Kalliope titokblogja

Együtt veled
nincs többé tél,
szemem nevet
hisz eljöttél.

A nappalok,
az éjszakák
örömjeleket
sütnek ránk.

Reggelre már
szívedben nyár,
szemedben ég,
új napfény vár.

Ha itt az éj,
ölelj, ne félj,
velem nevess,
repíts, szeress!

Az egész napom egy végtelen mosoly
már Tőled,
nem gáncsolhat már tilalom,
ételem vagy, s italom - táplálkozom
Belőled!

Ha szél kócolja hajamat - a Te ujjaidat
érzem,
maradj így, légy mindíg velem,
mert kell nekem e szerelem
- úgy kérem!

Ezt Szerelmem hozzám írt  versét olvasva írtam feleletül.

Olvasva szavaid elönt a boldogság,
érzem már: megérte íly sokat várni rád.
Tudtam, hogy ott vagy már valahol, távol,
takarva ködbe fúlt hegyektől, fáktól.
 
Csak azt nem tudtam, hogy valóban elérlek,
hisz támadt utamon buktató temérdek,
fájva jártam kövesült rögeit sorsomnak,
remélve, a kínok egyszer csak elfogynak.
 
Így történt - már tudom: álltál az út végén,
kedves bűvmosolyod elhozta a reményt,
most itt vagy karomban, cél a csillagos ég
szemedben elveszve nem mondom, hogy elég.

-fogadd el, életem, s szívem nyújtom feléd-

Tudod, bár messze vagy,
itt dobogsz szívembe'
szemem álmokat lát
közelít az este
mikor ismét érzem
majd ölelő karod,
nem adnám semmiért
azt a pillanatot.

Egy ponthoz rögzítem a napom,
körötte ring és forog lelkesen,
tőle szebb minden pillanatom,
mert e pont Te vagy, Kedvesem!