Kalliope titokblogja

Olyan nincs, hogy véletlen
csak idő van, mi végtelen...

Két kéz mi nyúlik énfelém,
egy szív, mely mostmár csak enyém,
két kék szem őrző csillaga,
szikrázik minden éjszaka
reám - és bár most távoli
de így is érzem szívemen,
mert nem választ el semmi sem!

Repülök épp, vagy zuhanok,
de itt, s ott is Tiéd vagyok!

Megint porolgattam...

***

Szemedben huncut csillagok,
kéksége varázs - tűzparázs
hangodban balzsam, bársonyos,
simítja éjem sátorát...

Kezed ha nyúlik énfelém
- mert álomban mindent lehet -
remegő vágyat olt belém,
csodás bűvész a képzelet...

***

...aktuális...

szép tágas tereket
tereget bennem a végtelen
bársonyérintéssel símul
szép szívemen
míg belém nem döbben:
Ő nincs velem

Régebben írtam, akkor nem került fel - most ugyan nincs hó, de egyébként (sajnos) aktuális...

***

A fény mit nekem szántál
szemedben búvik tudom
-az idő biceg sántán
hósipkás dombokon-

Döcögnek a percek,
belőlem fájva törnek
-a nap csak vánszorog,
egyedül vagyok-

A holnap távoli álom,
az éj az én barátom:
karjára vesz és nyugtat,
elhozza hangodat...

Írnék - de nem hagysz -
komolyabb dolgokat:
térről s időről, filozófiát,
vagy hogy mért nő a fű,
s mitől olyan zöld,
mitől fordul jobbra
ez a zord világ...

Írnék, de látod
másfelé járok -
egy irányba forognak
gondolataim,
s már csak egy szót tudnak írni
suta ujjaim...

Beszöksz a betűk közé csibészül
- motoszkálsz titokban ujjaim körül -
itt kukucskálsz most is a 'z' mögül
mikor leírom: szeretlek Téged,
s tudom jól, hogy ennek szíved örül!