~reménytelen~

dreaming58•  2018. március 18. 15:17

A kémény füstből
stólát húz nyakába.
A tetőn lábujjhegyen
lép a szél.
Kormos cserepekre
lassan hull a pernye
- minden gyászolja:
elmentél -

Horpadt ereszcsatorna
szélén ül a bánat,
a fagyott föld felé
lógatva lábat.
Kábult szemekkel
néz az éj
csillagport hintve:
csalfa fény.

- álmom is súgja:
nincs remény -


Régi versem, picit leporolva..

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

dreaming582018. március 18. 20:55

@Steel: Köszönöm kedves szavaidat :)
Ölellek

dreaming582018. március 18. 20:54

@merleg66: Nem minden...bár így látszhat kívülről...csak ha rám jön, kiírom...
Köszönlek.

Steel2018. március 18. 20:45

Ó, de gyönyörű....bár lenne gyógyír a sebre, de tudom, erre nincs...érzem a sajátjaimon is... :( ölellek.

merleg662018. március 18. 18:59

már mindenki pakol csomagol
hisz nem jön vissza aki elment
de a fájdalom nyomodban lohol
övé az életedből minden percent

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom