Kalliope titokblogja
~morzsa~
csikordul csönd oson az éj
ablak alatt álom szalad
nem ér már el a csillagfény
számban keserű íz marad
ablaküveg koccan talán
karcolja jéghideg karom
grimaszt mutat szürke magány
morzsa lapít az asztalon
***
(Majd két év után végre itthon volt kisebbikem Londonból...
Több mint egy hónapig itt volt velem/nekem...............tegnap elutazott...)
~emléked ékszer~
lépkedek a göröngyös
napok rideg álmán
tudom csak szürke
mi vár rám
(már nem nézel)
néha fények is jönnek
fura ízt adva a csöndnek
bőröm izzik hol tenyered hiánya
sikolt a világba
(már nem érzel)
hanyatt fordul az éjjel
szikrákat pöcköl széjjel
majd jótékony enyhe
álmot borít szívemre
(miért mentél el)
emléked ékszer
~nem vagy itt~
kék szárnyát fejem fölé feszítve
az est suhan a dombokon
hűs szél csókolja homlokom
s te nem vagy itt
valahol távol messze megremegve
rólad suttog az éjhomály
néha csak tompa néha fáj
hogy nem vagy itt
szinte már itt hallom lassú lépted
zajongó szél becsap
megcsal ez nem te vagy
hisz nem vagy itt
az éj sötét fátylába burkolódzva
fülembe zsongod:
régi nóta - hallgatom
mégsem vagy itt
~az igazi~
Az
igazi
karácsony
az nem ilyen.
Az tenyerébe vesz szeliden.
Elringat, ölel és vígasztal.
Nem csak egy magányos szép asztal.
Az igazi karácsonynak van illata.
Fenyő és fahéj, méz. Csillaga
ragyog és rám kacsint. És olyankor
hó is hull odakint. Gyanakszom:
ez nem is igazi... Csak alszom
és butákat álmodom, s közben
a szobámon átoson a valódi, örök
és finom puha.
Üdvözlégy lelkem karácsonya!
2020. december 23.
~csillagokba' jár~
szekrény mélyén a sok elfeledt holmi
(akár megannyi kis titok) csak lóg
és szendereg. várják hogy rálelek.
zsebekben megbújik talán a múlt.
emlékmorzsák. idő résébe beszorult
maradék életvillanás és semmi más.
ha egyszer napvilágra kel mind biztos
ódát énekel. rólad és rólam. vagy ki tudja már.
emlékünk karonfogva csillagokba' jár