Veledreggel

Távolodóban halkul az álom,
fénycseppek ülnek hunyt szempillámon,
mindent mi szép, most tenyerén tartja,
csillámként szórja a virradatba.

Álomidőből szöknek a percek,
ébredezőben fénycsóvát vetnek
függönyöm résén, nappal van újra,
kapaszkodnék az eszmélésen túlra-

-de zord a reggel, kötelességek
sorjáznak elém, s hogy lássalak téged,
kipattan tőled szédült szemem,
szinkópát dobban hangodtól szívem!