Pokoljárás egyes szám második személyben

Mikor éjszakádba nyugtalanság kúszik,
kezed lassan az ágy túlfelére nyúlik.
A semmit érintve belédhasít a szó:
nincsen ott már senki...ez a rideg való...

Szívedre jajongó hiányok tapadnak.
Még magyarázgatni próbálod magadnak:
lassan el fog mùlni, ez sem tart örökké...
Elfeleded hogy mindened vele foszlott köddé...

De a gúnyos idő szamárfület mutat.
Mindhiába ballag tovább (felszántva az utat),
nem tudod feledni (és nem is akarod)
azt, ki régen minden éjjel karjaiba kapott.

Különös hangulat kerít hatalmába.
szép szavakat csempész múltadból a mába:
"Szeretlek, és tudom szíved az otthonom"
- tőlük lelked mennyekbe szállt..................

...................................most ég a poklokon!