Kalliope titokblogja
Pillanatkép
Szűrt fény árad rám,
a napnak nincs még vége,
jégujjal ír az égre
szaggatott felhőrongyokat.
Egy pillanat,
s a napkorong kikandikál
-lám, mosolyog:
tudja, már készülsz hozzám...
Enyém
Mikor kis remények
bukfenceznek a járdán,
és felhődunnát cibál
a nap elé a szél,
mikor estefelé úgy érzem:
most vársz rám,
és nem hiszem el
hogy elmentél
akkor lelkembe gyűri
sztaniolját a féltés
-süketítve zörög
a nap peremén,
jéghártyába karcolgat
zuzmarás kis vágyakat,
mégis mosolyra
gyűri a ráncokat
a holnap szemén
-mert holnapod enyém-
Lángra gyúl
Álmon ringatózva
lassulnak a fények,
elnyugszik a lélek,
tisztább lesz a szó,
elér mind, mi jó.
Hangod lágyan ébreszt
-úgy szeretem én ezt,
mikor sugarasan
hozzám ér a vágy,
lángra gyúl az ágy!
Jöjj velem
Előttem havat kavar az idő,
nyomomban itt süvít a szél,
hisz itt a tél...
Szemembe csillan játszi fényed,
ahogy jövőnk szép álmát nézed,
s szívemet kéred...
Én adom - látod - boldogan,
szívemnek Tőled fénye van
-oly parttalan...
Sugárzok, szállok, jöjj velem,
erősen fogd a két kezem,
célunk a végtelen.
Ahogy kezdődtünk...
Az évek rámrakodták
súlyos hordalékukat,
csak vonszoltam magam,
de tudtam belül:
ez még nem a vég,
mert meg kell történj még!
Jönnöd kellett, én vártalak
-igérgették szép szavak:
meg fogom hallani hangodat-
s elég volt egy pillanat,
hunyt szemmel, remegve
fogadtalak fájó életembe.