Első találkozásom az Őrangyalommal

Születésemnél kezdődött az Isteni gondviselés.A szüleim ugyanis nem tervezték világra jövetelemet, Isten viszont igen. Megfogantam és sok vita után arra a következtetésre jutottak, hogy helyem van a családban.
Anya biztonságot nyújtó méhében jól éreztem magam, de -a folyamatos növekedésemnek hála- kezdett szűk lenni a hely. A karjaimat nem tudtam kinyújtani, a lábam zsibbadt, teljesen elgémberedtek az izmaim. 
Fészkelődtem, ficánkoltam, forgolódtam, aztán találtam egy kis csatornát, amin keresztül éreztem, hogy tágabb teret kaphatok. Anyám fájdalmában görcsösen összekuporodott...A fájdalom nem szűnt meg testében. Sőt! Hasa feszülni kezdett, a fájások erősödtek és sűrűsödtek.
Apám is kétségbeesetten várta az orvosi vizsgálat eredményét, hiszen még hetek voltak az emberi ész által kiszámított határidőig, ami az első találkozás időpontja lett volna.
Kaptam valami szert, amitől megnyugodtam és már nem is volt annyira szűkös az a hely. Igazából nem csak az injekció hatása volt érezhető viselkedésemen, hanem egy hang is közrejátszott abban, hogy nyugalomra találjak.
-Várj még, Gyermekem! Erősödnöd kell, hogy az Új világ viszontagságait biztosan kiáld! Eljön majd a te időd is! Pihenj, hallgass rám, hallgasd az éneket, amit dúdolok neked! 
Mintha hallottam volna már ezt a hangot! Volt benne valami lelki békét adó. Lelki béke, lelki béke....Ő az! Emlékszem Rá! Ő az Atya! Isten lágyan kért, mégis örömmel teljesítettem kérését első szóra.
Napokat, heteket töltöttem angyali énekek hallgatásával. Aztán eljött az idő, amikor már meg kellett volna indulnom a szülőcsatornában, de már nem volt erőm. Olyan jó érzés volt anya hasában ringatózni, hallgatni az ő szívverését... Anyám teljesen kétségbeesett: 
-Miért nem akarok már előjönni és bemutatkozni?  
-Mert gyenge vagyok, anya!-szóltam hozzá gondolataimmal és ő tudta, érezte mire gondolok, mert kaptam segítséget.
Isten küldött hozzám is Őrangyalt, akit már be is fogtam küldetésének teljesítését végezni.
Először is közvetítenie kellett köztem és a külvilág között a történéseket.
Anyám meghallotta az Őrangyalomat:
-Lányom, siess! Kevés az idő! Ne hallgass másra! Te csak állj ki amellett, amit a szíved diktál! -szólt kedvesen mégis határozottan angyalom, annyira, hogy még én is összerezzentem.
Aztán felém fordult:
-Te pedig, Gyermekem tarts ki! Istennek terve van veled! Nagy terve! Azért lehelt lelket beléd és küldött a Földre, mert feladatod van! Amikor megszületsz már nem úgy fogsz engem látni, ahogyan most. Folyamatosan halványulok majd előtted, a hangomat egyre halkabban fogod hallani. Tudnod kell, hogy mindig melletted leszek! A szemednek láthatatlan leszek, a füled nem fog hallani, de mindig érezni fogod jelenlétemet és a szíved hallgatni fog rám!
Ne haragudj majd rám, ha néha tettekkel megdorgállak! Ezt csak azért fogom tenni, mert épp nem figyelsz rám és megpróbálsz letérni a számodra kijelölt útról. Most pedig menj! Isten szeretete és békéje legyen veled!
Ekkor valami furcsa, idegen hang ütötte meg a fülemet. Nem anyáé, nem apáé...Akkor kié lehet ez az ijedt hang, aki azt kérdezi, hogy miért nem sírok?
Mi az a sírás? Miért olyan fontos most ez, amikor már alig várom, hogy megláthassam édesanyámat?
Tudom már! Ő lehet a Földön az egyik vigyázóm! A többiek Doktor úrnak szólítják.
A Doktor úr nagyon ideges és úgy vezeti le a feszültségét, hogy ütögeti a hátamat, miközben fejjel lefelé lógat.
Különcök ezek az emberek és a szokásaik! Így üdvözlik az újszülötteket?
 Nekem ez nem tetszik, ez nagyon fáj!
Annyira, hogy a lelkem összeszorul bele, áthalad a tüdőmön és végül kijön a fájdalom a torkomon keresztül. 
Mi ez a hang? Ezt ÉN csinálom! Ez az ÉN hangom! Ezek szerint a  fájdalomnak  van hangja.
Doktor úr közben -megtartva lélekjelenlétét az örömtől és egyben a csodálkozástól- remegő hangon szólt anyámhoz:
- A méhlepény már régen elhalt. Nem tudom, hogy a kislánya hogyan tudott táplálkozni és eddig életben maradni.
Értetlenül néztem rá Őrangyalomra, aki előttem lebegett. A sok fénytől nem láttam tisztán minden vonását, de ő közelebb jött hozzám, elmosolyogta magát és huncutul kacsintott egyet.
-Itt leszek mindig veled, amikor szükséged lesz rám!-ezzel hirtelen eltűnt.