Pöttyös-nyár

Véget értek a víg, mosolyos idők,
huncut hiány vagy szívem közepén.
Jönnek a dolgos-kopott hétköznapok:
partjukról feléd integetek én.

Drága kis kincsem, szebb lett a világ
tőled, szavaidtól érzem újra élek!
Foltozzuk be gyorsan azt a csúf hiányt
- sorjázzanak inkább kis veled-emlékek...

"Nagyi, most te vagy aki bepakol
- megyünk nyaralni, a táskát viheted!
Most mondd a mesét, a babám hallgatja."
- mondja, és hangjától mindenem nevet.

Csavargás közben, cápák lakhelyén
(Tropikáriumba idén is vitt engem)
"Nézd azt a ráját - követ eszik épp!"
Ilyen jóízűt régen nem nevettem...

Jártunk itt is, ott is, a legjobb nekem
mégis az volt, hogy vele lehettem...
Mosolyától fény gyúlt fáradt szívemen,
csillagok is szebben fénylenek felettem!

***


A héten én vigyáztam Pöttyömre!
Remek hét volt...szívesen újrakezdeném, de hát "hív a munka, vár a gyár!" - akarommondani a
grafika...