Könnyfátylas sorok

Az ősz minden levélkönnyét elhullatta,

kopáran állnak már a büszke fák,

sírok közt ködöt görget a hajnal,

de egyre többükön fehérlik virág.

Mikor olyat rejt mázsás terhű sírhant,

akihez fűzött édes szerelem,

ilyet a szív csak nagynehezen bírhat

- csak "ott fent" tudják, milyen nehezen...

Kis lángot gyújtok, s vele lobban szívem,

alig látok már át a könnyeken,

most úgy érzem, már senkim-semmim nincsen,

életem értelme volt ő nekem.

Míg kis gyertyámat a jeges szél fújja,

ha engedi, ha megadja az ég,

egy pillanatra magamon érzem újra

a kedves árnyba fúlt tekintetét...