Kalliope titokblogja
VersSzavak hullnak
Szavak
hullnak
a mélybe,
örömöt
súgnak
az éjbe.
Angyali,
tiszta
a táj ma,
csillagot szül,
sugarába
olvaszt
holdam...
Pihenj!
most
boldságidő
van!
Hiányzol
Lassan féltérdre ereszkedve
hajol a domb fölé az este,
nesz sincs - a csendbe belefáj,
jégkönnyeket sír a néma táj.
Gyémántcsillag tűzdelte bársonyég
magára vonja felhőköpenyét,
távolról felhangzik egy dallam
szél dúdol kopasz fák közt halkan.
Falak mögött lapít hiányod,
arcomon kuporog simításod,
-nekem s neked már egy a gondolat-
fülemben érzem bársonyhangodat.
Éj közepére szenderül a vágy,
a test csitul, már nem hevíti láz,
álom egyensúlyoz szunnyadó szíven,
s a hajnali zugokban remény pihen...
***
A külön töltött hétvége hozadéka (mert PöttömPötty-hétvégém volt :))) )
Mikor kezdődött...
hol is kezdődött?
- mikor -
mintha
láttál volna már?
(mert rég elmúlt
a nyár)
ősz volt,
mintha ott lennék?
(ez olyan szép)
- vagy mikor -
reggel jöttél felém
s szemedben a fény
(az örök remény)
aztán délután
összebújás Budán,
mosoly és öröm,
a szavak most alszanak,
csak szemed ölelt
(majd karod is)
- vagy mikor -
hős lettél értem,
(bár én nem kértem)
de már éreztem:
kellesz nekem
- de már -
itt velem,
és nem kell kérdenem,
mert örökké érzem:
végtelen szerelem!
Pattogó szikrák
Pattogó szikrák táncolnak bennem,
felforrósítják szívem, lelkem, testem,
kószál eszemben múlt esténk emléke
ajkam akaratlan mosolyra áll tőle!
Feléd
lépteim elé tenyerét tartotta az élet
legyen mindig hova lépjek
s egyszer végre elérjelek Téged
nem volt egyszerű, nem volt álom
nem is szálltam angyalszárnyon
göröngyök és könnyek között
szívem már gyászba öltözött
aztán lassan kitárult a szemhatár
lábam sebesebben vitt - Feléd -
megérkeztem - életem, s szívem már Tiéd