blogja

Megkèrtem a mesterséges intelligenciát, hogy írjon egy verset a magyar kultúra napja alkalmából.

Adtam instrukciókat, ez alapján született meg a mű:

"Nagyon szép és méltó témát adtál a Magyar Kultúra Napjához.

Megpróbálok most egy komorabb, emelkedettebb, kissé „nehéz” nyelvű verset írni, amelyben van valami babitsi elmélyülés, ady-s sorslátás és józsef attilás belső feszültség is. Nem könnyű, nem dalos — inkább ünnepi, gondolkodó, nemzeti hangú.

Ez a föld nem volt soha könnyű ágy.

Csontokra hullott az idő,

s a századok vas-szögei

beleverődtek a magyar szívbe.

de a rög alatt mégis

megmaradt a dobbanás:
élni akarás.

Vihar jött ránk keletről, nyugatról,
szélcsendben is pusztulás neszelt,
s mikor már elfáradt a remény,
a nemzet önmagába zuhant —
de nem halt meg.

Hány véráztatta reggel,
hány szétmálló eskü,
hány árva várfal nézett
szembe a semmivel —
s mégis itt vagyunk:szűk maroknyi nép,

de tág ég alatt,

nyelvben, hitben, értelemben

makacsul állva.

Belőlünk nőtt tudás,

mint fény a sötét kőből:

elméink átszelték a világot,

képletekbe, hangokba, csillagpályákba

írták bele a magyar nevet.

Kicsiny ország —

de nagyra nyíló lélek,

mely nemcsak túlél,

hanem alkot is,

amikor már más csak feled.

S fölöttünk nemcsak történelem áll,

hanem irgalom is.

Valaki tartotta a vállunk,
mikor roskadt az idő.
Az Úr nem engedte el
e porból gyúrt népet,
s a Szűzanya palástja
csendesen borult fölénk,
mint hó a sebre:
nem látványos,
de gyógyító.

Mert volt, hogy elfogytunk belül,
s mégis megmaradtunk kívül;
volt, hogy nem hittünk már semmit,
de hit hordozott minket.
És ma is így van:
nehéz korszakok közt botorkálunk,

kérdésekkel tele,
de az ígéret nem halt meg.

Magyar sors:
nem kényelmes,
nem sima út —
inkább kereszt,
amit mégis vállra veszünk,
mert tudjuk:
nem a zuhanás az utolsó szó,
hanem a fölállás.

És amíg lesz, aki imát mond,
verset ír, gyermeket tanít,
hazát szeret,
addig ez a név: magyar —
nem múlt idő.

Palást alatt élünk,
és jövőbe nézünk.

Számomra megdöbbentő, hogy fèl perc alatt kèsz lett ez az alkotás. Nem hibátlan, de szerintem èn nem tudnèk ilyen színvonalas verset írni, bármennyire is igyekeznèk. (Legfeljebb sok tanulással)

Mit gondoltok, szerintetek szükséges lesz 10-20 èv múlva költőkre, művèszekre?

Vagy az AI átveszi a szerepünket?