Összesszedtem...

...néhány mankóval (fórumban, megadott szavakkal, vagy sorokkal) keletkezett versemet egy csokorba.


Dal az elmúlásról

Kopott, rozoga, széthulló kalyiba,
horpadt emlékek málló otthona.
Elferdült szekrényben rozzant fiók
-kincs búvik benne- a múlt motoz.
Megsántult ágy, rajta kiszakadt dunna,
felrémlik: boldogság lakozott alatta.
Az idő kirabolt belőle életet:
fiatal megvénült, évszázad eltemet.
Féreg mállasztotta porrá az emléket,
a sors húzott fölé füstszínű felleget.
Elernyedt, kifáradt, semmibe távozott.
Pedig régen ő is szépségről álmodott.

Ezekkel a megadott szavakkal: féreg, kiszakad, rémlik, füstszínű, kincs, horpadt, elernyed, rabol, fiatal, kalyiba

***

Tavaszváró

Csámpás napok csoszognak így az év elején.
A téli szendergés alatt szunnyad remény.
Távolban (álmokban) hegy takarásában
szökell egy kis bárány: csengettyű nyakában,
hátán hoz enyhülést, tavaszt és jókedvet.
A percek órákká, majd napokká lesznek,
és az idő lassan megérleli vágyunk,
lépesméz édese ízesíti álmunk.
S mire elérkezik, suhan a kikelet,
újult lélekkel szállhatunk erdők-mezők felett.

Ezt a négy fix szavas fórumból hoztam át. Ezek voltak a fix szavak: csengettyű, lépesméz, szendergés, csámpás

***

~kiábrándultan~

szennyezett napok tapadnak emlékezetembe.
mocsárban küszködik a lélek és az elme.
bezárul minden. eltűnt rég a pályakép.
ha alszom, csak haszon: nem látom azt hogy milyen szép
"a szomszéd füve". neki bezzeg szalad a szekér.
csak sercintek egyet rá. ennyit nekem megér.
nem irígység. ne hidd. egyszer el kell múlnia.
de erre nincsen tapasz sem megfelelő ima.

Ez is a négy fix szavasból van. A fix szavak: pályakép, haszon, szennyezett, ima

***

~merengő~

"Rég nem valék tevéled szemben"
mégis sokszor jársz az eszemben
mégis érzem illatod, ízed,
mégis vélem dobbanni szíved.

(Azért írok ennyire furcsán
régi korok ásatag módján
meglegyintett engem a szellem:
tán Csokonainak kellene lennem...
Mégsem akarok, mert ez nem én vagyok.
Billentyűimen sorjáznak mondatok,
holnap ha olvasom, fel sem ismerem
mi történt velem, édes istenem?)

Rólad szólnak éber álmaim,
téged hívnak fájó sóhajaim.
Nem gondolhatják, hogy megfagyott vérem,
nem hihetik "hogy meghalt érzésem."


Ezt a "Keretbe foglalva" fórumtémából hoztam át. A keret nyelvezete nem igazán az én pályám, ezért így oldottam meg.
Idézetben Csokonai Vitéz Mihály: A távolról kínzó c. versének első és utolsó sora.