Kalliope titokblogja
~széllelbélelt sorok~ - tovább gondolva
a domboldal meghajtja magát
ott iszkol egy lódenkabát
kis melegség úgy kellene
az izzó nyárnak szelleme
tovasuhant már nincs sehol
az utcasarkon szél lohol
az utcasarkon szél szalad
hóna alatt egy ősz-darab
a zöld kabát szárnyára kel
kémény is télről énekel
a melegség már nincs sehol
hol a domb fázósan meghajol
~voltál~
Harminchárom voltál.
Én már majdnem dupla
annyi évet éltem…
És ez olyan furcsa.
Eltűntél a földről,
pedig hiányoztál
Amíg éltél bizton tudom:
legjobb apa voltál.
~panasz és lázadás~
Lassan fogyok el a jelenből:
a fényt lopják el a szememből.
És ha nem látok,
az nekem átok.
Köszönöm, nem kérek ebből!
~széllelbélelt sorok~
a domboldal meghajtja magát
ott iszkol egy lódenkabát
kis melegség úgy kellene
az izzó nyárnak szelleme
tovasuhant már nincs sehol
az utcasarkon szél lohol
~didergő(sz)~
lehült a levegő
csend függ az ágról
fikarcnyi fénymorzsa
sem maradt a nyárból
az ősz felfalta
csak úgy egycsapásra
dideregnek a fák
lefagy az est lába
ablak szeme bámul
ki a sötét éjbe
a percek szótlanul
futnak dideregve