Hold alatt, hajnal előtt

Hold alatt, hajnal előtt

A Hold ma este

nem fénylik, csak figyel.

Nem kérdez,

csak úgy van-

mint egy régi emlék,

ami már nem fáj, csak ismerős.

Az éj lassan ráborul a tájra,

mint egy puha takaró,

amit az idő húz felénk,

amikor elfáradunk.

Hallgat a világ.

Minden lélegzet lassabb,

mintha az elmúlás is pihenne kicsit

a sarkon túl.

Gondolatok jönnek,

arctalanul.

Ami volt-

marad valahol a csöndben,

mint vízbe hullt szó.

De ott, messze,

a fák mögött

valami világosabb lesz.

Nem tudni mikor.

Csak egyszerre ott van.

A hajnal.

Egy új nap,

amit még nem éltünk meg.

És akkor a Hold

visszanéz még egyszer,

mintha búcsúzna -

vagy talán csak helyet ad a fénynek.

Mert minden éj után

valaki újra felébred bennünk.

És bármit mondott az éj,

a reggel mást hozhat.